Homokot vinni a sivatagba olyan, mint vizet önteni az óceánba: értelmetlen – gondolhatnánk.

Dubaj partjai mentén, a mesterséges Pálmasziget építéséhez szállítják a homokot 
Fotó: Profimedia

Pedig az Egyesült Arab Emirátusok – egy jórészt sivatagos ország – éppen ezt teszi mint a világ egyik legfontosabb homokimportőre. Hiába van tele ugyanis a sivatag homokkal, az nem alkalmas építkezésre. A megfelelő homok viszont lassan globális hiánycikké válik, a fogyatkozó kínálat és a növekvő kereslet pedig fenntarthatatlan és ökológiai katasztrófával fenyegető, önsorsrontó praktikákra sarkallja a világ megannyi országát.

Sokan hasonlítják manapság a homokot a kőolajhoz – mégpedig joggal. A két nyersanyag ugyanis sok tulajdonságában hasonlít egymáshoz, és ezek sajnos mind kedvezőtlenek ránk, illetve bolygónkra nézve. Mindkettő létrejöttéhez geológiai léptékben is rengeteg idő szükséges, és egyiket sem tudjuk mesterséges eszközökkel megújítani, használat után visszaalakítani eredeti formájába (bár az újrahasznosítás lehetséges) – olvasható a New Scientistben. De a hasonlóságok itt még nem érnek véget.

Mindkettő kitermelése súlyos környezeti ártalmakkal jár, és mindkettő készletei kifogyóban vannak, pedig jelen tudásunk szerint a homok és a kőolaj is elengedhetetlenül szükséges megannyi iparág fennmaradásához.

Természetesen ezek homokéhsége eltörpül az építőipar mellett, hiszen a világ homokkitermelésének hetven százaléka a beton előállítására megy el. (Itt felkaphatják olvasóink a fejüket, mondván, a betonban nem homok, hanem sóder van. Ugyanakkor a két nyersanyag alapvetően azonos, azzal a különbséggel, hogy a sóderben a 0,06–2 milliméteres szemcsemérettel definiált homokfrakció mellett nagyobb kavicsok is vannak.)

Első hallásra az elfogyó homokról szóló hírek szöges ellentétben állnak azzal, hogy más hírek viszont évtizedek óta az elsivatagosodás veszélyeire figyelmeztetnek. A sivatagok terjedésével nemhogy fogyna, hanem éppen gyarapodik a világ homokállománya. Hogy is van ez? „A betonkészítés szempontjából elsőrendű fontosságú a homok felületi érdessége és szemcsemérete. A sivatagi homok ehhez túl apró szemű, sima felületű, és sok esetben nemkívánatos ásványi szennyeződéseket tartalmaz. Emellett az agyagtartalmú homokfajták ugyancsak alkalmatlanok a betongyártásra, mert a szemcsék felületén lévő agyag rontja a cementkötés minőségét. A sivatagi homok vas-oxidos bevonata ugyancsak hátrányos a betonkészítés szempontjából, hiszen korrózióra hajlamosít” - mondta az mta.hu-nak Török Ákos egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszékének vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia Földtani Tudományos Bizottságának elnöke.

Az építkezési szempontból legjobb homokot a tengerparton, folyómedrekben, illetve homokbányák mélyén találjuk. Ennek mennyisége azonban korántsem olyan határtalan, mint a sivatagok végeláthatatlan dűnéi. Pedig alig felmérhető, hogy milyen mennyiségben van rá szükségünk. Az emberiség évente 47–59 milliárd tonnányi kőzetet használ fel ipari célra, olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) számára a homokkrízisről készített jelentésben. Ebből 2010-ben a Journal of Industrial Ecology szaklapban publikált tanulmány szerint 11 milliárd tonnányi homokot és ugyanennyi kavicsot betongyártásra fordítottunk. Csak a Dubaj partjai mentén épített mesterséges Pálmasziget létrehozásához 94 millió köbméter homokot szórtak a tengerbe (egy köbméter tömege nagyjából másfél tonna). Török Ákos és munkatársai a Londoni Geológiai Társaság kiadásában megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy a világszerte kitermelt kőzetek összértéke mintegy 886 milliárd dollárra tehető. Ez még viszonylag csekélynek tekinthető (tonnánként nagyjából 17 dollárnak felel meg), ugyanakkor a jövőben egészen biztosan drágulni fog, mint ahogyan a kőolaj is.

A kőzetekben szegény országok növekvő kereslete fel fogja pörgetni a homokpiacot, ennek érintettjei jellemzően azok a harmadik világbeli országok lehetnek, amelyek természeti kincsekben gazdagok ugyan, de a laza környezetvédelmi előírások miatt (illetve megélhetési kényszerből) erőforrásaikat fenntarthatatlan módon, a környezet pusztítása árán is kiaknázzák.

„A homokbányászat szélsőségesen negatív hatású a környezetre. Az első vészes jelek Dél-Koreában mutatkoztak nem sokkal az ország gyors ipari fejlődésének kezdete után. Az építkezésekhez kellett a homok, amelyet a parti sekély tengeri homokleplek és a homokdűnék kikotrásából fedeztek. Emiatt teljesen megbomlott a tenger áramlási rendszere és a térség ökoszisztémája is. Nemcsak a biodiverzitás csökkent, de a megnövekedett hullámerózió miatt az értékes építési területnek számító partszakaszok is pusztulni kezdtek. E katasztrófákat felismerve Dél-Koreában már betiltották a parti homokleplek kitermelését” – tudtuk meg a tanszékvezetőtől.

További részletek az mta.hu-n megjelent összeállításban olvashatnak.