Ismét új erdőtörvény készül. Milyen változtatásokra számíthatunk? Melyek a hazai erdőkkel kapcsolatos legfontosabb problémák, és vajon a megoldásuk felé haladunk-e?

Az ország erdeinek sorsát két és fél évszázada meghatározó erdőtörvény a hírek szerint ismét megújításra vár. A WWF Magyarország szerint a jelenlegi, 2009-es erdőtörvénybe természetvédelmi és közjóléti szempontból is előremutató reformok épültek be, amiket az erdész szakma vezető döntéshozói is támogattak. Hat év sem telt el a hatályba lépés óta; ennyi idő alatt az előírások egy része még nem is érhette el célját. Úgy véljük, hogy a törvény módosítása, „finomhangolása” ellen nem lehet kifogás.

Ám a főként gazdasági érdekek mentén elindított „újratervezés” komoly kockázatokkal járhat. A természetvédelmi és közjóléti értékek esetleges háttérbe szorítása nem feltétlenül szolgálja a társadalmunk érdekeit, sőt ellenkezhet Alaptörvényünkkel is. Cikksorozatunkban néhány erdőket érintő aktuális problémát igyekszünk körbejárni, alátámasztva, hogy ma sem megnyugtató a hazai erdők helyzete.

Lesz szó fakitermelésről, idegenből behurcolt növényekről, klímaváltozásról, valamint érintjük a vadgazdálkodás témáját is. Az alábbiakban a természetvédelmi szempontból legfontosabb, őshonos fafajú erdeink helyzetét villantjuk fel.

Hazánk „igazi” erdei

Mindenki járt már fenséges bükkösökben, ahol az erdő alját tavasszal virágszőnyeg borítja. Látott már patakokat kísérő hangulatos égerligeteket, és hűsölt a tisztások szélén terpeszkedő tölgyek lombja alatt. Ez az a táj, amelyet elődeink is ilyennek láthattak. Amely nemcsak szépségével, hanem a talaj, a tiszta víz és a mikroklíma védelmével, a széndioxid megkötésével, vadhússal, gombával és egyéb erdei termékekkel látta őseinket - és minket is.

Magyarország kétmillió hektár erdejének alig több mint fele természetes eredetű, vagyis olyan, ami őshonos fafajokból áll. (A másik fele faültetvény, kultúrerdő.) Az inkább hegy- és dombvidékeken megmaradt tölgyesek, bükkösök szerepe felbecsülhetetlen a hazai természetvédelem szempontjából, hiszen az élővilágunk – divatos szóval a biológiai sokféleség – túlnyomó része hozzájuk kötődik. Turisztikai, szabadidős tevékenységeinkre – túrázásra, lovaglásra, vadászatra – is elsősorban ezek az erdők, és nem a faültetvények adnak teret. Mindezek mellett a kitermelt faanyag jelentős része is a tölgyesekből, bükkösökből származik. A sokféle hasznosítás hatalmas terhet rak a természetes erdőkre, és időnként komoly ellentéteket hoz elő a különféle felhasználók csoportjai között. Országszerte nézetkülönbségek vannak az erdőgazdálkodók, vadászok, természetvédők és túrázók között. Immár több évtizede, látszólag a kiegyezés esélye nélkül zajlanak ezek a viták. Pedig más út nincs: a különféle érdeket össze kell hangolni, hogy biztosítani tudjuk az erdő fennmaradását.

Mit várhatunk egy erdőtörvénytől?

Az erdőtörvénynek már az 1800-as évek második felétől fontos szerepe, hogy egyensúlyt teremtsen a faanyag kitermelése iránti igény és az erdővel kapcsolatos egyéb elvárások között. Az erdőtörvény talán legfontosabb feladata megvédeni az erdőt, mint közjót, az olyan gazdálkodással szemben, amely nem biztosítja hosszú távon a fenntarthatóságot. A tarra vágott, és fel nem újított erdőterületek látványa indította el ebbe az irányba a törvényalkotást a hőskorban. A régi irányelvek fontos eredménye, hogy Magyarország erdei nem fogyatkoztak tovább, hanem ismét gyarapodásnak indultak, és megjelent a gazdálkodásban a „tartamosság” – ma „fenntarthatóságnak” hívnánk - fogalma. Napjainkban azonban már nem elég, ha az erdők (vagy amit a törvény annak tart) területe növekszik, és nem vágunk több fát, mint amennyi megtermelődik.

Az erdőtörvény egyik legfontosabb célja – a mai tudásunk szerint – az erdőnek, mint működő rendszernek a fenntartása – annak minden élőlényével, talajával, vizeivel és levegőjével együtt. Egyre jelentősebb hangsúly helyeződik az erdőben élő növény- és állatfajok védelmére, amelyet a különféle hazai és EUs irányelvek, jogszabályok is tükröznek. Az élővilág megóvása azonban nem lehet sikeres a korábbi erdőgazdálkodási gyakorlatok fenntartása mellett. Ki hinné el ma már, hogy a több focipályányi méretű vágásterületek létrehozása, vagy a tájba nem illő fafajok telepítése hasznára válik az élővilágnak?!

Változtatni kell tehát az erdőgazdálkodás alapelvein – mindenekelőtt az erdőfelújítás során előnyben részesített fafajok kiválasztásán, és az erdőgazdálkodási üzemmódokon. Az utóbbi annyit jelent, hogy milyen módszerrel, térbeli rend szerint történik a fakitermelés, az erdő felújítása és az állomány nevelése. (Egyszerűbb szavakkal: a középkorú erdő teljes egészében kivágásra kerül, vagy olyan kis belenyúlásokkal folyik a gazdálkodás, amit sem az élővilág, sem a turista sem lát a tájat durván megbolygató eseménynek. Az átállás természetesen fokozatosan, évtizedek alatt tud megtörténni, rugalmas, de következetes jogszabályi keretek között.

A hagyásfák és a kitakarított erdő (Fotó: Morva Gábor)

A 2009-es fordulat

A 2009-es erdőtörvény megalkotói fontos lépéseket tettek abba az irányba, hogy a fenti alapelvek kellő súllyal érvényesüljenek. A törvény bevezette például az erdőtermészetességi kategóriák fogalmát. Erre alapozva az is feltétel lett, hogy az erdő természetessége nem romolhat tovább. Nem alakíthatunk át például egy őshonos tölgyest feketefenyő ültetvénnyé, nyárassá vagy akácossá – melyek csökkentenék hazánk természeti örökségét.

Előírás – csak állami erdőkre – hogy egy részükön a leginkább természetközeli üzemmódokat kell alkalmazni – olyat, ahol leginkább szálalással történik a fakitermelés. Ennek az úttörő lépésnek a bevezetését 2009-ben elsősorban a WWF Magyarország szorgalmazta, de az erdész szakma döntéshozói is támogatták. A természetközeli módon kezelt erdőkben többféle fafaj található, változatos korosztályokkal – ami fontos feltétele a biológiai sokféleség megőrzésének. Az ilyen ún. „örökerdő” a klímaváltozásnak, vagy a különféle káreseményeknek is jobban ellenáll, fajgazdagsága, összetettsége okán.

Sajnos az erdőtörvény ismételt „reformjának” szószólói közül néhányan felesleges tehernek tartják a természetvédelmi és közjóléti célú előírásokat, amely körülményesebbé vagy költségesebbé teheti a gazdálkodást. Szorgalmazzák ezért a jogszabályi korlátozások egy részének eltörlését. Bár a korlátozások valóban terhet jelenthetnek a gazdálkodónak, ám ne felejtsük el, hogy az erdész szakmának egész Európában, és Magyarországon is, a kezdetektől felvállalt szerepe a fakitermelés mellett az erdei életközösség védelme. Manapság az erdészek terheit különféle támogatásokkal ismeri el a társadalom, nemzeti és uniós szinten egyaránt. Az egyensúlyokat jól meg kell találni, arról viszont aligha folyhat Magyarországon vita, hogy kell-e erdeinkben a természeti értékeket, vagy a közjót a kor kívánalmainak megfelelően védeni.

Reméljük, hogy az erdőtörvény átalakítása kellő óvatossággal, és valamennyi szempontrendszer mérlegelésével fog történni. A 2009-es erdőtörvény legfőbb vívmányait – különösen a fafajokra, erdőgazdálkodási üzemmódokra vonatkozókat – fenn kell tartanunk. Ellenkező esetben komoly visszalépés történhet a természetvédelem és a közjólét szempontjai terén, amelyre nemigen volt példa az elmúlt évtizedekben.
Hatalmas problémát jelentenek, és az egész Kárpát-medencei élővilágot veszélyeztetik az idegen tájakról betelepített ún. özönfajok. A jövedelmezően termeszthetőket egyes gazdálkodói lobbicsoportok „meghonosodott” fajokként szeretnék látni a jogszabályokban, ami erős aggodalomra adhat okot – nem csak természetvédő körökben. Erről szólunk a következő cikkünkben.

Így lesz a kormányé minden állami föld

A Nemzeti Földalapkezelő tulajdonába kerülhet valamennyi állami tulajdonú föld, függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e – erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyújtott be tegnap törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.