Szimbólumokból építkező történet fejedelmekről, főurakról, történelmi korokról, hagyományainkról, szerelemről, házasságról, az egykor volt Erdély utáni vágyról – a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor (a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője) által rendezett új bemutatója, az Erdély – Menyegző az utóbbi idők legütősebb előadása a társulat színpadán.
Fotó: Henning JánosA folklór és a színház olyan ötvözete, amelyben a látvány, a hangzás- és érzelemvilág a vízesés erejével hat a nézőre, de nem elpusztít, hanem felemel a reményhez.
A fejedelem (Melles Endre) méltósággal lépked (szimbolikus) cifra szerszámos lován, „bizony akármely király udvara Európában cum recreatione megnézhette volna”. Benne vagyunk a régi korokban, és felcsillan a vágy a paradicsomi élet után. Fazakas Levente énekli A paradicsomban termett rózsa kezdetű dalt, a tánckar ráhangol a tündérkerti állapotra. Ami elmúlik (film: őszi falevelek).
Lassú forgatóssal indul a lakodalmi serleges tánc, majd egyre gyorsul, örömtánccá fejlődik, megjelenik a vőfély (Bajkó László, aki később sámán, megfeszített Jézus, halál és sokféle furcsa alak). Bethlen Gábor kora, a vásárban sok cifraság (csak sorolva), a férfiak mustrálják az árut, az asszonyok szépítkeznek. Készülnek a mulatságra.
Úri lakodalomba hívogat a sólyomhejsza, a gyimesi hejszák láncára fűzve, a jelenetben kakasviaskodásra utaló mozdulatok, célozva az emberek közötti értelmetlen perlekedésre. Az udvarnép süt, főz, a vendégek asztalhoz ülnek. A Bartók Barna, Lőfi Gellért, Kovács Janka és Simon Piroska vokálkvartett beharangozza az étkeket: sasnak levese, medve becsináltja, hiúznak tokánya, az magyarnak bora. Paródia a javából, a hangulat az étkek közötti forgatóssal fokozódik.
Kommentáld!