110 évvel ezelőtt, 1907. december 25-én egy ötgyermekes család legkisebb gyermekeként Lőcsén született Zamkovszky István (1907-1961), a neves hegymászó és hegyivezető, a Zamkovszky-menedékház építője, első tulajdonosa és gondnoka, a Tátra történelmének jeles személyisége, aki egész életét a Magas-Tátrának szentelte.
Már kisgyermek korában, amikor a hasonló korú társai még a gyerekjátékokkal játszottak, ő már szívesebben járta a szülőföldje körüli erdőket, dombokat. Fényképésznek tanult, de soha életében nem dolgozott a szakmájában.
Mivel egyre jobban csábították a hegyek, munkát keresve a közeli Magas-Tátra festői völgyei felé vette az irányt. Kezdetben több éven keresztül teherhordóként dolgozott a Hosszú-tavi és a Téry-menedékházban, szívből szerette ezt a munkát, az erőfeszítésektől és az időjárási körülményektől függetlenül. Megbízhatóságának és szervezési képességeinek köszönhetően, melyeknek többször tanújelét adta, 1934-ben I. osztályú hegyivezető minősítést kapott, majd 1936-ban a Téry-menedékház gondnoka lett. Korának legmegbízhatóbb hegyivezetőjeként ismerték, akinek a vezetés nem csak hobbija, hanem az önmegvalósítás egyik eszköze is volt, Zamkovszky volt a sportmászók egyik legsikeresebb vezetője a Tátrában.
Az 1929-1938 közötti években az egyik legjobb és legaktívabb tátrai hegymászó volt, mintegy 30 igényes új utat mászott a lengyel Stanisław Motyka és Jan Sawicki társaságában, egyúttal síelt és síoktatóként is dolgozott.
Sok magyar, lengyel, szlovák és cseh mászótársa volt, minden nemzetiségű látogatóval szívesen barátkozott, de mindig magyarnak vallotta magát; még a lengyelek is Pityunak szólították. Több nyelven, többek között lengyelül is beszélt.
1942/43-ban megvalósította élete álmát, a Kis-Tarpataki-völgyben, az erdőhatár közelében, 1475 m magasságban felesége Ludmilla, és számos barátja segítségével magánerőből felépítette fel a Zamkovszky-menedékházat. A menedékház 1944-ben lakható állapotba került, ettől kezdve itt élte napjait.
A II. vh. idején a menedékház több üldözött zsidó-és partizáncsaládnak nyújtott menedéket. Zamkovszky István a háború után, egészen a kommunista hatalomátvételig a menedékházban élt a családjával, majd 1948-ban a házat államosították, és 1951-től átnevezték Nálepka kapitány menedékháznak. 1952-ben el kellett hagynia a menedékházat, ekkor a közeli, akkor már Bilík-menedékháznak nevezett Guhr menedékház gondnoka lett. Nem sokkal később kapitalistának, a rendszer ellenségének nyilvánították és el kellett hagynia szeretett Tátráját. Selmecbányára költöztek, ott halt meg 1961. május 15-én.
A Bársonyos forradalom (1989) után Zamkovszky István leszármazottai visszakapták a menedékházat, amelyet 1993-tól ismét Zamkovszky-menedékháznak hívnak.
Kommentáld!