MUNKÁCS  OSTROMA

1686. április végén, egészen pontosan április 26-ról 27-re virradóra kezdődött meg Munkács várának hosszú ostroma, amely elsősorban inkább tüzérségi támadást és elszigetelő blokádot jelentett, mitsem állandó meg-megújulórohamokat a falak ellen…

Munkács a Rákóczi-birtok egyik központja volt, jól megerődített vár, amely egy nehezen járható sziklabércre épült. Ide húzódott vissza Thököly Imre felesége, Zrínyi Ilona kicsiny gyermekeivel – Rákóczi Juliannával és Ferenccel –, valamint egy maroknyi katonával, akiknek az élén Radics András kapitány állott. A császári ezredek még Buda ostroma előtt, 1685 novemberében – egy hónnappal utána, hogy Thökölyt a váradi pasa fogságra vetette – körülzárták a várat, de a módszeres ostromra csak 1686-tól került sor.

Zrínyi Ilona e szavakkal utasította el a vár átadására felszólító követet: "Én, mint I. Rákóczi Ferenc fejedelem árváinak anyja vontam meg magam gyermekeimmel ezeknek várában, melyet mint örökségüket köteles vagyok számukra megoltalmaztatni, ha megtámadtatik. Sem én, sem kiskorú ártatlan gyermekeim nem vétettünk semmit a császárnak: miért foglalják tehát el várainkat egymás után? Én nem ellenségeskedem senkivel, de a bántóknak ellenállok; s ha a császár fegyvereit egy nőre és gyönge árvák ellen fogják fordítani; nem hiszem, hogy ilyen harc akár Őfelségének, akár tábornokainak valami nagy dicsőségére válnék!…" Aeneas Caprara tábornok noha eleinte egyezkedni próbál a várvédőkkel, a mondott év tavaszán szorosabbra és erősebbre vonja az ostromgyűrűt és elkezdi Munkács bombázását és lövetését.

Dobay Zsigmond naplójában ezt jegyzi fel 1686. április 26-án és 27-én: "Reggel nyoltz óra tájban két regimentbül álló lovas német és egy regimnet gyalog német, akikkel majd háromszáz társzekér lehetett, Szerednye felől Munkács városába jött, azok három trombitást küldtek parolára a várhoz: de a vitézlő rend azoknak szavukat nem akarván hallani elpuskázták őket. Tíz óra tájban pedig bumbikot kezdtek hánni; egész éffélig szüntelen hánták. Éffél után tüzes laptákat hántak virradatig. Éccaka penig hat tüzes laptát vetettek, az kik miatt semmi gyulladás nem esett. Virradatkor egymásután ugyancsak abbul egy mozsárbul lőtt napestig harminchatszor, mint penig amaz százkilencvenegy fontos bumbikot. Az egyik reánk rontotta a bótozatot kisasszonyunk házfelében, de senkit sem sértett." 

Tudjuk, hogy a kis Rákóczi Ferkóra is nagyon jelentősen hatottak ezek a Munkácsban eltöltött évek, miként ezt felnőtt fejjel papírra vetett vallomásaiból kiolvashatjuk, ahol nem feledkezett meg édesanyja hősiességét dicsérni, ugyan megemlíti, hogy az ostrom nem mindig folyt nagy hevességgel, de azért korántsem volt veszélytelen: "Bátran és igazán, férfias lélekkel látta közeledni (ti. édesanyja, Zrínyi Ilona) az üldözőit, és azoknak, akik a vár átadását kérték, azt felelte, hogy ő gyámja az ő árváinak, akiknek várába minden ártószándék nélkül visszavonult, és nem adja át a várukat, amelyet nem követelhet tőlük joggal senki sem. (…) a német sereg e várat részint csak gyenge ostrommal szorongatta, részint ágyúkból és mozsarakból nagy mennyiségű gránátot és bombát vetvén bele iparkodott azt megadásra kényszeríteni, de hiába."

 Az ostromról eleven emlékekkel rendelkezett, később igyekezett visszaidézni édesanyja önfeláldozó viselkedését és a küzdelmet eleven képekkel leírni: "…az erőtlenek és a sebesültek irányába véghez vitt műveit, akiket igen gyakran, sőt egyes napokban saját kezei készítette orvossággal ápolta és gyógyította. Körüljárta néha a falakat rettenthetetlenül. Te tartottál pajzsot az ágyúgolyó elé, mely egy ízben a mellette álló cselédleány fejét úgy széttépte, hogy az agyveleje reája fröccsent." 

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat.

http://szigethvar.hu/