Előzmények

 Három évvel azután, hogy 1683. szeptember 12-én a kahlenbergi csatával Sobieski János lengyel király hadai és segédcsapatai fölszabadították Bécset, Buda is keresztény kézre került. A diadal emlékére rendelte el a Szentszék, hogy a Habsburgok birodalmában szeptember 12-e is legyen Mária-ünnep. Idővel ez a nap lett a legtöbb Mária névnapja is, a Habsburgok tartományaiban (s Magyarországon is).

 Bécs ostroma és sikeres védelme, párosulva a barokk lélek nagyszabású vágyaival, végre adott nemzetközi hátszelet a magyar újraegyesítés ügyének. XI. Ince pápa 1684 tavaszára összekovácsolta a törökellenes Szent Szövetséget, Lipót császár, Sobieski János lengyel király és Giustiniani velencei dózse között. Ezen uralkodóknak voltak igényeik a török megszállta hatalmas területeken. És Róma közvetítédével (no meg pénzével) ekkor végre összehangolták terveiket, erejüket a moszlimok kiszorítására Európából.

 Korántsem volt ennyire egységes a magyarság. A „labancok” a Habsburg-dinasztia oldalán álltak, míg a „kurucok” (már másfél százada) hallani sem akartak róluk. A kurucság szép példája a nagy tehetségű, ám eredménytelen Thököly Imre, aki hol a Portától kapott hűbéresi koronát, hol Béccsel kokettált. Végül száműzetésbe szorult a Török Birodalomban.

 Az ostrom

1686. június 18-án Lotharingiai Károly herceg 42 ezer katonájával kezdte meg az ostromot észak felől (a felhévízi Duna-parttól a Sváb-hegyig érő karéjban). Három nappal később dél felől (Gellért-hegyi harcállásponttal) Miksa Emmánuel bajor választófejedelem kapcsolódott hozzá, cirka 25 ezres haddal. A várat a hetvenéves Abdi Abdurrahman pasa védte 12 ezer moszlim katonája élén.

 Budát ostromolni a korabeli ellenreformációs lelkület számára erkölcsi kötelesség volt. Buda alá jött fél Európa összes „keresztes lovagja”, németek, hollandok, csehek, olaszok, dánok, burgundiak, franciák, angolok, spanyolok, svédek saját századokat vagy ezredeket állítottak ki, de önkéntesként szinte minden európai nemzet képviseltette magát.

 Az ostrom két és fél hónapja alatt a keresztény világ figyelmének középpontjában Budavár állott. Sűrűn ment a posta Európa minden szegletébe, a részletekről számtalan levél, napló, korabeli másodkézi híradás maradt fönn, nem beszélve Lotharingiai Károly és Miksa Emmánuel vezérek iratairól.

 Az ostromlók között volt több ezer magyar (köztük nem kevés korábbi kuruc) és horvát katona is.

 Buda akkor már 145 éve volt török kézen. A környező falvak (Budaörs, Törökbálint, Budakeszi, Kovácsi, Solymár, Szentiván, Szántó, Vörösvár, Keresztúr, Kerepes, Csaba, Cinkota, Maglód stb.) elnéptelenedtek, pusztává váltak. A Pest és Pilis vármegyei magyarság javarészt kipusztult. Buda várában szabályos keleti város volt, mindenféle balkáni népekkel, számos zsidóval).

 Augusztus 14-én az ostromlók megfutamították Szári Szulejmán nagyvezír felmentő seregét, az ősz pedig még messze volt. Ezzel a vár sorsa tulajdonképpen eldőlt, de Abdurrahman nem adta föl.

 A 6. roham, szeptember 2-án, teljesítette be a véget. A vár keresztény kézre került, a védők közül a katonák mind meghaltak, a civil lakosság nagyobb hányada is meghalt. Az ostromban az épületek nagyobb része elpusztult, a Károly Róbert és Zsigmond királyok (Mátyás alatt reneszánsz stílusban átépített) Friss palotája – amelyben a török lőport tárolt – felrobbant, azóta csak képről ismerjük.

 Hősök és áldozatok

 A győzteseket szerte Európában ünnepelték. A kereszténység örvendezett. Ince pápa Szent Szövetsége beváltotta a hozzá fűzött reményt. Megkezdődött a török kiűzése a Magyar Királyság területéről.

 A magyar történelmi tudat az ex-kuruc Petneházy Dávidot ünnepelte, mint aki elsőként hatolt a várba szeptember 2-án. Ennek nincsen tényalapja. Az ostromlókat azonban a magyar emlékezet nem őrizte meg.

 A törökök viszont boldog emlékeket őriznek Budáról és Magyarországról. A mai napig járnak ide moszlim zarándokok is, akik előszeretettel keresik föl Bül baba, a híres dervis síremlékét a Rózsadombon. Gül baba nem sokkal Buda török kézre kerülése után halt meg itt, és sírja azóta is közbecsülésnek örvend.

 A védő Abdurrahmannak is van emlékhelye a Vár északi falánál, a Tóth Árpád sétányon, a Bécsi kapu közelében.

 Mi történt az ostrom után?

 Három nappal a győzelem után a Eszterházy nádor (a király helyettese, gyakorlatilag a legmagasabb tisztségben lévő magyar) egyfelől gratulált Lipót királynak a győzelemhez, másfelől azonnal tiltakozott az ellen, hogy a Habsburgok téli szállást adjanak seregeiknek Magyarországon.

 Ugyanez a mentalitás jellemezte a magyarság hozzáállását az egész ország felszabadításához, amely 1699-re, a karlócai békekötéssel fejeződött be (majdnem; a Temesközt csak 1718-ban a pozsareváci békében adta vissza a Porta).

 A magyar nemesség, miközben alig-alig járult hozzá az ország fölszabadításához, rendre sérelmezte, hogy az ország anyagi erőit ehhez igénybe veszik a Habsburgok. Amikor Lipót fölállította az Újszerzeményi Bizottságot, amely a török előtti tulajdonviszonyokról írásos igazolást követelt a visszavett területeken ismét megjelenő egykori földesúri családoktól, továbbá a birtokba vétel esetén pénzbeli (utólagos) hozzájárulást a felszabadító háború költségeihez – nos akkor kitört a Rákóczi-szabadságharc.

 Buda eliberata!

 Azt, hogy Buda és később Magyarország visszatért a nyugati kereszténységbe, soha nem ünnepelte a maga fontosságához méltóan a magyarság. A Habsburgokhoz való viszony határozta meg az egyes korok és rétegek hozzáállását.

 A Nyugattal végtelenül ellenséges kommunista világban Buda felszabadítása az elfelejtendő események sorába tartozott.

Míg 1936-ban a Horthy-Magyarország ünnepségsorozattal emlékezett meg a 250. évfordulóról (Kodály erre írta a Budavári Te Deumot), később afféle kerületi ünneppé degradálódott a sorsfordító esemény.

 Az ostrom 320. évfordulóján, 2006-ban a Magyar Katolikus Rádió napi műsorfolyammal emlékezett meg Buda felszabadításának eseményeiről.