Megkezdődik a magyar csapatok elleni szovjet támadás a Don-kanyarban: 1943. február 9. a voronyezi katasztrófa. A rendszerváltás előtt nem lehetett megemlékezni a katonákról, akik mint a németekkel szövetséges haderő tagjai a Szovjetunió ellen harcoltak. Tragikus sorsuk, „feláldozásuk története” a magyar történelem egyik legszomorúbb fejezete.

Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a villámháborúnak elképzelt hadjárathoz néhány nap múlva Magyarország is csatlakozott. A budapesti kormány a hitleri hadigépezet támogatására a keleti frontra vezényelte a 2. magyar hadsereg alakulatait.

1942.július 24-én érte el a Friedrich Paulus tábornok parancsnoksága alatt álló német hadseregcsoport a Dont. Ezt követően két részre bontották a hadsereget, egyik része a Kaukázus felé nyomult előre, és augusztus végére elérte a hegyvonulat magaslatait, azonban a Szovjet Hadsereg erőit nem sikerült a Kaukázusból kiszorítania. A másik része, amely a 2. német, a 2. magyar és a 8. olasz hadseregből állt, Sztálingrád ostromára vonult fel.

Augusztus 8-án érték el a Volgát Sztálingrád térségében, majd megkezdődött a benyomulás az elővárosokba. Súlyos utcai csatákban a németek megszerezték a város feletti uralom egy részét, a városközpontot azonban nem sikerült elfoglalniuk.

November 19-én indult meg a Vörös Hadsereg ellentámadása heves tüzérséggel és harckocsi támadásokkal, bezárult a gyűrű az ostromló német erők körül. Szovjet győzelemmel zárult a csata, és egyúttal döntő fordulatot eredményezett a háború menetében.

December 12. és 19. között a németek kísérletet tettek a bekerített erők felmentésére. Hitler elutasította a kitörésre vonatkozó kérelmet. 1943.január 2-án a németek elkezdték a visszavonulást a Kaukázusból.

Január 12-én szovjet támadás indult a Donnál a 2. magyar hadsereg ellen. A szovjet támadást az urivi hídfőből indított erőszakos harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán. A következő napon támadásra indult a szovjet 40. hadsereg, majd 14-én a scsucsjei hídfőből a 3. harckocsihadsereg is. E napon az esti órákban már egy 50 kilométer széles és 17 kilométer mély rés tátongott a magyar védelemben.

Az első napokban a magyar csapatok szívósan ellenálltak. A katonák mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés, és volt mivel harcolni. Január 15-én azonban a szovjet támadó egységek elvágták a hadsereg többi erőitől a III. hadtestet. A nap estéjére az áttörés szélessége 100 kilométerre növekedett. A vezetés cselekvésképtelen volt, a páncélelhárítás gyenge, és a tüzérség kiesett. Jány Gusztáv vezérezredes hadseregparancsnok január 16-án kiadta az előzetes intézkedést a VII. hadtest és az 1. páncéloshadosztály visszavonulására. A német B. hadseregcsoport azonban, amelynek alárendeltségébe a 2. magyar hadsereg tartozott, nem engedélyezte a visszavonulást.

A 2. hadsereg részekre szakadt, és vezethetetlenné vált. Január 17-én végül mégis elrendelték a magyar csapatok kivonulását. Sikerült egy 8 kilométeres folyosót nyitva tartani.

Január 24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból. A parancsnok ekkor adta ki a csapatokat súlyosan sértő "... A 2. Magyar hadsereg elvesztette a becsületét..." kezdetű hadparancsát, amit semmi nem indokolt.

A hadtörténetírók a legnagyobb magyar katonai katasztrófaként jegyzik a Don menti csatát, amelyből a mintegy kétszázezres magyar haderőből csaknem 150 ezer katona soha nem tért haza.

A szovjet áttörés helyszínén, a Voronyezstől 70 kilométerre fekvő Bolgyirjovka község mellett 1997 nyarán emlékhelyet avattak.

A környékbeli tömegsírokból mintegy kilencezer, a harcokban elhunyt és korábban a magyar csapatok által eltemetett katona földi maradványait helyezték végső nyugalomra az itt felállított kopjafák alatt. A térségben csaknem félszáz magyar katonatemetőt azonosított.

Ezek fennmaradásáról, illetve – Rudkinóban – központi magyar katonatemető létesítéséről kormányközi megállapodás született.

Az emlékhely kiépítése 700 ezer dollárba került, a munkálatok egy részét az orosz fél végezte el, a szovjet államadósság törlesztése keretében.

A bolgyirjovkai emlékművet Törő György fafaragó művész - egykori katona, nyugállományú ezredes - tervezte és készítette. A felülnézetből a Szent Koronát idéző emlékhely középpontjában egy hármas halom emelkedik, rajta kopjafa, egy negyedtonnás, kétnyelvű feliratos márványkővel. Félkörben további hat kopjafa áll, összességükben a honfoglalás hét törzsére, illetve - faragványaikkal - hét magyar tájegységre emlékeztetve.

Az avatáson a hivatalos magyar delegációk tagjai mellett részt vettek az Oroszországi Föderáció és a pravoszláv egyház helyi képviselői is, a magyar és orosz feliratú emlékhelyet a voronyezsi pópa is megszentelte.

Forrás: ezenanapon.hu; mult-kor.hu; magyaremlek.nolblog.hu; termeszetbaratikor.nwtwork.hu/blog

sokkaljobb-kommentár: A Doni hősök emléke kötelez! Emlékezzünk a magyar katonák hősiességére, akik esküjükhöz híven, kilátástalan küzdelmüket vívták a többszörös túlerővel szemben. Emlékezzünk meg a katonákról és azok helytállásáról, a szeretett édesapáról, férjről testvérről és jó barátról,mert Hősök Ők mind egy szálig,a Magyar Haza Hősei! Őrizzük meg Őket emlékeinkben, és szívünkben,mert amíg bennünk élnek, addig nem halnak meg!

Albert Ferenc:

A DONI HŐSÖK EMLÉKÉRE

Kínkeserves halált szórtaka katyusák, a lövegek.Lánctalpaknak vaskarmaitaposták az élőket,a megdermedt tetemeket.

Aknák folytonos tüzétőlmegnyílt az átfagyott föld.Kénköves, poklot árasztottmi az égből ezután jött,irgalmatlanul ölt, csak ölt.

Fültépő hangú fegyverekamint süvöltve dörögtek,úgy sokasodtak némán,a hantok és a keresztek,és mind-mind névtelenek.

Don-kanyari mészárszékneksarkig tárva ajtaja.Kétszázezer magyar honvéda vágóhídra hajtva,a haza nem ezt akarta!

Az orosz „sakter bárdjától”,jórészük odaveszett.A Doni-medence földjemind elnyelé testüket,magába zárva őket.

Nekünk csak emlékeznünk kell,mit követel a hála.Hazáért adták életük,égjen érettük gyertya,s az örök mécses lángja.

Békéscsaba, 2015. február 8.

F. I. – T. Z.

Emlékeztető: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak „Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.” (Fekete István író)