A halottak titkai - Egy eltünt hercegnő nyomában

1918. július 16-a. Egy teherautó közeledik a földúton egy szibériai kastély felé az újonnan kikiáltott Szovjet-Oroszországban.

Az uralkodó család úgy tudta, hogy a szűkös pincehelyiségben fényképezéshez készülődnek. A fényképész helyett azonban Jakov Jurovszkijnak, a kivégzőosztag vezetőjének a fegyveresei rontottak rájuk. Jurovszkij előhúzott egy papírlapot a zsebéből, ez volt a halálos ítéletük: "Tekintettel arra a tényre, hogy rokonai folytatják a támadást Szovjet-Oroszország ellen, az Uráli Végrehajtó Bizottság úgy döntött, hogy kivégzi önöket." Ezek voltak az utolsó szavak, melyek a cárhoz eljutottak. Az orgyilkosok átvizsgálták a holttesteket, hogy megbizonyosodjanak arról, alapos munkát végeztek-e.

A lányok közül néhányan meglepő módon még életben voltak. Jurovszkij utasítására a lőporfüst miatt kinyitották a pinceajtókat.  Az osztag ismét ellenőrizte a jól végzett munkát. Jurovszkij jelentésében az szerepel, hogy három lány hihetetlen módon még másodjára is sikoltozva ült fel. Mivel az ajtókat már kinyitották, a gyilkosok nem lőhették le a túlélőket, nehogy riadalmat keltsenek. Ezért szuronyaikkal döfték le és puskatussal verték agyon őket. A holttesteket a cári család saját ágyneműjébe tekerték és kivitték a teherautóhoz, hogy elszállítsák őket. Vajon honnan merítettek a cár gyermekei ekkora életerőt, ahogy ezt Jurovszkij is említi a jelentésében? Miért volt ilyen nehéz végezni velük? Isteni beavatkozás lett volna, amint ez néhány gyilkost is megrémisztett? Nem egészen. Mint kiderült, a lányok fűzőjét olyan sok gyémánttal és más drágakővel tömték tele, hogy ezek a szuronyok és puskagolyók támadását egyaránt kivédték.

Ez volt hát a hivatalos beszámoló arról, hogy hogyan halt meg a cár és családja. A történet addig hihető, hogy sor került a cári család elföldelésére a Jekatyerinburg melletti erdőben, ahonnan, a cár gyermekei közül kettőnek a holtteste rejtélyes módon eltűnt. Kétség sem fér hozzá, hogy Alekszejt nem a családtagjai mellé temették, de az már vitatható, hogy Anasztázia vagy Maria holttestet hiányzik... Ugyanakkor a néphit szerint Anasztázia volt az, aki csodálatos módon túlélte a puskagolyók és szuronyok támadását. Róla számos hosszú történet kering. Az évek során sok nő állította magáról, hogy ő az elveszett hercegnő, mégis egy visszavonultan élő, titokzatos asszony családja hozakodott elő az eddigi legmeggyőzőbb történettel.

A mostani eset azonban eltér a többitől, hisz ez az asszony életében soha nem állította magáról, hogy ő lenne Anasztázia. Ezt a kijelentést most az unokái tették. Azt mondják, hogy ez a nő álnéven élt, és csak titokban, bizalmasan vallotta be, hogy ő volt Oroszország nagyhercegnője, a cár egyetlen életben maradt lánya. Másokkal, a többi trónkövetelővel ellentétben, egészen a haláláig rettegésben és rejtőzködve teltek napjai. Családja megesküdött a titoktartásra, hogy addig nem fedik fel a kilétét, amíg ennek el nem jön az ideje. Úgy vélik, hogy ez most a megfelelő pillanat. Az elmúlt három évben több ezer dollárt költöttek állításuk bizonyítására, és néhány neves igazságügyi szakértőt is felkértek annak kiderítésére, hogy e csontok valóban Anasztázia Romanov, Oroszország nagyhercegnőjének maradványait testesítik-e meg.

Dél-Afrika vadvilága és természeti tája révén a világ egyik csodálatos vidéke. Ez KwaZulu-Natal tartomány, a Zuluföld szíve.  A zulu nép itt győzte le az angolokat. Talán itt keresnénk utoljára Anasztázia Romanov, orosz hercegnő maradványait, aki megmenekült, amikor a családját legyilkolták a bolsevikok. Ám élt itt egy asszony, aki 162 és fél cm magas volt, és Alina nagymama néven ismerték. Vajon ő volt Anasztázia, az elveszett hercegnő? Vagy valaki más, aki szintén jelen volt a kivégzésnél? És ha ő volt, mi történjen ezekkel a csontokkal? Vajon az orosz hatóságok és a Romanov család elfogadják-e ezt a bizonyítékot és hazaszállíttatják-e a hamvakat a többi családtag mellé?