Olyan felfedezést tett két új-zélandi környezetkutató, ami alapjaiban változtathatja meg, mit tudunk a fákról és az erdei ökoszisztémáról, és elősegítheti azokat a törekvéseket, amelyek szerint az erdőkre nem különálló fák összességeként kell tekinteni, hanem egy nagy szuperorganizmusként.

Martin Bader és Sebastian Leuzinger, az Aucklandi Muszaki Egyetem két alkalmazott ökológusa a főváros külterületein kirándulva fedezte fel egy kaurifenyő (Agathis australis) tönkjét, amire egyből felfigyeltek: a korhadó fát ugyanis kallusz, vagyis növényi hegszövet borította, és gyantát is találtak rajta, ami arra utalt, hogy a fatönk még életben van. Ezután egy alaposabb vizsgálatba fogtak, amely során a fatönk szöveteiben áramló vízmennyiséget és a légzésszámát is megmérték. A vizsgálat kimutatta, hogy a kauritönk ugyan nappal inaktív, amikor az élő fák párologtatnak, de éjszaka és az esős napokon aktívvá válnak, és víz, szén-dioxid és tápanyagok is áramlanak a szövetein keresztül.

Az oké, hogy a tönknek ez az évszázad biznisze, de mit nyernek vele az élő fák?

Az iScience-ben megjelent tanulmány szerint az eredmények azt jelzik, hogy a fák szimbiózisa sokkal bonyolultabb lehet, mint korábban gondolták. Azzal, hogy kihasználják a párologtató fák éjjeli „pihenőidejét” és a nagy víztömeggel kecsegtető esős napokat, az élő tönkök nem egyszerűen a környező fák kiterjesztett gyökérrendszerének egyik tagjává válnak, hanem részben önhatalmúlag lecsapolják a szomszédokat.

A fáknak levelekre van szükségük a gázcseréhez, és fotoszintézisre a szénhidrátok előállításához – ezek nélkül a növényeknek nincs elég energiájuk ahhoz, hogy nőni tudjanak. Az új kutatás azt bizonyíthatja, hogy alapvető élettani funkciókat a levélzet nélküli fatönkök is el tudnak látni, amennyiben a gyökereik összekapcsolódnak a szomszédos élő fák gyökereivel – ez akkor fordulhat elő, ha egy fa biokompatibilis gyökérszöveteket észlel a közelben.

Az egyértelmű, hogy a tönk számára milyen előnyökkel jár egy ilyen üzlet, hiszen annak ellenére életben marad, hogy nem képes szénhidrátok termelésére, de ahhoz, hogy szimbiózisról beszélhessünk, az élő fáknak is kell valamilyen haszon. A kutatók szerint azzal, hogy a tönköt életben tartják, az így még kiterjedtebb gyökérrendszeren keresztül az élő fák is jobban hozzá tudnak férni a rendszerben áramló vízhez és tápanyagokhoz, valamint a meredek lejtőkön, domboldalakon kialakult erdők fái stabilabbak is maradnak az egybefüggő gyökérrendszerrel.

Már régóta sejtik, de eddig nem bizonyították

Az ökológusok ugyanakkor elismerik, hogy ebből az egy kauritönkből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, és a dolog pontos mechanizmusairól és annak evolúciós hasznáról egyelőre csak elmélkedni lehet.

„Ugyan mi személyesen nem láttunk második példát az élő tönkök előfordulására, a helyi erdészekkel folytatott beszélgetésekből tudjuk, hogy ezt a jelenséget már tapasztalták a múltban, és a kaurigyökerek egymásba fonódását már 80 éve sejtik” – írják a kutatók a tanulmányban.

A qubit szerint Ha további kutatások is igazolják a felfedezést, akkor Leuzinger szerint át kell fogalmazni a fa definícióját: „Ha a fák közötti laterális vízszállítás egy általános jelenségnek bizonyul, újra kell gondolnunk, mit értünk az alatt, hogy »fa«. Sőt, onnantól az erdőkre is úgy kell tekintenünk, mint genetikailag különböző egyedek közötti vízelosztást biztosító szuperorganizmusokra.”