Június 16-án három eseményre emlékezünk:
- Ez a nap 20 év óta a független Magyarország napja
- 54 évvel ezelőtt, 1958-ban történt Nagy Imre kivégzése
- 23 évvel ezelőtt pedig, 1989-ben – ünnepélyes tiszteletadás mellett –
a mártír miniszterelnöknek és társainak újratemetése. E három esemény
természetesen összekapcsolódik a történelemben is, megemlékezéseinkben
is.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja egyúttal a magyar rendszerváltás kezdete is. De kevesen tudják, ki is volt az a személyiség, aki ennek a történelmi változásnak a jelképévé vált.
Nagy Imre kommunista volt, aki Moszkvában tanulta meg ezt az ideológiát.
1945-ben a megszálló csapatokkal érkezett Magyarországra, majd
kommunista miniszterként irányította a földosztást, ami a parasztság
megtévesztése volt, mert hamarosan elkezdődött a Tsz-ek szervezése. Nagy
Imre azonnal észrevette az új rendszer hazug jellegét, fellépett
ellene, ezért a Párt ellenségének nyilvánították.
1953-ban, Sztálin halála után miniszterelnök lett,
és úgy gondolta, hogy a rendszer demokratizálható. Bezáratta a
kényszermunka-táborokat, a politikai foglyok amnesztiát kaptak (pl.
Kádár János is, akit Rákosi juttatott börtönbe)!! Ez sok volt Rákosinak
és klikkjének, ezért Nagy Imrét kizárták a pártból. Ekkor vált az
ellenzéki erők emblematikus figurájává.
1956. október 23-án őt követelte a tömeg, tőle várta a politikai változást. Az
eseményeket eleinte nem értette meg, csak október végén jelentette be,
hogy az országban forradalom és szabadságharc zajlott. Ekkor szállt
síkra a szabad, semleges Magyarországért és felmondta a szovjet
diktatúrát jelentő Varsói Szerződést.
Számomra emberi nagyságát az 1958-as perben bizonyította, amikor ezt mondta: „Kegyelmet nem kérek!”
Ez a mondata egyértelművé tette, hogy végleg szakított kommunista
múltjával és a Kádár-féle hazaárulókkal semmiféle közösséget nem volt
hajlandó vállalni. Így történhetett meg, hogy egy volt kommunista
nemzetünk nagy alakjai közé lépett. Emléke örökké velünk marad!
Weninger Endre
NAGY IMRÉRE EMLÉKEZÜNK
Ötvenhat
éve, 1958. június 16-án – törvénysértő ítélet után – kivé- gezték Nagy
Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes
miniszterelnökét, valamint Maléter Pált, a forradalom honvédelmi
miniszterét és Gimes Miklós újságírót.
Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány
élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfog- adtatni a
kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa
túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok
távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november
1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerző- désből és az ország
semlegességét.
November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette
be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért
menedékjogot. November 22-én Kádár János – a forradalmi munkás-paraszt
kormány elnö- ke – menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a
szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban „házi
őrizetbe", fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy
Imre nem egyezkedett az új magyar vezetéssel.
1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a
nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal –
Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál,
Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi
Miklós – ellen a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus
államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése,
hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges
politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre
tiltakozott, de ezt a tárgyalást vezető bíró, Vida Ferenc elutasította.
Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba
kezdett és 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között
meghalt. A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő
Szilágyi József, Nagy Imre titkárságának vezetője ügyét elkülönítették
és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később pedig
kivégezték.
A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb
Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és
teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes
Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót
halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány
államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert
halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát
életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet, a Petőfi Irodalmi Múzeum
igazgatóját 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi
börtönre ítélték.
Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter
Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték
el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen
sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.
A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg. A
rendszerváltás jelképes eseményévé vált újratemetésükre 1989. június
16-án az Új köztemető 301-es parcellájában került sor. Az újratemetésen
Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József
koporsója mellett elhelyeztek egy hatodik koporsót is, amely
szimbolikusan 1956 valamennyi kivégzett és elesett mártírjának állított
emléket.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án (éppen azon a
napon, amikor Kádár János meghalt) a legfőbb ügyész törvényességi óvása
nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az
elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette.
MTI
Kommentáld!