60
évvel ezelőtt, 1955. január 1-án alakult meg Lengyelországban a Tátrai Nemzeti
Park (Tatrzański Park Narodowy, TPN), ennek előzményei azonban csaknem 100
évvel korábbra nyúlnak vissza. A galíciai Nagy Szejm 1868-ban Lembergben (ma
Lviv) elfogadott egy törvényt „Tilalom az alpesi állatok, így a Tátrában a
mormota és a zerge befogása, elpusztítása, eladása tekintetében” néven. Ezt a
törvényt tekinthetjük az első, a tátrai természetet védő jogszabálynak. A
törvényben foglaltak végrehajtását az időközben vadőrökké lett olyan neves egykori
orvvadászokra bízták, mint Jędrzej Wala és Maciej Sieczka, akik felhagytak az
orvvadászattal, és a tátrai természet kitartó védelmezőivé váltak. Az 1874-ben
létrehozott Tátra Egyesület (Towarzystwo Tatrzańskie) első perctől kezdve
kiemelt figyelmet fordított egyes növények, így pl. a havasi gyopár, a tiszafa
és a cirbolyafenyő védelmére.
Az egyesület kezdeményezésére alakult meg 1887-ben
a Lengyel-Tátra Védegylet (Towarzystwo Ochrony Tatr Polskich), amely adománygyűjtésbe
kezdett annak érdekében, hogy a Tátrában, magántulajdonban lévő földterületeket
vásárolják fel nemzeti park létesítése céljából. Az első években kb. 1000
hektár földet sikerült felvásárolni, melyhez később további jelentős területek (1933-ban
pl. 9000 hektár) csatolódtak. A technokraták azonban ekkor még meggátolták a
nemzeti park létrehozását, mivel szerintük a nemzeti park akadályozta volna a
turisztikai infrastruktúra kiépítését. Mindezek ellenére a lengyel
földművelésügyi miniszter 1939-ben az Állami Erdészeten belül létrehozott egy
külön szervezeti egységet „Tátrai Természetvédelmi Park” néven, „a tátrai flóra
és fauna fenntartása, az élővilág minden más formájának, a tudományos,
történelmi, esztétikai emlékek védelme” céljából.
A II.
világháború után további erőfeszítések történtek egy nemzeti park létrehozása
céljából, ennek keretében államosították az Uznański család vagyonát, amely a
mai nemzeti park területének csaknem felét birtokolta korábban.1947-ben ezen a
területen az erdészeti miniszter védett területet hozott létre Tátrai Nemzeti
Park néven, majd egy évvel később a Kościelisko-völgy (Dolina Kościeliska)
felső részén újabb természetvédelmi területet hoztak létre.
1954
októberében aztán elfogadták a Tátrai Nemzeti Park 1955. január 1-i hatállyal
történő megalapításáról szóló törvényt. A nemzeti park területéhez tartoznak a Chochołowi-völgy
mai napig magántulajdonban, egy Erdőközösség birtokában lévő területei. A
Lengyel-Tátrában a nemzeti park megalapítására hat évvel a szlovák oldalon
1949-ben létrehozott Tátrai Nemzeti Park (TANAP) megalapítása után került sor. A
park létrehozásának idején a Tátra lengyel része nagyon lepusztult helyzetben
volt, alacsony volt a vadon élő emlősök száma, a faállomány pedig siralmas
állapotban volt. A nemzeti park szintű védelem a teljes hegyvidéki területre vonatkozik,
de védőövezete kiterjed a Havasalja (Podhale) egy részére is.
A
Tátra Lengyelország egyetlen alpesi jellegű hegysége, és az egyetlen hely az
országban, ahol zergék és mormoták élnek. Az ország egyetlen más nemzeti parkja
vagy földrajzi régiója sem rendelkezik olyan gazdag növényvilággal, mint a
Tátra. Kb. 200 edényes növénynek a Tátra az egyetlen előfordulási helye az
országban. Az egyedülálló környezet védelmének a szükségessége a XIX. század
végén kezdett tudatosulni az emberek gondolkodásában. Az emberi tevékenység a
Tátrában a kezdetektől fogva károsította a természetet, az emberek által
okozott negatív hatás azonban régen alacsony szinte mozgott, a természet
intenzív kiaknázása csak a XIX.-XX. század fordulóján okozott jelentősebb
károkat a Tátrában. Ezeket figyelembe véve a Tátrai Nemzeti Park
megalapításának több oka is volt.
Egyik
ilyen az iparosítás. Ennek érdekében utakat építettek a Tátra egyes területeit
urbanizálták, az erdőket megsemmisítették. A bányászat és az acélgyártás (kohók
Kuźnicéban és a Kościelisko-völgyben) érdekében az alsó erdőrégióban élő
bükkösöket szinte teljesen kipusztították (a kohókat abban az időben fával
tüzelték). Ezen kívül a papírgyárak is az itt elpusztított erdőkből szerezték
be az alapanyagot.
Másik
jelentős ok volt a pásztorkodás visszaszorítása, melynek következtében
jelentősen megváltozott a táj. A mai tisztások nagy részén korábban erdők
álltak, a tisztások száma jelentősen nőtt a fenyőfák kivágása következtében. A
legeltetés hatására mélyebbre került az erdő felső határa, növelve például a
lavinák kockázatát, a talajeróziót, az oligotróf tavak eltűnését.
Ugyancsak
káros volt a Tátra életére a korábban itt folytatott rabló erdőgazdálkodás,
melynek következtében megváltozott az eredeti fajok összetétele. Kivágták a
bükkösöket és az őshonos jegenyefenyőket, melyeket lucfenyő ültetésével
helyettesítettek, emellett más idegen fajokat telepítettek.
Végül
fontos szempont volt a vadgazdálkodás és az állatállomány védelme. Az
orvvadászok korábban rendszeresen irtották a zergéket és a mormotákat, a
földbirtokosok az őshonos kárpáti szarvas mellé Európa, Ázsia és Észak-Amerika
tájairól származó idegen fajokat telepítettek be és keresztezték őket, de a
magasabban fekvő tavakba is tájidegen fajokat telepítettek.
Kommentáld!