Onnan folytatom, ahol a múltkor abbahagytam: a lótuszülésben meditáló Jézus-szobornál, amit valahol Borobudur környékén kell keresni. Hallottam róla több helyről, ismerek olyat, aki hallott valakiről, aki látta, de senkivel sem találkoztam, aki meg tudta volna mondani, pontosan merre keressem. Kissé szomorú is voltam, mert nagyon szerettem volna rábukkanni, akár egy ház hátsó udvarán, akár az erdő mélyén.

Körbemotoroztam a környéket, csekély indonéz nyelvtudásomat latba vetve kérdezősködtem, de senki sem tudott segíteni. Az internet bugyrai is mélyen hallgattak, úgyhogy nem volt mit tenni, nekiláttam más érdekességet keresni. Érdekességből pedig itt nincs hiány. Ahogyan meglepetésekből sincsen.

Elsőre egy Gua Maria nevű helyre akadtam, ami nem más, mint egy keresztény barlangtemplom. És ebben az előző mondatban a hangsúly az egyen van. Mert amint mélyebben kezdtem keresgélni, hogy merre is van Mária barlangja, kiderült, hogy nem egy, hanem rögtön kettő is akad belőle itt, Yogyakarta környékén. Aztán ahogy még mélyebbre mentem a keresztény barlangok témájába, kiderült, hogy egy egész Mária-barlang hálózat létezik, szerte Indonéziában, Jáván, Borneón át egészen Pápua szigetéig. Sőt, külön honlapjuk van, képekkel, leírásokkal.

És ekkor jött a meglepetés. A listán találtam egy helyet, az volt a neve, hogy Candi Hati Kudus Yesus, és a „candi”-n megakadt a szemem. Ez a kifejezés ugyan templomot jelent mind jávaiul, mind indonézül, de az itteniek kizárólag hindu és buddhista helyekre használják. A muszlim mecseteknek masjid, a keresztény templomoknak pedig gereja a neve. Mit jelent akkor hát a Candi Hati Kudus Yesus? Szó szerint fordítva: Jézus Szent Szíve Templom. De mondom, a templom szó itt sántít. Ha meg sántít, akkor motorra fel, irány Jézus szent szíve! Ráadásul még csak messzire sem kell menni, mivel ez a hely itt van tőlünk tizenöt kilométerre az óceán felé, Ganjuranban.

Odafelé azon gondolkodtam, hogy biztosan egy régi hindu építményt fogok találni, amit valamikor, talán a holland időkben konvertáltak és a neve ezért candi, nem pedig gereja. Nem kis meglepetést okozott, amikor kiderült, hogy a templomot 1927-ben építették.

A gyülekezet létrejötte a holland cukorgyáros Joseph és Julius Schmutzer testvérpár nevéhez fűződik, akik a birtokukban lévő gyár területén először fiú- és lányiskolát hoztak létre 1919-ben illetve 1920-ban, majd 1924-ben, főként a cukorgyári munkásokból megalapították az első közösséget, összesen huszonkét fővel. Az elmúlt évtizedek folyamán a független Indonéz állam megalakulása és a cukorgyár lerombolása ellenére ez a szám folyamatosan növekedett, és mára már több mint nyolcezer tagja van a gyülekezetnek. Ehhez természetesen rögtön hozzá kell tenni, hogy Jáva a világ legsűrűbben lakott szigete, ahol a nem egészen másfél Magyarországnyi területen százhuszonnégy millióan élnek.

Na, de vissza a templomhoz. És ha már egy templom, akkor miért ne legyen rögtön kettő? - merül föl a kérdés számomra már-már teljesen magától értetődően. Merthogy a Candi Hati Kudus Yesus valójában két épületből áll. Az egyik maga a candi, ami tulajdonképpen inkább egyfajta szentély, és nincs nagy, sok fő befogadására alkalmas belső tere, csak egy kisebb fülke, ahová egyszerre egy ember fér be.

A másik épület viszont egy joglo, a hagyományos jávai építészet tipikus konstrukciója, ami alapvetően két részből áll. Az első a pendopo, egy minden oldalról nyitott, faoszlopokkal tagolt, pavilonszerű szerkezet, amit főleg közösségi alkalmakra, vendégek fogadására vagy nappaliként használtak. A másik rész a dalem, a falakkal elhatárolt hátsó részt jelenti, ahol a hálószobákat és a családi élet egyéb tereit alakították ki. Joglót azonban csak az uralkodó és a nemesi réteg építhetett magának, a társadalom többi része számára tilos volt.

A Candi Hati Kudus Yesus joglóját a 2006-os földrengés után némileg átalakítva újjáépítették. Most ez a tér szolgál a gyülekezeti alkalmak számára, és európai szemnek ez a rész tűnik a leginkább igazi templomnak. A belső kialakításról azonban feltétlen meg kell jegyezni, hogy az szinte kizárólag a jávai tradíció elemeit használja, ellentétben számtalan más keresztény templommal, ahol az épület helyi, hagyományos külsején túl, bent az Európából jól ismert fehér arcú Jézus- és Mária-szobrokkal és gyakorlatilag teljesen kultúra- és tájidegen térkialakítással találkozhatunk. 

Ezzel szemben a ganjurangi Jézus Szent Szíve templom joglójában, a híres jávai árnyjátékok wayang orang (árnyékember) figuráival találkozhatunk szárnyas angyalok formájában.

A wayangról feltétlen meg kell említeni, hogy az a máig élő, ősi jávai tradíció részeként, a hindu Rámájana és Mahábhárata eposzok történeteit bőrből és fából készült figurákkal elmesélő, speciális színházi előadási forma. De a wayang színház olyan összetett és gazdag hagyománnyal rendelkezik, hogy itt csak ebben a pár mondatban tudok utalni rá. Visszatérve a templombelsőhöz, Jézus szobra leginkább talán a hindu Visnu istenre emlékeztet, azt leszámítva, hogy négy helyett csak két karja van. A mennyezetet batik minták díszítik, és a liturgiai alkalmakkor a gyülekezeti éneket gamelán zenekar kíséri. Összesen egy félreeső mozaikablakot találtam, ahol az irgalmas szamaritánus történetét az általunk is ismert módon ábrázolják.

Pár szót azonban a tulajdonképpeni candiról is érdemes ejteni. Ez a templomépület első ránézésre semmiben sem különbözik a Yogyakarta városától keletre található, világhírű prambanani hindu templomoktól, leszámítva azt, hogy kereszt van a tetején. Helyi szokás szerint az építőköveket a Merapi vulkán lábától hozták, és az épületet bejárattal az óceán felé, déli irányban tájolták, ami jávai felfogás szerint így a tűz és víz közötti egyensúlyt szimbolizálja. Mint már említettem, nincs igazán belső tere, így a bent lévő Jézus-szobron kívül összesen még egy ember fér el. Az imádkozni járó hívők ezért körbeülik a candit, és egymást váltva, egyenként mennek föl a lépcsőkön.

A liturgia jávai és indonéz nyelven zajlik, és európaiként elsőre meghökkentő, hogy Istenre az Allah szót használják. Ennek magyarázata leginkább az, hogy ebben a térségben az iszlám jóval előbb jelent meg és terjedt el, mint a kereszténység. Van ugyan az indonéz nyelvben egy a malájból átvett szó, ami egy általános istenfogalom, a tuhan, illetve a hindu-buddhista eredetű dewa,de ezeket a keresztény vallási gyakorlatban nem igen használják.

Szóval a Candi Hati Kudus Yesus egy olyan, jávai-hindu alakú katolikus keresztény templom, ahol wayang angyalok hallgatják a nyugatitól teljesen eltérő hangrendszerű gamelán zenét, és ahol a hívek Allahhoz imádkoznak egy olyan helyen, ami tűz és a víz egyensúlyát hivatott szimbolizálni. De nekem ez a sok furcsaság szinte már magától értetődik. Ahogyan az is, hogy a meditáló Jézus-szobrot keresve először egy Mária-barlangba botlottam, aztán egy egész barlangrendszerbe, végül pedig csak ide, a „szomszédba” kellett elmotoroznom, hogy a hindu Jézus templomára akadjak.

De ha már ráleltem Mária barlangtemplomaira, veszem a fejlámpámat és jobban utánajárok, különösen is azért, mert nemcsak keresztény barlangok léteznek. Hallottam pár helyről az óceán fölötti sziklákba vájva, szinte alig megközelíthető helyeken, ahová banánlevelekből font, virágokkal díszített áldozati felajánlásokkal és füstölőkkel meditálni, böjtölni járnak a jávaiak. Az áldozati felajánlások pedig arra utalnak, hogy ezek nem igazán az iszlám tradíció helyszínei, hanem sokkal inkább az összes nagy vallás mögött meghúzódó, talán több évezredes eredetű, ősi jávai hitvilág, a kejawan részét képezik.