130 évvel ezelőtt, 1888. március 8-án született dr. Vigyázó János (1888-1962) jogász, aki 1910-ben Serényi Jenővel és Komarnicki Gyulával jelentette meg a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület (BETE) első évkönyvét. Az évkönyv jövedelméből ugyancsak Serényivel és Komarnickivel megalapította a Turistaság és Alpinizmus című folyóiratot, melynek megszűnéséig (1935) felelős szerkesztője és kiadója volt. A Részletes Magyar Útikalauzok sorozat életre hívója, szerkesztője, a megjelent 56 kötet közül többnek társszerkesztője volt. Turista írásai a Turistaság és Alpinizmus, Turista Közlöny, Egyetemi Lapok és az Élet hasábjain jelentek meg, több térképet is tervezett.1914-ben Budapesten jelent meg a Hefty Gyula Andorral közösen írott A Magas-Tátra részletes kalauza c. háromkötetes turistakalauza, amelyet még két alkalommal (1917-ben és 1931-ben) újból kiadtak. Különlegessége, hogy a hegymászókalauzt mindhárom kiadáshoz dr. Komarnicki Gyula készítette. Ez a kalauz a II. világháborúig, sőt még azután is fontos segítője volt a Tátrába látogató honfitársainknak a hegységben történő eligazodásban.
Komarnicki Román, a BETE volt elnöke 1962. október 18-án a Farkasréti temetőben ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Bár ő csak taposott utakon járt a hegyekbe, oly érdemeket szerzett az alpinizmus terén, amelyek az elsők, az élharcosok sorába emelik őt. Mert legyen az eszme bármilyen fennkölt, egy gondolat bármilyen magasztos, terjedni, híveket szerezni csak úgy tud, ha szárnyakat kap. A gondolat teste a betű, szárnya a sajtó. Tudták ezt azok a fiatal egyetemi hegymászók, a magyar vezető nélküliek gárdája, amikor az ifjúság merészségével elhatározták, hogy havonként megjelenő lapot indítanak az alpin szép- és szakirodalom számára, hogy híveket szereznek az öncélú hegymászás, az alpinizmus számára. Akkor két idősebb, tapasztalt barátunk mellé harmadik szerkesztőnek az alig húsz éves Vigyázó Jánost szemelték ki. És ő, az ő szervező képességével, kitartásával és gyakorlati érzékével oszloppá lett ennek a lapnak, mely átélve Trianont, mindvégig európai színvonalon 25 éven át szolgálta a turistaságot és az alpinizmus eszméit.
Ő volt egyike azon elsőknek is, aki a turizmusban felismerte azokat az új feladatokat, amelyek elé Trianon állított bennünket, hogy a megcsonkított ország új életre kelhessen, nagyrészt az ő elgondolásából készültek – kitűnő szakemberek bevonásával – azok az úti kalauzok és térképek, melyek a turisták figyelmét az ország eddig elhanyagolt vidékeire irányították, és ezzel vérkeringést hoztak a csonka ország testébe. Ez az értékes anyag időközben megsemmisült ugyan, de addigra már azok megtették kötelességüket.
Ugyancsak az ő éles szeme látta meg, hogy a Tátra és a Felvidék elvesztése után új munkaterületeket kell keresni a turisztika és az alpinizmussal rokon sísport számára. Ő a Mátrában, amely akkor még csak vadon és vadászterület volt, a Galyatetőt szemelte ki, hogy ott menházat létesítsen. A területet ugyan egy fennkölt szellemű főpap engedte át, de a menedékház létesítésének költségeit fáradhatatlan utánjárással, nagyrészt társadalmi hozzájárulásból Ő teremtette elő. Hogy ez a volt menház most már nem szolgálja többé az eredeti rendeltetését, az Ő érdemeiből mit sem von le.
Kommentáld!