99 éve, 1918. október 30-31-én győzött Magyarországon a polgári demokratikus, közkeletű nevén őszirózsás forradalom, és megalakulhatott gróf Károlyi Mihály koalíciós kormánya.

Az első világháború elhúzódó harcai mélyreható következményekkel jártak az ország életére. Az Osztrák-Magyar Monarchia államszervezete az elszenvedett katonai vereségek, a külpolitikai elszigeteltség és a fenyegető forradalmak hatására működésképtelenné vált, a hátország elégedetlensége egyre erősödött.

1918. október 23-án a helyzet kilátástalanságát és saját tehetetlenségét felmérve a Wekerle-kormány lemondott. Október 24-re virradóra Budapesten – a Károlyi Mihály vezette Függetlenségi Párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt részvételével – megalakult a Magyar Nemzeti Tanács.

A testület 26-án kiadott 12 pontos kiáltványában ellenkormánynak nyilvánította magát. Az aláírók követelték a háború azonnali befejezését, a német szövetség felbontását, az ország függetlenségének megteremtését, új választások kiírását az általános és titkos választójog alapján, valamint a demokratikus szabadságjogokat.

A nemzetiségeknek az önrendelkezés jogát ígérte a program, abban a reményben, hogy így biztosítható lesz Magyarország integritása. A parasztság számára nagyszabású földreformot helyezett kilátásba, és szociálpolitikai reformmal kívánt javítani a munkások és a hazatérő katonák helyzetén.

A “lánchídi csata” A főváros lakossága, a vidék és a sajtó nagy része lelkesen fogadta a közleményt, mindenki arra számított, hogy az uralkodó Károlyit fogja felkérni kormányalakításra, de IV. Károly visszarettent ettől a lépéstől. Emiatt október 28-án hatalmas tömeg indult Pestről Budára, hogy Habsburg József főhercegtől Károlyi kinevezését követelje.

A tömeget a Lánchíd pesti hídfőjénél rendőrök támadták meg, és az összecsapás, az úgynevezett “lánchídi csata” során több tüntető meghalt, mintegy 60-70-en pedig megsebesültek. József főherceg gróf Hadik Jánost, a konzervatívok egyik képviselőjét kérte fel a kormány összeállítására, bár erre az események felgyorsulása miatt már nem volt mód.

Ezzel megalakult a Hadik-kormány, mire válaszként tüntetés kezdődött Budapesten, amely az éjszaka folyamán felkelésbe csapott át.

“Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja. Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán. Károly”  (IV. Károly lemondó eckartsaui nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről)

Október 30-án tüntetők lepték el a főváros utcáit, és a budapesti rendőrség is testületileg csatlakozott a felkelőkhöz. Délután a Károlyi-párt központjához és a Nemzeti Tanács ideiglenes székhelyéhez, az Astoriához vonult a tömeg. A tüntetők a forradalom mellé átálló katonákkal együtt – akik a k.u.k. sapkarózsák helyére őszirózsát tűztek – elfoglalták a főváros fontosabb középületeit, a közlekedési csomópontokat, a telefonközpontokat, feltörték a fegyverraktárakat, politikai foglyokat szabadítottak ki a Conti utcai fogházból. Este tíz órakor a felkelők a Katonatanács utasítására a Keleti pályaudvarnál megakadályozták a frontra küldött két menetszázad bevagonírozását és elindítását.

Az események hatására 1918. október 31-én hajnalban győzött az „őszirózsás forradalom”, József főherceg a király nevében haladéktalan kormányalakítással bízta meg Károlyi Mihályt, és a Magyar Nemzeti Tanács pártjainak részvételével megalakulhatott a polgári-szociáldemokrata koalíció. Károlyi néhány órával a kinevezése után meghirdette programját, mely lényegében megegyezett a Nemzeti Tanács október 26-i kiáltványával.

A munkásság az utcára vonulva éltette a forradalmat, hatalmas tömeg ünnepelt, miközben a lapok az őszirózsás forradalom győzelmével voltak tele, a Nemzeti Tanács plakátjai pedig a rend fenntartására szólították fel a katonákat, a munkásokat és a polgárokat.

Ugyanezen a napon halt meg Tisza István, akit a felkelő katonák egy csoportja lőtt agyon otthonában.

Krúdy Gyula: A kápolnai földosztás (részlet) Kálkápolna. Tavasz. 1919. február 23-án egy nyirkos vasárnap, az esőmosta és még népetlen reggelen automobilok vágtatnak a Keleti pályaudvar felé.

Ezeket az automobilokat ismertük már a háború alatt. Az egyikben, a sötétzöldben, a szinte nesztelen kerekűben Zita királyné üldögélt, amikor néhanapján Pesten mutatkozott.

A nagyszerű francia gép belsejében ma reggel álmos, veres szemű szerkesztők és írók foglalnak helyet. A többi automobilok, amelyek a köztársaság piros-fehér-zöld rendszámaival vannak ellátva, ugyancsak más pasasérokhoz voltak szokva.

Osztrák generálisok, elmúlt, elfelejtett miniszterek, központigazgatók, háború-vállalkozók terpeszkedtek az üléseken, gőgös „gépkocsi-pillantást” szórakozottan vetettek az elátkozott Pestre, amely görnyedni látszott az átok alatt: a háború örökké tart.

A pályaudvar felé rohanó automobilokban ma a köztársaság vezérei vizsgálják az időjárást. Csurog az ég. Bokáig érő víz a pesti aszfalton. Mi lesz, ha majd el kell hagyni a kényelmes autót, s leszállnak a különvonatról, amelyről tudjuk, hogy befűtve áll?

Mi lesz odakünn az Alföldön, ahová földet osztani megyünk? Térdig érő sárnál nem adják olcsóbban azok, akik az Alföldet ismerik.”

Forrás:internet