A Királykő vonulata madártávlatból (délkelet felől)
Forrás: © Google Earth

A Kárpátok nagy délkeleti kanyarulatának egyik legismertebb hegyvonulata a Királykő (románul: Piatra Craiului, németül: Königstein). A hegység alakja fejtetőre állított L-betűt formáz, melynek kelet-nyugati irányú rövidebb szára (a Kis-Királykő) egyben alacsonyabb is, mint a Déli-Kárpátok fővonulatára merőlegesen fekvő, észak-déli irányú hosszabbik szár (a Nagy-Királykő és folytatása, a Pietricica-gerinc). Nyugati szomszédai a Fogarasi-havasok és a Jézer-hegység, keleten pedig a Törcsvári-medence választja el a Bucsecs, illetve a Leaota hegységektől. Népszerűsége régi idők óta töretlen, a hajdani pionírok nyomdokaiban ma is számos kalandvágyó túrázó és hegymászó jár.

Bár kiterjedésre nem nagy, a Királykő látnivalóban rendkívül gazdag. A kristályos palára települt, majd a hegységképző erők által meredeken - helyenként szinte függőlegesbe - felgyűrt üledékes kőzetek olyan pompás fűrészfog-szerű vonulatot alkotnak itt, mint sehol máshol a Kárpátokban. A főgerinc középső részén mintegy 10 km hosszan 2000 m feletti csúcsok alkotnak egybefüggő sziklacsipkét, melyet rendre meredek szakadékvölgyek szakítanak meg. A gerinc két oldalán több száz méteres mészkőfalak szakadnak le az erdősáv széléig: keleten meredeken, nyugaton pedig még annál is meredekebben.

A Nagy-Királykő télen
Fotó: © Csáki István, 2007

A Grind-nyeregben
Fotó: © Szabó Zsolt András, 2008

A Királykőt harántirányban kettészeli a Kárpátok fő vízválasztó vonala: északi része az erdélyi Olt, déli része viszont a Havasalföld felé tartó Dâmboviţa vízgyűjtőjéhez tartozik. A hegység vízrajzi értelemben tehát négy „szeletre” osztható: északnyugatról a Fogarasi-havasokban eredő Barca-patak, északkeletről a Zernyesti-patak, délnyugatról a Dâmboviţa, délkeletről pedig a Dâmbovicioara gyűjti a lefolyó vizeket. A mészkőbe több helyen is nagyszerű szurdokokat vágott a víz eróziós munkája (Zernyesti-szoros, Brustureti-szoros, Dâmbovicioarai-szoros).

Kőzetanyaga révén hegységünk természetesen nemcsak felszíni látványosságokkal büszkélkedhet, bár erős töredezettsége miatt nagyobb barlangrendszerek nem alakulhattak ki benne. A Királykő területén mégis több mint 160 barlangot tartanak nyilván. Ezek közül legismertebbek a Dâmbovicoara-barlang (hossza: 629 m), a Medve-barlang (hossza: 367 m) és a Denevér-barlang (hossza: 160 m), valamint a több mint 450 méter mély Grind-zsomboly (Románia egyik legmélyebb barlangja).

Nem mehetünk el szó nélkül a Királykő gazdag és változatos állat- és növényvilága mellett sem. Vad sziklavilága tökéletes menedéket nyújt számos védett faj számára, legyen az nagytestű emlős vagy aprócska növény. A máshol ritkaságszámba menő zerge itt mindennapos látvány: mintegy 300 példány él a hegység területén. Rejtőzködő életmódja miatt alig mutatkozik, de szintén megtalálható a hiúz. Természetesen a barna medve sem hiányzik a bérlők sorából, a kistestű emlősök közül pedig számos denevérfaj él itt. Ugyancsak otthon érzi magát a havasi gyopár és megannyi más havasi virág. A világon egyedül itt található meg a királykői szegfű (Dianthus callizonus) melyet 1851-ben írtak le Schott és Kotschy bécsi botanikusok. Sajnos az utóbbi évtizedekben a keleti oldal alacsonyabban fekvő erdőségeit egy mohó kártevő, a Homo sapiens tizedeli – az illegális fakitermelés nyomasztó méreteket ölt.

| Királykő | pionírok |

A Királykő igen korán felkeltette a brassói szász turisták érdeklődését. A XIX. század derekán már nem ment ritkaságszámba a legmagasabb csúcsának (Pásztor-csúcs, 2238 m) megmászása sem. Állítólag Kurz Antal 1842-ben fedezte fel itt a nevezetes visszhangot, melyet Méhely Lajos 1859-es (!) turistakalauza szerint teljes tisztaságában a főoromtól mintegy 43 lépésnyit leereszkedve a nyugati lejtőn, északnyugat felé kiáltva tapasztalhatunk meg.

A nyaktörő leszakadású nyugati oldalon először Filtsch Józsefnek sikerült leereszkednie 1872-ben (a Pásztor-oromtól északra eső negyedik hasadék irányába). A Grind-nyeregből nyugat felé elsőként Friedrich Deubel ereszkedett le 1886 augusztusában két társával (szintén a Pásztor-csúcsról jövet). A rákövetkező évben piros festékkel meg is jelölte a bejárt utat, melyet legnehezebb részein az Erdélyi Szász Kárpát Egyesület (Siebenbürgische Karpaten Verein) 1904-ben láncos biztosítással látott el. Deubel útja azóta is jelzett turistaútként funkcionál, manapság összesen 9 helyen biztosított szakasszal (innen ered egy másik használatos elnevezése is: „La Lanţuri” - azaz „a láncoknál”).

A szász SKV brassói osztálya a Királykő keleti oldalában lévő Vladuska-nyeregben már 1881-ben menedékházat létesített (napjainkban nem áll: 1921-ben lavina semmisítette meg, s nem építették újjá). A magyar Erdélyi Kárpát Egyesület sem volt rest: a jelenlegi Curmătura menedékháztól valamivel lejjebb, egy korábbi vadászkunyhó helyén 1897-ben felépítette a Bethlen menedékházat. Mára sajnos ennek is csak az alapjai maradtak meg. A román turistaszövetség 1908-1916 között építette első királykői menedékházát a keleti oldalon fekvő Grind-rét felett, nem messze az SKV egykori Vladuska-nyergi létesítményétől. A ház 1953-ban jutott szomszédja sorsára, szerepét manapság a Grind-réti menedék tölti be.