Halomba rakott mamutcsontok a feldebrői ásatás I. számú kutatógödrében. Alul egy borda és egy agyartöredék, középen egy alkarcsont, körülötte pedig hátcsigolyák alkotta gerincszakaszok láthatók.

2011 őszén Farkas Gábor kutatási céllal mélyebbre ásott azon a helyen, ahol korábban a sípcsonttöredéket találta, és újabb csontmaradványok kerültek elő: egy felkarcsont és egy alkarcsont. A csontok a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatójának, Fűköh Leventének és kollégáinak közbenjárásával végül a Magyar Természettudományi Múzeumban kötöttek ki. Ekkorra már biztos volt, hogy gyapjas mamutról (Mammuthus primigenius) van szó.

A Természettudományi Múzeum főmuzeológus paleontológusával, Gasparik Mihállyal még a rossz idő beköszönte előtt terepszemlét tartottunk, ahol újabb leletek láttak napvilágot: egy lapocka, egy félbetört combcsont, pattintott kőszilánkok és szenesedett csonttöredékek, így elhatároztuk, hogy tavasszal egy szervezett ásatás keretében visszatérünk. Utóbbira Gasparik Mihály vezetésével a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány és a Hantken Miksa Alapítvány támogatása révén kerülhetett sor 2012. április elején.

A feldebrői leletek további sorsa

Virág Attila, preparátor választotta szét az áprilisban begyűjtött mamut “alkatrészeket”, amelyek itt még együtt vannak az őket bezáró homokos löszben.

Ahogyan nem volt előzmények nélküli ez az ásatás - hiszen 2011. november 14-én a gyöngyösi Mátra Múzeum, november 24-én pedig a MTM munkatársai gyűjtöttek leleteket a helyszínen - úgy folytatása is van, bár ez már nem a terepen, hanem kutatóhelyeken és laboratóriumokban történik.

A leletek vizsgálata különböző szálakon és léptékben folytatódott. A lépték alatt a leletek méretét értjük, vagyis azt, hogy a nagyméretűekkel és a kicsikkel is sokat foglalkoztunk az ásatás befejezése óta. A különböző szálak pedig különböző intézményeket jelentenek, amint az alábbiakban olvasható. Az MTM Őslénytani és Földtani Tárában a leletek további preparálása folyt. Ennek során, a terepen még gázlómadárnak titulált maradványokról kiderült, hogy legfeljebb csak „jómadár”-nak határozhatóak!

A vékony csontokról további üledéket eltávolítva ugyanis már nagyobb részek, köztük az ízesülési felszínek is szabaddá váltak, és végül kiderült, ezek a maradványok is valószínűleg ahhoz a rókához tartoznak, aminek az állkapocstöredékei és egy különálló foga már az áprilisi ásatás idején előkerült. Kissé megmosolyogtató ez a baki, s egyben jó példa arra, hogy mennyire megrögzülhet egy-egy tudományos előfeltevés. A terepi munkák óta madárként tartottuk számon a leletet, egészen addig, amíg egy, az Őslénytárba látogató kolléganő rá nem kérdezett elbizonytalanodva: „Biztos, hogy madár ez?”

A leleteket bezáró üledék iszapolása (azaz különböző lyukátmérőjű szitákon való átmosása) is folytatódott, bízva abban, hogy a lelőhely korának és egykori környezetének meghatározásához oly fontos kisgerinces és/vagy puhatestű maradványokból elegendő kerül elő. Eleddig azonban sajnos nem dúskálunk a maradványokban, emiatt egyelőre még mindig sok a fehér folt a lelőhelyet illetően.

Szerencsére a régész kollégák szűkebbre tudták venni a lelőhely lehetséges korának intervallumát. Az állatmaradványok és a terepi megfigyelések alapján még csak azt lehetett valószínűsíteni, hogy a leletek 15 000 évnél igen, de kb. 60 000-70 000 évnél nem idősebbek. A kalcedon és limnokvarcit kőeszközök (pontosabban kő leletek, ugyanis a nagy részük nem eszköz, hanem csak lepattant szilánk, azaz melléktermék) május végén kerültek beszállításra a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának Őskori Gyűjteményébe. A

z itt dolgozó régészek közül T. Dobosi Viola, Vörös István és Markó András vizsgálta meg a leleteket, és a gravetti kultúrába sorolta ezeket. Az őslénykutatóknak ez már egészen szűk időtartam, emiatt jól használható korbecslést ad. Eszerint a leletek a 30 000 - 15 000 évvel ezelőtti tartományba esnek. További pontosítás is várható, ugyanis a napokban jártam Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében, ahova a lelőhelyről származó gyapjas mamut csonttöredékeket vittem magammal.

Ezeken a maradványokon az Intézet munkatársai Molnár Mihály fizikus irányításával szénizotópos, más néven „radiokarbon” méréseket fognak végezni, és ezután 1000-2000 éves bizonytalansággal lesz megállapítható a leletek kora.

A mérések előreláthatólag szeptemberben fognak elkészülni, így valószínűleg már bemutathatók lesznek egy szeptember végi nemzetközi konferencián, Lengyelországban, Wolbromban, ahol régészek és őslénykutatók gyűlnek majd össze, hogy a jégkorszak, pontosabban a pleisztocén egy bizonyos szakaszának legújabb kutatási eredményeit bemutassák.

Visszatérve a maradványok preparálására, a véletlen úgy hozta, hogy néhány napig „nyílt színen”, azaz látogatók előtt folyhatott a munka. A Magyar Természettudományi Múzeumban május közepén nyílt meg egy időszaki kiállítás, ami azt mutatja be, milyen értékes adományok, ajándékok gyarapították múzeumunk gyűjteményeit az alapítás óta eltelt bő 200 évben. A kiállítási tér közepén egy úgynevezett „Nyitott Műhely” üzemel, ahol időnként a látogatók bepillantást nyerhetnek abba a folyamatba, hogy mi történik egy tárggyal, miután bekerült a múzeumba. A feldebrői mamutcsontok végleges letisztítása, a homokos löszből való kipreparálása itt történt, a látogatók nem kis örömére.

mamut gerincén nem a borzongás fut végig, hanem Gasparik Mihály preparálótűje. A látogatók számára képernyőn kerülnek bemutatásra a műveletek.                                                                                               Fotó: Virág Attila

A hozzánk bekerülő tárgyak további sorsát az úgynevezett múzeumi hármas feladatkör szabja meg: a szorosabb értelemben vett muzeológusi, azaz gyűjteménygondozási, a tudományos és a közművelő munka. A tárgyakat preparálni, tisztítani, konzerválni kell, nyilvántartásba kell őket venni és méltó módon elhelyezni a gyűjteményben. Emellett – ha bírnak akkora jelentőséggel – a tudományos világnak és az érdeklődő nagyközönségnek is be kell mutatni őket, megfelelő módon. Hogy csak két kiragadott példával éljek, ez történt/történik a világhírre szert tett iharkúti őshüllő maradványokkal és a váci múmiákkal is.

Mint láttuk, a feldebrői leletekkel kapcsolatban a vizsgálatok egy része lezajlott, más részük még jelenleg is folyik, és minden bizonnyal még sok érdekesség kiderül majd róluk.

Í

rta: Gasparik Mihály főmuzeológus
Magyar Természettudományi Múzeum
Őslénytani és Földtani Tár