Én csak mentő mellényben mertem besegíteni, a lábunk alatt a föld bármikor leomolhat. A Tisza itt 2-3 m mélységű is lehet.

TARI LÁSZLÓ
A TISZÁRÓL (részlet)

A Tisza talán csak a földrajzi fogalomtárban folyó, valójában inkább egy bonyolult és gazdag élővilág örökké változó közege, az ember számára meg maga a rejtély és az örök kihívás.

A Tisza a végletek folyója. Öröm és jókedv, bánat és könnyek forrása a legmagyarabb folyó. Hozzá fűződik ezer emlék, dal s a magyar népnek szinte rajongó szeretete.

A századfordulón még ezt írják róla:

"A Tisza a magyar ősfolyó, a magyar Nílus, mely magyar dalt, magyar mondákat vet ki zsombékos partjára; a magyar nép rokoni bensőségben él a Tisza folyóval, párhuzamot von a saját és a folyó kiszámíthatatlan temperamentuma között, összeveti a maga észjárását a Tisza szeszélyes folyásával. Büszkeséggel elegyes méltatlankodásban emlékezik meg a folyó rakoncátlanságairól is. Úgy van a Dunával, mint egy átutazó szép királynővel, csodálattal tekint rá, de lelkének dalait a Tiszára önti."

Szerencsés embernek mondhatja magát, aki e Tisza mellett élhette le életét, s napnap után láthatta ezt a mindig másképp csillogó, széles ezüstszalagot, mely diadémként fogja át egyhangú, sík Alföldünket, melynek ha a partjára kiérünk, úgy állunk meg előtte, mint valami szentély előtt, elmerengve, magunkba szállva, szótlanul bámulva tovatűnő, csillogó habjaira.

A Tisza igazán kétszer nyűgözi le az embert. Egyszer nyáron, amikor forró homokpartjairól szaladunk önfeledten hozzá, hogy összeölelkezzünk hűs hullámaival - amikor mélyen ülő, zöldeskék, fodrozódó vizén sziporkázva játszadozik a szétáradó, ezernyi részre tört napsugár. Másodszor meg, amikor tavaszi áradásakor a jó öreg korlátra könyökölve tehetetlenül bámuljuk roppant erejét és irdatlan víztömegét, mely tiszteletet parancsol a róla megfeledkező halandóknak.

Az áradások létfontosságúak a folyók életében, enélkül lassan vegetáló, folydogáló vízzé változnának, sok ember szemében viszont az áradás inkább csak egy zavaros, ágakat meg mindenféle szemetet hordó víz, mely talán felesleges is. A Tisza azonban csak az áradásoknak köszönhetően tud minden évben újjászületni, és új életet adni. Az áradások sodrában keletkeznek szemet gyönyörködtető, homokos partjai, s a kiöntött ártéren fogan meg a vízi élet csodálatos és bőséges világa.

Nem hiába írták egykoron áradásairól a következő sorokat:

"De minden kiöntése nyomában áldásosztó iszapot terít a mezőre, és százszoros termést ont. Mondja is a magyar, hogy örömest látja az árvizet, ha el is viszi a nádgalyibát, csak azt szeretné tudni, mikor jön, hogy bevetetlenül hagyhatná a földet."