Festői tájakon a Nagy-Tarpatak völgyében

Bár Magyarországhoz az Alacsony-Tátra esik közelebb, a viszonylag kis alapterületen koncentrálódó Magas-Tátra ideális úti cél mind az egynapos, mind pedig a többnapos kirándulást tervező hegyek szerelmeseinek. Ha a Besztercebánya–Rózsahegy–Liptószentmiklós irányt választjuk, utunk látványos, az Alacsony- és a Magas-Tátra között, a Vág folyó mentén kanyargó tájon vezet keresztül.

Annak, hogy a turisták a nyári szezonban szinte „megszállják” a Magas-Tátra vidékét, többek között a sok, vezető nélkül is jól járható, a kikapcsolódásra és sportolásra egyaránt lehetőséget biztosító turistaút az oka. Ótátrafüredről legegyszerűbben és leggyorsabban a Tarajkáig vivő siklóval juthatunk fel, ahonnan aztán eldönthetjük, hogy a Kis- vagy a Nagy-Tarpatak felé vesszük-e az irányt. A térképről mi most a Nagy-Tarpatak Csontváry által is megfestett részét, a Nagyszalóki-csúcs és a Közép-orom közti területet választjuk.

Gyökerekkel barázdált, murvás út vezet egy rövid erdei szakaszon keresztül. A felső fahatárt elérve aztán kétfelől megnyílik a völgy, és a mélyzöld foltokkal díszített, szürke matt sziklafalak, mint szunnyadó őshüllők fekszenek mozdulatlanul. A Nagy-Tarpatak csobogása már nemcsak hallható, hanem egyre inkább szemmel is láthatóvá válik, amint a rendezetlen kőgörgeteg között, sötétre festett foltokban tör magának utat. Helyenként egy-egy nagyobb, a norvég fjordok alakzatait idéző sziklatömb nehezíti a továbbhaladást.

A lombhullatókat, vörös- és lucfenyőket lassan felváltják a törpefenyők, egyre több lesz a szikla, amelynek repedéseiben sárga, margarétára emlékeztető havasi zergevirágok nyílnak. A sebes, nap-felhő keltette fény-árnyék játékban a sziklafalakon szelíden csordogáló vizek ezüstcsíkokat vonnak a minket körbeölelő hegyekre. Útközben néha érdemes megállni, és visszatekintve megcsodálni a sötét hegyek hátterében elterülő, napsütötte, háztetőktől és szántóföldektől színes völgyet. A csúcs felé közelítve több, lefelé igyekvő magashegyi hordárral találkozunk, akik játszi könnyedséggel, rugalmasan egyensúlyoznak a felfelé szuszogó turistakaraván között.

A Tarajkától mindvégig látványos, közepes erőnlétet igénylő úton körülbelül négy órára van szükségünk, hogy elérjük a Hosszú-tavi menedékházat. Az 1960 méteren fekvő Zbojnícka chata alatt a Nagy-Tarpataki-Hosszú-tó mélykék vize varázslatos színekben tükrözi vissza a környező hegyek sziluettjeit. A rövid pihenőt követően, lefelé ereszkedve – egy kis szerencsével – nemcsak a télről megmaradt hó- és jégfoltokon ámulhatunk, hanem fokozottan védett, tátrai zergéket is láthatunk. Sajátos, madárhangra emlékeztető nevetésükkel figyelmeztetik egymást az emberek közeledtére. Kattognak a fényképezőgépek, mialatt ők 2-3 percig hálás modelljei az arra tévedő túrázóknak. Jellegzetes testtartásuk már messziről felismerhető a nemzeti park címerével ellátott képeslapokról.

Egy igazán Csendes-völgy…

A Csendes-völgyet, amely a Tátra nyugati csücskében, a Liptói- és a Lengyel-Tátra szomszédságában fekszik – a természetjárók közül jóval kevesebben keresik fel. Igaz, a fő turistautaktól, így a Csorba-tótól is nyugatabbra terül el. A Béla-patak mellől, sárgával jelzett ösvény az egykori bányásztelepülés, Podbanszkó széléről, gyakorlatilag a főútvonal melletti parkolóból indul, s a műúton át vezet befelé az erdőbe. Bár a nemzeti park látogatókat üdvözlő információs táblája gazdagon illusztrálja a környéken fellelhető hiúzt, farkast, mormotát, réti sast, ám a legnagyobb veszélyforrásról, a barna medvéről, mélyen hallgat… ezért erősen gyanakodjunk a veszélyre, ha útközben lócitromnagyságú, elszenesedett, azonosíthatatlan állati ürüléket látunk… (A medvével való találkozás biztos elkerülése érdekében mindenképpen érdemes valamiféle zajkeltő eszközt magunkkal vinni.)

Kellemes, szintkülönbség nélküli sétával halladunk egyre beljebb. Egy szállodát, majd néhány erdészlakot elhagyva elfogynak a vihar- és szúkár sújtotta, fahiányos területek, s helyüket a fenyvesektől duzzadó hegyoldalak veszik át. A napfényben csendesen fürdőző, végig látható patak mellett szamócák, áfonya- és málnabokrok mentén, változatos lepkék által ellepett mezei virágok illatoznak. A természet némaságát csak a zümmögő rovarok és a ritkán felbukkanó erdei kerékpározók törik meg.

Az érintetlen természet érzetén csupán egyetlen dolog – a végeláthatatlan távolságba nyúló aszfaltozott út – ejt csorbát. A Toman-völgyig esőbeállót, pihenőhelyet legalább hármat is találunk, ahol békében fogyaszthatjuk el ebédünket. Egy bal oldali tisztást elhagyva a távoli, egyik oldalukkal már Lengyelországnak integető hegyek egyre közelebb kerülnek. A patak hangja felerősödik, a hely nyirkosságára pedig a néhol már-már embernagyságig nyújtózkodó lapulevél-rengeteg utal, amikor végre elérjük az 1164 méteren lévő elágazást, ami jobb felől továbbhaladva már egy másik, szintén hasonlóan hosszú tátrai völgybe, a Korpova-völgyébe vezet. Kényelmes tempóban haladva a majdnem 20 km-es táv oda-vissza 8 óra alatt teljesíthető.

Az elérhetetlen Lomnici-csúcs

A Magas-Tátrában járva mindenképpen megéri a Lomnici-csúcs megtekintését is beiktatni a programba. Azt azonban ne feledjük el, hogy a csúcsra mindig sokan akarnak feljutni, ezért a felvonóra szóló jegyet már indulás előtt akár 2-3 héttel előre, interneten érdemes lefoglalni. A túrázni vágyók a csúcs alatti, Kő-pataki-tótól három irányban ereszkedhetnek le a völgybe. A kék jelzés a csillagvizsgálót jobbról megkerülve, eleinte nagy, helyenként méteres, néhol ingatag, zöld köveken vezet lefelé. A hegyoldal kőországútján egyensúlyozva az ember szinte beleszédül a tér kiterjedésébe, a látványos szintkülönbségbe.

A cirbolya- és törpefenyők tövében szerényen meglapuló, virágzó áfonyák nőnek. Egy körülbelül negyedórás botladozás után az út erdei, vízátfolyásokkal, gazdag aljnövényzettel, virágokkal tarkított ösvényen halad tovább a fenyőerdőbe. Sajnos a fenyvesbe érve a tudatos erdőtelepítés nyomai mellett még mindig láthatók a 2004-es orkánerejű, pusztító vihar okozta károk. A patakokban és frissen ültetett lucfenyőcsemetékben gazdag táj szalagként öleli körbe a Lomnici-hegyet, ahonnan már nemcsak a Start nevű felvonóállomás, hanem Tátralomnic épületei is jól kivehetők.

Késmárki kitérő

Ha a Tátra keleti felén van a szállásunk, Késmárk figyelemreméltó nevezetességeit vétek lenne kihagyni. Belvárosa több, 17-18. században épült lakóházat őriz. A Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt gótikus templom és reneszánsz stílusú harangtornya mellett a Thököly-vár érdemel említést. A település egyik legöregebb és legkülönlegesebb épülete a 17. század második felében, minden elemében fából készült evangélikus templom. A festett kazettás mennyezetű templom padsorain még olvashatóak a hívők ülésrendjét meghatározó névtáblák. A fatemplomba csak a mellette lévő, új evangélikus templomban megváltott közös belépőjeggyel léphetünk be. Az új bizánci stílusban épített templomban Thököly Imre kuruc hadvezér mauzóleumát, palástját és zászlaját tekinthetjük meg.

Szöveg és fotók: Péntek Zsófia