A 21. század egyik legnagyobb kihívása hogy hogyan tudunk elegendő tiszta vizet biztosítani mindenki számára. De ki ez a mindenki? Nem csak a lakosság tartozik ide, hanem a mezőgazdaság és az ipar is, sőt, az egész élővilág is. A tiszta víz kérdésének összetettsége kiválóan érzékeltethető egy európai nagy folyam, a Duna vízminőségének változásán keresztül.
A globális felmelegedés Dunára gyakorolt hatásai napjainkban már érzékelhetőek: a vízhozam évszakos eloszlásának változásai és a vízhőmérséklet fokozatos emelkedése hatással van a folyó élővilágára, a legkisebb, szabad szemmel nem látható mikrobáktól a milliméteres vízi gerincteleneken keresztül a legnagyobb, akár méteres halakig. Ugyanakkor, az éghajlat változásának hatásai nem, vagy nehezen választhatók szét az emberi tevékenységektől, különösen egy olyan folyó esetén, amelyet sokan, sok mindenre használunk.
A tiszta, teljesen áttetsző természetes vízben is ott van az élet. Egy folyó mozgó víztömegének táplálékhálózatában szemmel láthatatlan parányi lebegő növények (fitoplankton) kötik meg a napfény energiáját, és továbbítják az összes többi élőlénynek, olyanoknak, mint a makroszkopikus vízi gerinctelenek vagy a halak. Ha változásokat tapasztalunk e lebegő paránynövények, más néven algák mennyiségében és összetételében, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a teljes táplálékhálózatra kiható változások mennek végbe. Tudjuk, hogy a Duna középső szakaszán a lebegő algák mennyisége az elmúlt évtizedekben csökkent, összetételük átalakult. Ez a mennyiségi csökkenés elsődlegesen emberi tevékenységeknek köszönhető, ilyen például a hatékonyabb szennyvíztisztítási technológia és annak széles körű használata, illetve tározók építése a Duna felső folyószakaszán. A fejlett szennyvíztisztítás eredményeként kevesebb tápanyag jut a folyóba, míg a tározók ülepítő hatása nem csak a tápanyag és lebegőanyag, de a lebegő algák mennyiségét is tovább csökkentette.
Magyarországon, a Duna hazai szakaszán is gyakori, európai elterjedésű faj a márna. A gyorsabb áramlású vizeket kedveli, ezért a duzzasztott szakaszokon ritkul az állománya. Jól fogható, a horgászok által igen kedvelt faj.
FORRÁS: SZALÓKY ZOLTÁN
Nem csak mennyiségi, de minőségi változások is megfigyelhetők a Duna algaközösségében. A víz hőmérsékletének emelkedése miatt ezen élőlények méretének csökkenése is megfigyelhető, melyet tovább erősít, hogy a kisebb egyedek jobban hasznosítják a megfogyatkozott tápanyagot, mint nagyobb társaik. A kevesebb lebegő alga és lebegtetett hordalékanyag pedig áttetsző, tisztább vizet, vagyis javuló víz alatti fényviszonyokat jelent, ami viszont a sekélyebb régiókban a rögzült életmódú algáknak kedvez, melyek így elszaporodhatnak. Mivel az algák jelentik a folyó táplálékhálózatának alapját, a fent említett változásokon keresztül az emberi tevékenységek és a klímaváltozás együttesen befolyásolják a többi élőlény, például a dunai halak populációit is.
Általánosságban tekintve, a Duna körülbelül száz halfajnak nyújt állandó, vagy átmeneti otthont. Az ő életüket leginkább olyan, az élőhelyeket átalakító emberi tevékenységek befolyásolják, melyek a folyók szabályozásához és a hajózáshoz köthetők. Ilyen a természetes ártér árvízvédelmi szempontokból történő leszűkítése, mely miatt számos növényzetre ikrázó (fitofil) halfaj kényszerül kedvezőtlenebb szaporodási területekre. A hajózhatóság érdekében történő mederátalakítások, a hajóforgalom okozta erős hullámzás, illetve ez utóbbi miatt kialakított partvédő kőszórások mind jelentősen befolyásolják a halállomány összetételét.
Az erős hullámzás főleg az ivadékállományban okozhat jelentős veszteséget, a partvédő kőszórás pedig a természetes kavicsos, homokos parti élettértől gyökeresen eltérő életfeltételeket teremt. Az ilyen mesterséges élőhelyek olyan fajoknak kedveznek, mint amilyenek a Duna alsó szakaszáról származó, és az utóbbi évtizedekben egyre terjeszkedő fenéklakó gébfélék, melyek nagy állománysűrűségű populációi jelentősen megváltoztatják a Duna természetes halállományának változatosságát és összetételét.
A leglátványosabb és a halakra leginkább ható emberi beavatkozást azonban a vízlépcsők és duzzasztóművek építése jelenti. A felduzzasztott folyószakaszokon a folyami halak számára kedvezőtlen állóvízi élettér alakul ki, másrészt ezek az erőművek korlátozzák a halak szabad mozgását a duzzasztógátak feletti és alatti folyószakaszok között. Ez különösen az édesvíz és a sós vízi életterek között vándorló (diadrom) halfajok természetes életciklusát lehetetleníti el. Ebből kifolyólag a Duna középső szakaszán mára gyakorlatilag eltűntek az ide egykor tömegesen szaporodni járó tokfélék, például a viza (Huso huso).
A vízerőművek ugyanakkor a kizárólag édesvízi, vándorló (potamodrom) fajok állomány-összetételét is kedvezőtlenül befolyásolják; ilyen halfajok például a paduc (Chondrostoma nasus), vagy a márna (Barbus barbus). Ezek a halak már csak maximum néhány száz kilométert tesznek meg a számukra kedvező, gyors áramlású, kavicsos szaporodási helyek és a táplálkozási területeik között, de a duzzasztóműveken nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak át. Ennek hatására hosszútávon a helyi halállományok genetikai változatossága csökken, mely a halpopulációk hosszú távú fennmaradását veszélyezteti.
Habár ezeket felismerve egyre nagyobb figyelmet fordítanak a duzzasztóművek halbarát módon történő kialakítására (például hallépcsők létrehozásával), a jelenlegi megoldások olykor még nem kellő hatékonyságúak, az ökológiai szemlélet további előtérbe helyezésével törekedni kell a még korszerűbb, halbarát műszaki tárgyak kialakítására és a szükségtelen műtárgyak elbontására.
Az idei Víz Világnapján a Föld lakóinak tiszta vízhez való igényét és jogát hirdetjük. A globális felmelegedés és az emberi tevékenységek (víztározók építése, a meder átalakítása, az öntözés, a vízszennyezés) egymástól elválaszthatatlan hatásai a Duna élővilágát is veszélyeztetik, a biológiai sokféleség csökkenéséhez és a fajok átrendeződéséhez vezethetnek. Emiatt az életközösségek még érzékenyebbé válhatnak az idegenhonos fajok megjelenésére, melyek így gyorsan elterjedhetnek, és további károkat okozhatnak például az őshonos fajok kiszorításával.
A Duna és más vízi ökoszisztémák egészsége esszenciális számunkra, és a fentiekből kitűnik, hogy jelentősen függ attól is, hogy miként használjuk. Hosszú távú megőrzésük közös feladatunk, mely hozzájárul azon szolgáltatásaik fenntartható működéséhez, melyet a Víz Világnapján mindannyian hirdetünk: „Egészséges vízi ökoszisztémákat, tiszta vizet mindenkinek!”.
Az írást összeállította: Abonyi András, Endrédi Anett, Sály Péter, Szalóky Zoltán (MTA, Ökológiai Kutatóközpont)
Az MTA Ökológiai Kutatóközpont, valamint az MTA Nemzeti Víztudományi Programjának híreiről, beszámolóiról az mta.hu/viz oldalon olvashat bővebben.
Kommentáld!