Az időhiány miatt szinte minden hétköznapi tevékenységünket felpörgetjük, az evéstől, a munkavégzéstől, a társas kapcsolatainkon át a közlekedésig.

T. Puskás Ildikó

Ma már tudományosan igazolható tény, hogy a korunk emberét érintő mentális problémák, az összefoglaló néven népbetegségeknek nevezett egészségkárosodások többsége összefüggésbe hozható a hihetetlenül felgyorsult, feszített élettempónkkal és az annak nyomán állandósuló diszkomfortérzettel.

Az eltűnt idő nyomában

Egyre kevesebb időt hagyunk magunknak a feltöltődéshez, de arra is, hogy észrevegyük és átéljük hétköznapjaink apró örömeit. 

Ezt ismerték fel a „Slow Life”, az „éljünk lassabban” mozgalom alapítói és hívei. 

Filozófiájuk azon a meggyőződésen alapszik, hogy ideje behúzni a „vészféket”, nemcsak az ökológiai egyensúly megőrzése, hanem az emberi élet teljességének, erőforrásainak védelme érdekében is. 

A tudatos életritmus-lassítás hívei azt vallják: a distresszes életvitel nemcsak az egyén életminőségét, egészségét károsítja, hanem a társadalom egészét is negatívan érinti. Az emberi idegrendszer ugyanis egyre nehezebben tud alkalmazkodni ehhez a tempóhoz, így nemcsak az egyén, hanem szociális környezetének egyensúlya is felborulhat. 

Egyébként maga a gondolat Olaszországból indult világhódító útjára 1986-ban, mégpedig egy szinte minden országban jelen lévő gyorsétterem ellen tiltakozó civil kezdeményezés nyomán. Először csak a gyorséttermi ételek fogyasztásának, a „vedd és edd!” étkezési stílusnak akartak megálljt parancsolni az itáliai hagyományos ízekkel, ételekkel, étkezési kultúrával szemben. 

Az „lassú étkezés”, azaz a „Slow Food” gondolata azonban az elmúlt majd harminc évben kiteljesedett. Mára már „lassan élj” elnevezéssel világmozgalommá lett.

„Fékezz, hogy tartalmasabb életet élhess!”

Ennek a gondolatnak és életmódváltásnak egyre többen köteleződnek el azok közül, akik a mainál élhetőbb, nyugodtabb életet szeretnének élni. Ez vonatkozik a „Slow City” szellemében élni vágyó városlakókra, akik a zsúfolt és zajos városokban is szeretnének kicsit idegkímélőbb környezetben élni, vagy vágynak olyan lehetőségekre (sétálóutcák, pihenőparkok, bicikliutak), amelyek biztosítják számukra a kikapcsolódást, a szellemi, fizikai feltöltődést. 

Egyelőre még csak tőlünk nyugatabbra, egyre-másra jelennek meg a lassítás fontosságát felismerő ún. „Slow Work” munkahelyek is. Ezekre az a jellemző, hogy a munkahelyi vezetők, cégtulajdonosok a gyors munka helyett a kreativitásnak kedvező, kíméletesebb fajtát, a teljesítményorientált helyett az eredményorientált mentalitást részesítik előnyben.

„Kell egy kis áramszünet!”

A lassulásra vágyóknak az egyéni lehetőségeik és személyiségük alapján kell megkeresniük és kialakítaniuk a saját, „kímélő” üzemmódjukat. 

Ez azt jelenti, hogy önmagukkal kell tisztázniuk, mi fontos és mi nem számukra, le tudnak-e mondani az olyan szokásokról, esetleges késztetésekről (magasabb jövedelem, karrier stb.), amelyek folyamatosan a felpörgetettség állapotában tartják őket. Ez nem a vitalitás ellen hat, csupán az energiagazdálkodást segíti. Sokan – tévesen – (aktív) pihenésnek hiszik az olyan szabadidős tevékenységeket, amelyek valójában nem lassítják, hanem továbbra is pörgésben tartják őket, legyen szó a számítógép-használatról, a tévénézés gyakoriságáról, az utazási és nyaralási szokásokról, vagy éppen a konditermi edzésekről. Kevesekben tudatosodik, hogy a fizikai üzemmód lassítására is szükségünk van, mert különben fokozatosan elhasználódnak az „alkatrészeink”. 

A testi-lelki egészség megőrzésében egyébként fontos szerepe van a szellemi aktivitás időnkénti csökkentésének is. Ehhez meg kell teremtenünk az elcsendesedés feltételeit, ami sokat segíthet az élményeink, érzéseink megélésében, feldolgozásában, a problémáink átgondolásában, a minél jobb döntések meghozatalában. 

Fokozatosan kell(ene) tehát a napirendünkbe iktatnunk olyan időszakokat, amelyek alkalmat adnak a szemlélődére, az elmélyülésre, a feltöltődésre. 

A „slow” alapelv szerint tehát tudatosan kell úgy formálni a hétköznapjainkat, hogy az input ingereket valamelyest korlátozzuk vagy semlegesítsük.

Élettempónk visszafogásában fontos szerepük lehet a különféle relaxálási technikák (jóga, meditáció stb.) elsajátításának, de olyan „apró” szokások megváltoztatása is hozzájárulhat ehhez, mint a számítógép és mobiltelefon, a tévé kikapcsolása, a kényelmes gyaloglás és a komótos étkezés, a baráti beszélgetések, vagy csak egy jó könyv elolvasása.

Ne siettess, és ne siess!

A lassú élet mozgalom azt sugallja, hogy az emberi kapcsolatainkra is több időt kell szánnunk. Az élet olyan területén is szerepet kapott ez a szemlélet, mint például a gyermeknevelés. Az ún. „Slow Parenting” arra szólítja fel a szülőket, hogy próbálják meg a teljesítménykényszer alól felszabadítani a gyerekeiket, engedjék, hogy élvezzék gyerekkoruk örömeit ahelyett, hogy minden percüket beosztják a felnőttek. A gyerekeknek időt kell adni arra, hogy felfedezzék képességeiket, és legyen idejük a fejlesztésükre is. 

Az ugyancsak a „Slow Life”-ból kinőtt „Slow Travel” azt hirdeti: egy-egy utazáskor a kisebb távolságokat ne repülővel, hanem vonattal tegyük meg, és ne „kengyelfutó gyalogkakukk”-ként nyaraljunk, turistáskodjunk. 

Ráadásul ahhoz, hogy az idegrendszerünk valóban megpihenhessen, minimum két hétre ki kellene szakadnunk a megszokott környezetünkből, a taposómalmainkból. A „lassú utazás” hívei ma már tudatosan igyekeznek minél több időt a természetben tölteni, és ha idegen országba utaznak, a csoportos városnézések helyett inkább igyekeznek maguk felfedezni nemcsak az ottani látnivalókat, hanem a helyi lakosok életmódját, szokásait is. 

Az egyre többeket meghódító „Slow Life” életünk egyre több területére terjed ki. Arra próbál rávenni mind többeket, hogy akarjanak és merjenek kiszakadni az idő szorításából, ne hagyják, hogy az egyre gyorsabban kattogó fogaskerekek felőröljék az életüket és az egészségüket.

Tudtad?

A „Slow Life” legszervezettebb formában a „Slow City”, azaz nyugodt város fogalmában épült be a köztudatba. A Slow City mozgalmat 1999-ben négy olasz kisváros: Bra, Greve in Chianti, Orvieto és Positano alapította. Eddig ehhez 16 ország 120 városa csatlakozott és viselheti büszkén a címet, amelyet egy csiga képe szimbolizál. Ezekben a városokban ápolják a helyi hagyományokat, igyekeznek megőrizni a gasztronómiai és kulturális értékeket, törekszenek a városi oázisok, a zöld területek arányának növelésére. Nálunk a dél-alföldi Hódmezővásárhely csatlakozott elsőként a mozgalomhoz, így viselheti az élhető városokat jelképező csiga-emblémát.

A Slow Budapest mozgalom aktivistái – a nemzetközi slow nap alkalmából – a nyár elején „lassulós hetet” rendeztek, hogy mindenki megismerhesse, kipróbálhassa a tudatos „tempócsökkentés” mikéntjét. A programsorozat mintegy lépésről lépésre vezette az érdeklődőket, hogy megízlelhessék a „ráérős” életmódot. Volt ráérős reggelizős, kényelmes biciklizős, tévémentes, városfelfedezős és jógázós nap.