 |
| Fotó: Négyesi Miklós |
Egy korábbi bejegyzésben megismerkedtünk a felhő fogalmával, valamint a felhők csoportosításának, osztályozásának legfőbb szempontjaival. Most már tudjuk, hogy a felhőket magasságuk szerint négy fő csoportba oszthatjuk. Ezek a magas szintű felhők (mérsékelt égövi magasságuk 5-13 km), a közepes szintű felhők (2-7 km), az alacsony szintű felhők (a talajfelszín és 2 km között), valamint a függőleges felépítésű felhők. Utóbbiak alapja átlagosan 500 méter, teteje pedig átlagosan 8000 méterig ér fel. Ezeket nevezzük zivatarfelhőknek. Nézzük most részletesebben a különböző szintű felhők legjellemzőbb tulajdonságait.
Magas szintű felhők
A mérsékelt égövön 5-13 km magasságban keletkező magas szintű felhőknek három csoportja ismert, ezek a cirrus (pehelyfelhő), a pehelyfelhő és a rétegfelhő kombinációjából keletkező cirrostratus (fátyolfelhő), valamint a pehelyfelhő és a gomolyfelhő keveredéséből kialakuló cirrocumulus (bárányfelhő). Közös jellemzőjük, hogy fehér, rostos, fonalas szerkezetűek, jégkristályokból állnak, a napsugarakat átengedik. Általában 6000 méter fölött alakulnak ki, csapadék nem hull belőlük.
Cirrus (nemzetközi jelölése Ci, pehelyfelhő)
Fonalas szerkezetű, széttagolt fehér, finom rostokból, fehér vagy túlnyomóan fehér foltokból álló, esetleg keskeny szalagokra, madártollra emlékeztető felhő. A felhők rostos, vagy selymes, ezüstös fényűek is lehetnek. Jégkristályokból áll és a közepes földrajzi szélességeken 5 - 13 km magasságban képződik. Árnyékot, csapadékot nem ad.
Cirrostratus (nemzetközi jelölése Cs, fátyolfelhő)
Igen vékony rétegű áttetsző, fehéres felhőfátyol, tisztán jégkristályokból áll, gyakran halo-jelenséget okoz, csapadékot nem ad. Szerkezete rostos, fonalas vagy sima, részben vagy egészben eltakarhatja az eget.
Cirrocumulus (nemzetközi jelölése Cc, bárányfelhő)
Fehér folt, felhőlepel, vagy réteg alakjában megjelenő önárnyék nélküli, magas szintű felhő, amely egymástól elkülönült vagy egybeolvadó fodorszerű, apró gomolyokból áll, melyek többé-kevésbé szabályos, hullámos elrendeződést vesznek fel. Tisztán jégkristályokból áll, csapadékot nem ad.
Közepes szintű felhők
A mérsékelt égövön 2-7 km magasságban keletkező közepes szintű felhőket kér fő csoportra szokták osztani, ezek az altocumulus (párnafelhő) valamint az altosrtatus (lepelfelhő).
Altocumulus (nemzetközi jelölése Ac, párnafelhő)
Az altocumulus középmagas gomolyfelhő, amely apró gomolyokból áll. Fehér, szürke vagy fehéres árnyalatú felhőtakaró, felhőréteg általában önárnyékkal. Elemei lehetnek lemezek, gömbölyded párnák, hengerecskék. Ezek egy része lehet rostos vagy szilárd, amelyek összeolvadhatnak vagy elkülönülhetnek egymástól. Csapadékot nem ad.
Altosrtatus (nemzetközi jelölése As, lepelfelhő)
Az altostratus középmagas rétegfelhő, egyenletesen szürke, zárt felhőtakaró. Szürkés, kékes felhőlepel vagy csíkos, rostos, sima réteg. Részben és egészen is elboríthatja az eget. Egyes részein elég sűrű ahhoz, hogy a Napot úgy elhomályosítsa, mintha homályos üvegen át néznénk. Vegyes halmazállapotú felhő, amely esőcseppeket és hópelyheket is tartalmaz. Csak kisebb csapadék hullhat belőle
Alacsony szintű felhők
Az alacsony szintű felhők a mérsékelt égövön a talajfelszín és 2 km között alakulnak ki. Ezeket három fő csoportra lehet osztani, ezek a stratus (rétegfelhő), a cumulus (gomolyfelhő), valamint a kettő kombinációjából létrejött startocumulus (gomolyos rétegfelhő).
Stratus (nemzetközi jelölése St, rétegfelhő)
Magasban képződött ködhöz hasonlít, gyakran a talajról felemelkedő ködből alakul ki. Általában szürkés színű, zárt takaró, eléggé egyenletes felhőalappal. Ha a Nap átsüt rajta, akkor a felhő körvonalai is felismerhetőek. Többnyire kisebb csapadék, szitálás, szitáló eső, fagyott eső vagy szemcsés hó alakulhat ki belőle.
Cumulus (nemzetközi jelölése Cu, gomolyfelhő)
Különálló, általában sűrű, éles körvonalú felhőkből áll. Alul sík, felül kupola (karfiol), torony alakúak, fodrosan felboltozódó, felső részük ragyogóan fehér, míg alapjuk viszonylag sötét és vízszintes. Néha tépettek lehetnek, főleg nyáron gyakori, zápor, hózápor alakulhat ki belőle.
Stratocumulus (nemzetközi jelölése Sc, gomolyos rétegfelhő)
Szürke vagy fehéres árnyalatú, lapos gomolyokból összeálló felhőtakaró, amely majdnem mindig meglehetősen sötét rétegből áll. Általában nem teljesen zárt, mozaikszerűen összetett elemekből, párnákból vagy hengerekből áll, amelyek nem rostosak, elkülönülhetnek egymástól vagy egymásba olvadhatnak. Csapadékot nem ad.
Függőleges felépítésű felhők
Ezek alapja átlagosan 500 méter, teteje pedig átlagosan 8000 méterig ér fel. Ezeket nevezzük zivatarfelhőknek. Ezeket a felhőket két nagy csoportba oszthatjuk, ezek pedig a nimbostratus (esőrétegfelhő) és a cumulonimbus (zivatarfelhő). Általánosságban elmondható, hogy amennyiben a felhő csapadékot is eredményez, akkor neve a nimbus szót is tartalmazza.
Nimbostratus (nemzetközi jelölése Ns, esőrétegfelhő)
Alacsonyan képződött, egyenletesen sötétszürke, gyakran igen sötét, vastag felhőréteg, az országos esőt adó melegfront jellemző felhőzete. Folyamatosan hulló, akár több napos esőzéseket hoz, a szürke, szomorkás idő jellegzetessége. Csendes eső, télen havazás alakul ki belőle, a csapadék a legtöbb esetben eléri a talajt, rendszerint tartós, folytonos esőzés vagy havazás formájában. A nimbostratus réteg olyan vastag, hogy teljesen eltüntetheti a Napot. A felhőréteg alatt gyakran jelennek meg alacsony, tépett foszlányok, amelyek beleolvadhatnak a nimbostratusba, de el is különülhetnek tőle.
Cumulonimbus (nemzetközi jelölése Cb, zivatarfelhő)
A gomolyfelhőknél nagyobb és sötétebb, vastag, sűrű felhő, tetemes függőleges kiterjedéssel. Alakja oldalról hegységre vagy toronyra emlékeztet. Alsó része egyenetlen, felső részein sima, rostos vagy barázdált képződmények figyelhetők meg, csúcsa majdnem mindig sík, lapított. Leggyakrabban üllő alakú változata, gyakran viszont hatalmas tollpehelyre emlékeztető formában fordul elő. A felhő rendszerint igen sötét alakja alatt gyakran figyelhetők meg alacsony tépett felhők, amelyek beleolvadhatnak a felhőalapba. Forró nyári napokon vagy hidegfrontok betörésekor képződik, erőteljes, felfelé irányuló légmozgással. Vízcseppekből, illetve felső részén általában jégkristályokból áll. Tartalmazhat esőcseppeket, hópelyheket, fagyott esőcseppeket és jégdarabokat. A felhőalapból sokszor jól megfigyelhető csapadékszálak (virga) ereszkednek alá. Csapadéka mindig heves, zápor, zivatar, felhőszakadás, jégeső fordulhat elő belőle. Kialakulását rendszerint mennydörgés és villámlás kíséri.
Kommentáld!