FIGYELMETEKBE AJÁNLOM ERZSIKÉNEK FÓRUMÁT, SOK INFORMÁCIÓT FOGLAL MAGÁBAN !

Válasz

MIKORTÓL JANUÁR ELSEJE AZ ÉV ELSŐ NAPJA?

Mai naptárunk az ősi Babilóniában alakult ki. Fejlett csillagászati ismereteik alapján ők osztották először az esztendőt 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát 12-12 órára. Az antik görögöknél is 12 hónap volt. Hekatombeon, Metageitnion, Boedromion stb. De sehol sincs január elseje. Nem is lehet, mert a görög év a hold váltakozása folytán vagy június, vagy július végén kezdődött. A római korba kell mennünk, hogy a kérdésre válaszolhassunk.

A legősibb római naptárnak - amelyet Numa király naptárának is neveznek - csak 10 hónapja volt: az év márciusában kezdődött, s decemberében végződött. A hónapok ősi sorrendje: Martius, Aprilis, Maius, Junius, Quinctilis, Sextilis, September, October, November, December. Nem igazodnak pontosan se a hold, se a nap járásához; látszik, hogy ez a naptár parasztok használatára készült, akik a téli hónapokat afféle üresjáratnak tartották. A római köztársaságkori év 12 holdhónapból állt, összesen 355 napból. Ez az év is még márciussal kezdődött, de hónapjaihoz hozzácsapták a januárt és a februárt is. A régi elnevezéseket azonban nem változtatták meg, s így a mai napig is a kilencedik hónapot - hetedik, szeptembernek hívjuk, a tizediket nyolcadiknak és így tovább.

I. e. 153-ban a konzulnak addig bizonytalan hivatalba lépési napja január 1-re esett, és ettől kezdve ez lett az esztendő első napja. Az újév rögzítésénél bizonyára közrejátszott az a körülmény is, hogy Janus isten, akiről a januárt elnevezték, a kezdet és a vég ura volt. A köztársaságkori naptár azonban még a holdhónapokra alapult, és az év 355 napból állt. Hogy a holdévet a napévvel összehangolják, február 23-a után egy 22, illetve 23 napos "szökőhónapot" iktattak a kalendáriumba. Ez sem oldotta azonban meg a naptár problémáját: Julius Caesar korára már 90 nappal maradtak le a rómaiak. Caesar azonban szokásos erélyével - és Sosigenes matematikus segítségével - rendet teremtett. Megteremtette a 365 napos évet; a pontatlanságokat minden negyedik évben egy szökőnappal korrigálták. Ezért meg is érdemelte, hogy az ötödiknek nevezett hetedik hónapot, a Quinctilist, róla nevezzék el júliusnak. A következő hónap, a Sextilis Caesar unokaöccséről, az Augustus császár néven ismert Octavianusról kapta nevét.

Válasz

MIÉRT ÉPPEN 21 ÁGYÚLÖVÉSSEL FOGADJÁK AZ ÁLLAMFŐKET ?

Berkó István Egyezer hadtörténelmi apróság című munkájában bukkantunk rá a következőkre:

"A haditengerészet hajói és hajórajai számára 1826-ban szabályzatot adtak ki a tiszteletadásokra vonatkozólag, amelynek egyes határozmányai mindvégig fennmaradtak. A tisztelgés mindegyikénél ágyúlövéseken kívül 3-13 Evviva volt kiáltandó az egész legénység részéről. Az Evviva helyett 1850 után hurrát kellett kiáltani. Az üdvkiáltás később csak igen magas állású személyek részére lett illetékes. Az uralkodónak járó tiszteletadás eredetileg az összes ágyú sortüzéből, a vitorlatisztelgésből (az összes legénység a vitorlarudakon) és 13 Evviva l’Imperatore e Re kiáltásból, később csak az összes hajó által adott 21 ágyúlövésből és 5 hurrá kiáltásból állott. A tábornagynak eleinte 19 ágyúlövés és hét Evviva, később csak lövés járt."

Ez az idézet arra engedne következtetni, hogy a 21 ágyúlövést a haditengerészetnél rendszeresítette először valamilyen katonai hivatalnok. De hogy miért esett a választás éppen a 21-re?

A választ egy öreg tiszt adta meg. Ő azt állította, hogy a 21-es szám véletlenül született. Ugyanis régen az ágyúkba való töltetet olyan ládákban szállították, amelyekben 3×7, vagyis 21 darab fért el. Így született meg, hogy valaki egyszer azt mondta: "Ha magas vendégünk megérkezik, lőjetek ki tiszteletére egy láda töltényt!" Így lett tehát az üdvlövések száma 21.

Válasz

HOL ÉS MIKOR ALKALMAZTÁK ELŐSZÖR A VERÉST NEVELŐESZKÖZKÉNT ?

Nehéz a válasz, mert a verés a legrégibb időkbe nyúlik vissza. Írásbeli bizonyítékaink csak a spártai nevelésről vannak erre vonatkozólag. Feltehető azonban, hogy ezt megelőzőleg is használták a verést mint fegyelmezési eszközt. Ezt bizonyítják azok a képek és szobrok, amelyeken a tanítót pálcával a kezében ábrázolják a gyerekek között. Ezek az adatok az ősi Kína, Perzsia és India területéről valók.

A rabszolgatartó Spártában azért alkalmazták tudatosan a verést, hogy ezzel a fiatalokat edzetté tegyék a testi szenvedések elviselésére, és így egyrészt kőszívű rabszolgatartókká, másrészt engedelmes alattvalókká neveljék őket. Ennek érdekében minden évben egyszer Artemisz oltára előtt az ifjakat megvesszőzték.

De hát ez nemcsak az ókorban volt így, a középkorban is sokat vertek az iskolában. Ennek mértékéről igen érdekes képet nyújt Häberle német tanító igazi német alapossággal összeállított statisztikája. Häberle büszkén írja le, hogy 50 éves, áldásos tanítói működése alatt húszezer arculcsapást, 911 424 botütést, 124 010 vesszőcsapást, 20 938 vonalzóütést, 7965 pofozást és 1 158 000 fejbeütést osztott ki, azaz összesen 2 223 140 esetben végzett testi fenyítést...

A reneszánsz nagy pedagógusai már tiltakoztak a testi fenyítés kegyetlen formái ellen, mégsem szűnt meg az iskolákban. Szomorú igazolása ennek az a tény, hogy még a múlt században is Poroszországban 43 fiú és 23 leány lett öngyilkos a veréstől való félelmében.

A régi magyar iskolákban is igen elterjedt volt a verés. Móricz Zsigmond írja életrajzában, hogy az iskolában a gyerekek nem tudták megtanulni a lélekölő, unalmas anyagot. Ezért a tanító a jobb tanulókat a gyengébbek segítésével bízta meg. Egy alkalommal Móricz Zsigmond tanulópárja nem tudott kielégítően silabizálni. Most idézzük az írót:

"...így történt, hogy miután őt hiába verte a tanító úr, egyszer csak kivette a vízhordó dézsából a keresztrudat. Hát azzal a kurta rúddal úgy vágott engem fejbe, amiért Dorffi Károly nem tudott silabizálni, hogy én abban a pillanatban ott nyúltam el a vízhordó dézsa mellett."

Számtalan példáját lehetne felsorolni még a testi fenyítés különböző formáinak, ehelyett inkább nézzük meg röviden a verés elméleti gyökereit. Az a tény, hogy az osztálytársadalmak pedagógiai elméletében és gyakorlatában mindenkor nagy szerepe volt a verésnek, azt bizonyítja, hogy az elnyomottak fékentartásának egyik leghatásosabb eszköze volt. Mert a mindenkor uralmon levő erősebb alkalmazta a gyengébbekkel szemben. Ez a viszony fejeződött ki az iskolában a gyerekek és a tanító között. A nevelés célja is az volt, hogy a tanító hű és engedelmes alattvalókat neveljen a pálca segítségével.

Válasz

MIÉRT ÁPRILIS ELSEJE AZ UGRATÁS NAPJA ?

A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött. Ezen a napon ősi szokás szerint az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király. 1564-ben elrendelte, hogy az esztendőnek azontúl január 1-jén kell kezdődnie. Ehhez képest az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat, majd - tekintettel a kettős költségre - az április elsejei ajándékozgatás egészen elsorvadt, értékes ajándékok helyett inkább tréfákat küldtek, s végre kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással ünnepelték meg.

Válaszunk illusztrálásaként ismertetünk egy régi, de sikerült áprilisi mókát. Szerzője Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia. Az áldozat: Gramont márki.

Március 31-nek éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháját. Minden egyes darabot felfejtettek, és megint összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarja húzni a nadrágját: nem fér bele. Riadtan nyúl mellénye után: nem tudja begombolni. Ugyanígy jár a kabátjával. Javában küszködik, amikor rányitja az ajtót az egyik cinkostárs: "Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!" A márkiról gyöngyökben hull a veríték; valóban borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtatnak, az orvos - szintén beavatott - vizsgál, receptet ír, és gondterhelten távozik. Szaladnak a recepttel a gyógyszerészhez, az visszaküldi, hogy nem érti... Nem is érthette, mert ez volt ráírva: "Accipe cisalia et dissue purpunctum..." "Végy ollót, és vágd fel a - mellényedet..."

Azt hiszem, vita nélkül elfogadható igazság: másokon nevetni könnyebb, mint magunkon - még áprilisban is.

Válasz

MIÉRT FEKETE A GYÁSZ SZÍNE ?

A halottak tisztelete ősidők óta vallásos elképzeléseken nyugodott. A gyászoló rokonság a halottól és önmagától bizonyos mágikus eszközökkel akarta távol tartani az ártó szellemeket.

A védekezésnek azt a módját választották a kezdet kezdetén, hogy levetettek magukról minden irigylésre méltót. A test egykori lemeztelenítésének halvány emlékképe az a mai szokás, hogy a férfiak kalaplevéve kísérik a koporsót. A későbbi európai gyászöltözéknek is ez az ősi elképzelés az alapja. A gyászolók kezdetben dísztelen, kopott vagy éppen szennyes ruhát öltöttek. Így hát azok az északi népek, amelyek csak fekete bárányt tartottak s így fekete gyapjúruhát viseltek, természetesen feketében gyászoltak. Ez a hétköznapi, dísztelen öltözet azonban nem volt szükségszerűen fekete, hanem az öltözékül használt anyag fehér is lehetett. Az ormánságiak nyers vászonruhája, amelyet gyászban magukra öltöttek, ennek a régebbi állapotnak napjainkig elkísérhető maradványa.

A mai Európában általános a feketében gyászolás, de néhány szláv országban vidékenként a fehér színt tekintik a gyász színének.

Ázsiában pl. az indusok fehér, a kínaiak fehér és kék színekben gyászolnak.

Válasz

HONNAN ERED A GYERTYAGYÚJTÁS SZOKÁSA ?

Az ember fejlődésének egyik legjelentősebb állomása a tűz meghódítása volt. A primitív ember már egészen korán kapcsolatot érzett az élőlény és a tűz között. Ahogyan az élő test meleg, táplálékot fogyaszt, majd kihűl, úgy a láng is mutat efféle tulajdonságokat. A primitív szemlélet számára van még egy, mondhatnánk döntő kapcsolat is, ez pedig a következő:

A test és a lélek két különböző dolog, a test a kézzelfogható valóság, a lélek pedig nem test, nem anyag. Érthető, hogy a primitív gondolkodás a tüzet és a lelket, illetőleg az életet kapcsolatba hozta egymással. A vallási hiedelmek szerint az életet az istenek teremtették. Így világos a kapcsolat az istenség és a tűz között, még olyan vallásoknál is, ahol már szó sem esik a tűzimádásról. Vagy maga az istenség megnyilvánulási formája a tűz, mint pl. a mózesi csipkebokor esetében, vagy féltett kincsük az égieknek, amit az embereknek el kellett lopni, mint ahogy azt Prométheusz tette, de lehet a tűz az isten ajándéka és tulajdona is, ahogy az kitűnik a Bibliából: "Isten gyertyája az emberi lélek." Az eddigiekből tehát az derül ki, hogy a tűz a primitív elképzelések szerint azonos az élettel, lélekkel, illetőleg az istenséggel.

És ha a tűz közvetve az isten, akkor az imádkozásnál, az áldozásnál is jelen kell lennie, így gondolta a mitológiai képzetek hatására az ókor embere. Sőt amit a tűz elfogyaszt, azt az isten maga ette meg, így az áldozati kultuszban jelentős szerepet kapott a tűz. A római társadalmi életben például magas megtiszteltetést jelentett a szent tűz őrzőjének lenni, a Vesta-szüzeknek olyan kiváltságaik voltak, amit maga a császár sem mert megbolygatni.

Volt-e valamilyen szerepe az ősi magyar hitben a tűznek? Feltétlenül. Ezt bizonyítja, hogy a finnugor népeknél csak a tűz mellett, tehát az istenség jelenlétében tett eskü volt érvényes és kötelező erejű. A vallási képzetek fejlődése során a monoteizmus, vagyis az egyistenhit is átvette a tűz és istenség azonosításának primitív elképzelését. A fejlődés útja itt a tűzáldozatból a gyertyaégetés felé vezet. Így közeledünk a gyertyaégetés szimbolikája felé.

Ha a tűz az élet, akkor a tűz megszűnése, az élet megszűnése a halál. A láng kialvása - ez néprajzilag kimutatható - a néphiedelmek szerint a halállal van kapcsolatban. Erre mutatnak az olyan természetű mondásaink, mint pl. valakinek "kioltották a gyertyáját". A vallási liturgiák számtalan esetben írják elő híveiknek a gyertyagyújtást, e ténykedés különböző ceremóniák során kerülhet sorra; de eredete mindig visszavezethető a primitív ember hitéhez. A halottakról a megemlékezés, a hálaadás a szenteknek valamely vélt segítségért el sem képzelhető gyertyaégetés nélkül.

Válasz

MIÓTA ÁLLÍTUNK FEL KARÁCSONYFÁT ?

Ez a szokás pár száz esztendős. Első nyomát Strassburgban találjuk, ahol is minden valószínűség szerint 1605-ben díszítettek először karácsonyfát. Új dolog volt ez, és minden bizonnyal népi eredetű. Igazolja ezt az a körülmény, hogy például a münsteri tiszteletes igen kemény hangon kelt ki az első karácsonyfák ellen. Persze a szokás elterjedésének már nem lehetett gátat vetni. Elindult hódító útján nyugatról kelet felé. Goethe 1773-ban még nem ismeri, Drezdában 1807-ben tűnik fel a piacon, Berlinben 1816-ban honosul meg, Bécsbe 1821-ben hozza be egy Anschütz Henrik nevű színész.

És Magyarországra mikor érkezik el? Podmaniczky Frigyes emlékirataiban olvashatjuk, hogy 1825-ben egyik osztrák nőrokona állított karácsonyfát először Magyarországon. Innen terjedt volna szét ez a szokás. Ez lehetséges; de nem bizonyos. Tény az, hogy a népi misztériumokban, betlehemes játékokban már korábban szerepel a "tudás fája", az almával díszített karácsonyfa. Ez persze végső soron rokona az ősrégi mítoszokban szereplő "életfának". Azt mondhatjuk tehát, hogy a karácsonyfa ősi mítoszokra emlékeztet, de mai értelmű használata újabb keletű, nyugatról elterjedt szokás.

Válasz

MIÓTA ÜNNEPLIK A SZÜLETÉSNAPOT ?

A primitív népek egyáltalán nem ünneplik meg a születésnapot, egyszerűen azért, mert nem ismerik a naptárt.

Az első naptárakat az egyiptomiak készítették, és ők már meg is ünneplik a születésnapokat. Plutárkhosz például leírja, hogyan ünnepelte Antonius születésnapját Kleopátra. A régi görögök csak a férfiak és az istenek születésnapját tartották számon, az asszonyokét és a gyermekekét nem. Emellett szokásos volt megemlékezni az elhunyt nagy emberek születésnapjáról is. Az istenek születésnapját minden hónapban megünnepelték. Artemisz istennő oltárára minden hónap 6-án mézet és hold alakú süteményt helyeztek.

A római császárok gladiátorokkal és cirkuszi játékokkal, nagy pompával ünnepelték születésnapjukat. Caligula állítólag mindenkinek megbocsátott, aki születésnapján köszöntötte.

És a születésnapi torta? Gyertyákkal? A mai születésnapi szokások a germánok hagyományaiból maradtak fenn. Germán gyakorlat volt az ünnepi asztalt földíszíteni. A legfőbb dísz a születésnapi torta volt, amelyre gyertyákat állítottak. A gyertyákat meg is gyújtották, és ha az ünnepeltnek sikerült egyszerre valamennyit elfújnia, ezt jó előjelnek tekintették további életére.

Válasz

MIÓTA SZOKÁS ÚJÉVI ÜDVÖZLETET KÜLDENI ?

Azt hihetnénk, hogy ez újabb keletű szokás. Pedig ennek is nagy hagyománya van. Már a 14. és 15. században írásban üdvözölték az újév napján távollevő ismerősöket. Az üdvözleteknek ez volt a legszokásosabb formája: "Isten adjon neked és mindnyájunknak boldog, jó esztendőt és földi életünk után örök világosságot. Ámen."

A könyvnyomtatás és a fametszés, rézmetszés feltalálása után az új technikák is részt kértek az újévi üdvözletek műfajában. Az első fametszetű üdvözlőlapok vallásos motívumúak voltak. Leginkább a gyermek Jézust vagy az angyalokat ábrázolták. Ugyanebben az időben, tehát a 16. században jöttek divatba a falinaptárak, amelyeket szintén szívesen küldözgettek egymásnak az ismerősök újévi ajándékul, a címlapon többnyire ezzel a szöveggel: "Boldog, jó új esztendőt..."

Később már nem elégedtek meg ezzel az egyszerű formával. Hosszú verses köszöntőket nyomtattak az üdvözlőlapra, amelyek plakát nagyságúvá lettek. Az ilyen üdvözlőlapokat a szintén divatos Házi áldáshoz hasonlóan a szoba falára szögezték.

Így ment ez a 18. századig, amikor is nagy változások történtek az újévi üdvözletben. Mindenekelőtt megszűnt az plakát lenni. Ezt a zsugorodási folyamatot nagymértékben támogatta az akkoriban divatossá lett névjegy vagy vizitkártya. De vallásos jellegét is elveszítette, mert a gyermek Jézus helyett virágot szóró amorettek, gráciák és múzsák jelentek meg. A 18. század vége felé váltak divatossá azok az összehajtogatható és gyakran mozgatható alakokkal díszített, de nem túlságosan ízléses újévi üdvözlőlapok is, amelyek még Goethének is tetszettek. 1809. január 16-án így ír egyik ismerősének: "A kedves, hajlongó, bólogató és tisztelgő kicsiny teremtmények szerencsésen megérkeztek, és nemcsak nekem szereztek örömet, hanem az egész társaságnak is, amelynek tudományukat bemutattam."

Kazinczy viszont 1814-ben arról panaszkodik, hogy Bécsben október és január között alig lehet rézmetszőt kapni, aki könyvillusztrációk készítésére hajlandó, mert mindegyik - újévi üdvözlőkártyákat metsz.

Az újévi üdvözlőlap mindig tükre volt a kor ízlésének. A napóleoni háborúk nehéz éveiben vasból készült üdvözlőlapok is forgalomba kerültek, a biedermeier érzelgősség virágkoszorúkban tombolta ki magát. A mi korunk viszont megelégszik egy színes sokszorosítással és négy betűvel: BÚÉK...

Válasz