A Fekete-tó tükréből óriási sziklák merednek fölfelé, ide a nap sugarai is csak ritkán jutnak el; s mitől nevét is kapta – vize oly feketének látszik, mint a tinta; egyik oldalán torony alakú sziklahegy emelkedik, melyet Karbunkulus-toronynak neveznek. E hegyről a népmondák aranyajkú szelleme így regél:
Élt a Kárpátokban egy tündérkirály, kinek országa csak a Zöld-tóig terjedt, melyben kedvese lakott; az ő palotája gyémánt s arany oszlopokon állt ott, hol a Fekete-tó áll, hol örökös sötétség uralkodik. Kedvese kérte a tündérkirályt, hogy ha őt szereti, oszlatná el a sötétséget birodalmából; mit meg is tett, mert a sziklatorony tetejébe szolgáló szellemei által egy nagy karbunkulust tétetett, mely napvilágként fénylett. A tündérkirály ezután kedvesét palotájába vezette, boldogságuk határtalan volt, de a karbunkulus csak addig világíthatott, míg a tündérkirályné férjéhez hű maradt.
Ugyanakkor a Tátra hegyei közt a Vrhovina völgyében lakott egy királyfi, kit itteni vadászatában a szép tündérkirályné megpillantott, a legforróbb szerelemre gyulladt az ifjú királyfi iránt, aki viszonozta e magasztos érzést. A tündérkirályné – földi vágyakat táplálva keblében – hűtlen lett férjéhez, s a karbunkulus azonnal elvesztette csodafényét. A tündérkirály leszállt a Fekete-tó fenekére, magával vitte gyémántjait, drága gyöngyeit, aranyait, s bosszút esküdött hűtlen neje fejére. A királyné elvesztette bűverejét, s földi lénnyé változva felesége lett a királyfinak. A bosszú rettentő volt. A tündérkirály a földi királyfi szívébe idegen szerelmet oltott, s emiatt ez elhagyta nejét, ki tébolyodottan tért vissza a Fekete-tóhoz, de ott csak sötétséget talált, s szegény azóta e vidéken bolyong őrjöngve. S ha a Kárpátok zúgó fenyveseit halotti csend borítja, még most is hallani olykor-olykor fájdalmas jajait.
A hegytetőn talált mesés karbunkulus valóban több ideig volt a Drugeth család birtokában, s e család kihalása után a bécsi kincstárba vándorolt.
Fotó: Markéta Black
Kommentáld!