A cetcápának és a ködfoltos macskacápának a látószerveit a mélytengeri viszonyokhoz hangolta az evolúció.

Fotó: Wikipedia

A cápák rendszertanilag a porcos halak közé tartoznak. Ez a csoport az evolúció során mintegy 450 millió éve vált külön a többi állkapcsos gerincestől – a csontos halak, kétéltűek, hüllők, madarak és emlősök közös őseitől. A porcos halak különleges szaporodási és érzékszervi tulajdonságokkal rendelkeznek. Ugyanakkor kevés kutatási eredmény áll rendelkezésre a genetikájukról, ami nehezíti különleges életmódjuk megértését.

Az 2018. október 8-án a Nature Ecology & Evolution lapban megjelent tanulmányból megtudhatjuk, hogy

Shigehiro Kuraku és munkatársai leolvasták a barnasávos bambuszcápa és a ködfoltos macskacápa genetikai állományát és tanulmányozták az RNS-molekuláikat is. Ez utóbbi vegyületek a DNS-hez hasonlítanak, és minden élőlényben információközvetítő szerepük van a genetikai kód sejtekbéli működése során. A kutatók pontosították a legnagyobb ma is élő hal, a cetcápa már korábban leolvasott génjeiről rendelkezésre álló információkat is. A cápa-genomokat más gerincesek DNS-ével összehasonlítva kiderült, hogy a porcos halak evolúciója, változása lassabb ütemben zajlik, mint a csontos halaké.

Az opszin nevű, fényre érzékeny fehérjecsalád fontos szerepet játszik az állatok és az ember látásában. A rodopszin a szürkületi, éjszakai látásban vesz részt; más rokon fehérjék pedig a színlátásban. Kurakuék eredményei szerint a három tanulmányozott cápafaj közül kettőnek – a cetcápának és a ködfoltos macskacápának - kevesebb féle opszint kódol a genetikai állományuk: hiányzik a rövid hullámhosszú és a zöld/kék fényt érzékelő fehérjéjük. A jelenség legvalószínűbb magyarázata, hogy ezen állatok nagy mélységben élnek. Ide már csak egyféle színű fény, a kék hatol le, így itt már nincs értelme a színek megkülönböztetésének. A gének elvesztésével ezen körülményekhez alkalmazkodtak a halak. Hasonló jelenséget más kutatások során egyéb mélytengeri, barlangi, vagy föld alatti körülmények között élő állatoknál is dokumentáltak.

Érdekes tudományos eredmény továbbá, hogy mind a három cápafajnak csupán három géncsaládba sorolható szaglógénjeik vannak. Ez arra utal, hogy szaglásuk valószínűleg szokatlan molekuláris mechanizmusra támaszkodik. A vizsgált cápáknál olyan géneket is találtak, amelyek hasonlóak az emlősök éhségérzetért, emésztésért, termékenységért és alvásért felelős génjeihez.  Ez azzal magyarázható, hogy ezen alapvető molekuláris mechanizmusok már akkor kialakultak, amikor az állkapcsos emlősök legutolsó közös őse élt több százmillió évvel ezelőtt.