Kilencvenöt éves korában elhunyt Nelson Mandela, Dél-Afrika első fekete elnöke, az apartheid elleni harc szimbóluma.

Mandelára egy egész nemzet az apjaként gondolt, és bár már tíz évvel ezelőtt visszavonult, sokak szemében ő volt a garancia az ország problémáinak legyőzésére. Halála után rázós korszak jöhet Dél-Afrika életében.

Dél-Afrika első fekete elnöke 1918-ban született. Az egyetemről már két év után kizárták, mert diáktüntetéseken vett részt. 1944-ben lépett be a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC). 1964-ben bíróság elé kellett állnia, szabotázzsal vádolták, és azzal, hogy terrorcselekményben vett rész.

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, és végül 27 évet töltött börtönben. 1990-ben bocsátották szabadon, ezzel véget ért az apartheid rendszer is Dél-Afrikában.

Három évvel később megkapta a Nobel-békedíjat, egy évre rá pedig elnökké választották.

Egy ciklust töltött el az elnöki poszton, majd a politikától visszavonulva a jótékonysági alapítványa ügyeit egyengette. Bár az elmúlt évtizedben kerülte a nyilvánosságot, fontos szerepe volt abban, hogy Dél-Afrika rendezhette meg a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot. 

Rázós korszak jön

Nagyon sok dél-afrikai szemében Nelson Mandela az, aki az apartheid rendszer összeomlása óta eltelt években egy személyben összefogta az országot. Az apartheid korszakkal leszámoló dél-afrikai államférfi halála utáni időszak meglehetősen rázósnak ígérkezik, ha abból indulunk ki, hogy az őt istenítő dél-afrikaiak arról is meg vannak győződve, hogy az ország problémáinak, a bűnözésnek, a szegénységnek és a korrupciónak a legyőzésére is az ő személye a garancia.

Mandelára egy egész nemzet az apjaként gondol, és a dél-afrikai társadalom önértékelésének jelentős támasza az a tény, hogy a sajátjuknak tudhatnak egy ilyen világszerte tisztelt és elismert személyiséget. A halála annak ellenére felfoghatatlannak tűnt, hogy az idős politikus az elmúlt években többször kórházba került.

Robben Island, a Fokváros közelében fekvő sziget, ahol a börtönéveinek nagy részét töltötte, ma is olyan, mint egy nyílt seb, annak ellenére, hogy a börtön ma már múzeum, és Mandela egykori börtöntársai pedig a látogatókat körbevezetve már szabadon járhatnak a cellák között.

Nelson Mandela egészen elképesztő tartással és emberséggel élte le a börtönéveket.

Önéletrajzában, a Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) című könyvben így emlékszik vissza a Robben Islanden eltöltött hosszú időre: „Reggelenként kisétáltam az udvarra, és ott minden élőlény, a sirályok és a barázdabillegetők, a fák és még a kósza fűszálak is mintha mosolyogtak és ragyogtak volna a napfényben.

Ezek voltak a pillanatok, amikor még a világnak ebben a kicsi és elzárt szegletében is megláttam a szépséget, és tudtam, hogy a népem egy napon szabad lesz”.

Szabadítsátok ki Nelson Mandelát!

Nelson Mandela nemcsak az apartheidellenes mozgalom élére állt, hanem győzelemre is vitte azt, ráadásul úgy, hogy közben 27 évet börtönben töltött. Kezdetben Martin Luther King, Gandhi nyomdokait követve a békés ellenállás híve volt, később azonban arra jutott, hogy az apartheid rendszer legyőzéséhez fegyverekre is szükség lesz. A fogvatartói egy adott pillanatban felajánlották neki, hogy elengedik, ha lemond a fegyveres ellenállásról, de Mandela visszautasította az ajánlatot.

Amikor az apartheid ellen szerveződő párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nemzetközi kampányt indított a rendszer megdöntése érdekében, egy zseniális húzással az egészet egy személyre és egy ügyre építette fel, az apartheid elleni harc esszenciája így Nelson Mandela szabadon engedése lett.

Miután a londoni Wembley stadionban 1988-ban 72 ezer ember és több millió tévénéző előtt énekelték el a Free Nelson Mandela (Szabadítsátok ki Nelson Mandelát) című dalt, az apartheid elleni harc már nem dél-afrikai, hanem globális ügy lett.

A nyugati vezetők is meghajoltak a nyomás előtt, és szigorították a rezsim elleni szankciókat, ami meg is hozta az eredményét: 1990-ben Willem de Klerk elnök szabad utat engedett az ANC-nek, Mandela kiszabadult, Dél-Afrika pedig megkezdhette a demokratikus átmenet faji előítéletekkel súlyosbított kínkeserves lépéseit. Ahhoz nem fért kétség, hogy ezt a feladatot is Mandelára bízták.

1993-ban De Klerkkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat, egy évvel később pedig elsöprő győzelmet aratott az első szabad, demokratikus választásokon, és az ország első fekete elnöke lett. Államfői hozzáállásáról sokat elárul, hogy amikor először belépett az elnöki rezidenciára, és a korábbi fehér bőrű elnököket védő biztonsági szolgálat emberei felsorakoztak előtte, hogy átnyújtsák a lemondásukat, Mandela kijelentette: mindenki marad, és a biztonsági őrök őt is védeni fogják elnökként, annak ellenére, hogy néhány évvel korábban még ellenségek voltak, és bűnözőnek tekintették a polgárjogi harcost. Mandela volt az, aki meggyőzte a fehéreket, hogy ők is részei az új Dél-Afrikának, és ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tett az országnak, ahol a bosszúvágy bármelyik pillanatban alááshatta volna a demokratikus átmenetet és a politikai stabilitást.

Engedjétek el!

A visszavonulása után az egyik legátütőbb erejű gesztusa az volt, hogy 2005-ben, a tabukkal terhelt HIV-válság közepette bejelentette, hogy a fia, Makgatho AIDS-ben halt meg, és sürgette a honfitársait, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá az egész országot érintő problémát.

Mandela utoljára 2010-ben jelent meg a nyilvánosság előtt. A labdarúgó-világbajnokság döntője előtt integetett a johannesburgi stadion közönségének. Utoljára 2012-ben lehetett felvételeket látni róla, amikor falujában, Qunuban Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter meglátogatta.

A dél-afrikaiaknak volt idejük hozzászokni a Mandela nélküli élethez, hiszen a hősük már több mint tíz éve visszavonult a nyilvánosságtól. Az érte érzett aggodalom az utóbbi időszakban alakult át egyfajta elengedéssé, és egyre több szó esett arról, hogy nem az életben maradása, hanem a méltóságának a megőrzése a legfontosabb. Az egyik hetilap az állapotát körülvevő médiacirkuszra is hivatkozva már hónapokkal ezelőtt azt írta a címlapján: "Engedjétek el". 

Dél-Afrikában szinte az utolsó pillanatokig kulturális és politikai tabunak számított annak a latolgatása, hogy mi lesz, ha meghal az ország ikonikus vezetője. A 95 éves szabadságharcos és politikus iránti tiszteletből sem a dél-afrikai elnök, sem a kormányzati tisztségviselők nem beszéltek a nyilvánosság előtt a Mandela utáni tervekről.

Mzoxolo Mpolase politikai elemző az NBC-nek azt mondta, Mandela halálával véget ér az az idealizmus is, amely létrehozta a modern Dél-Afrikát:

„A távozásával az ország az alapjait is elveszíti. A halálával az ország egy része is meghal.”

http://www.origo.hu/