„A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani,
hogy azok soha nem ismétlődhetnek.”

/Milan Kundera/

1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő 8 évet töltött börtönökben és munkatáborban. Szabadulását követően 1956-ban tagja volt Nagy Imre kormányának. 1958-ban a Hazafias Népfront jelöltjeként országgyűlési képviselővé választották, bár betegsége miatt ténylegesen nem politizált. 1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra ma mementóként áll az Országház előtt.

Kovács Béla letartóztatása annak a tudatos folyamatnak volt a része, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásán keresztül a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. Nem sokkal később leváltották Nagy Ferenc miniszterelnököt, és a választójogi törvény önkényes módosítását követően megtartott kék-cédulás választásokkal végleg felszámolták a demokrácia utolsó pilléreit.

A pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralma alatt tudatosan és módszeresen tiporta lábbal az emberi- és szabadságjogokat: államosította a magántulajdont, tiltotta az egyházak működését, megtagadta a szabad sajtó és a véleménynyilvánítás jogát. Életképtelen gazdasági rendszerrel taszította nyomorba a társadalmat, és hamis ideológiától hajtva földelte el történelmi hagyományait, kulturális értékeit. Erkölcsi mércét nem ismerve üldözte mindazokat, akik ellenálltak, mást gondoltak, vagy a külső hatalom írta agresszív eszme által üldözendőnek ítéltettek.

„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.”

/Joszif Visszarionovics Sztálin/

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Európában a számuk eléri az 1 milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött nemzettársainkra, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon emlékezünk mindazokra, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.

Forrás: Nyíri Zoltán