Valóban létezhetett az a hatalmas madárfaj, amelynek étrendjében az új-zélandi maori legendák szerint az ember is helyet kapott.

 Komputer tomográfos vizsgálatok segítségével bizonyították be, hogy a Haast-féle sasként ismert kihalt madár nem dögevő, hanem ragadozó volt. Mérete és testfelépítése alapján akár kisgyerekeket is elragadhatott magával. hatalmas testű rejtélyes Haast-féle sas (Harpagornis moorei) Új-Zéland hegységeiben élt és mintegy 500 évvel ezelőtt halt ki. A szárnyfesztávolsága elérte a 3 métert, a tömegét 18 kg-ra becsülik. Neve arra utal, hogy első maradványát Sir Julius von Haast fedezte fel az 1870-es években mocsári üledékekben.

A ma élő sasoknál jóval nagyobb madárról eddig is tudtuk, hogy leginkább a röpképtelen madarakra vadászott. A Canterbury Múzeum és az Új-Dél-Wales Egyetem kutatói a Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban ismertették legújabb vizsgálati eredményeiket. Komputer tomográf használatával számos koponyát, medencét, és csőrt tanulmányoztak annak érdekében, hogy rekonstruálják a madár agyának, szemeinek és gerincagyának méretét. Adataikat összehasonlították a mai ragadozó és dögevő madarak értékeivel, s ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a hatalmas ragadozó nemcsak a moákat, hanem a kis termetű embergyerekeket is fel tudta ragadni.

A vizsgálatok során azt is megállapították, hogy a sas nagyon gyorsan fejlődött ki a jóval kisebb termetű ősökből, s ezalatt testmérete jóval gyorsabban növekedett, mint az agya. Adataik alapján testmérete körülbelül tízszeresére nőtt a kora- és középső-pleisztocén során (1,8 millió - 700.000 évvel ezelőtt). Ez valószínűleg alkalmazkodás volt a jóval nagyobb termetű prédaállatokhoz, hiszen a fő táplálékául szolgáló moa elérhette a 250 kg-ot és a 2,5 méter magasságot. Számos fosszilis lelőhelyen találtak olyan moa csontokat, amelyeken jól láthatók a ragadozó madarak nyomai.

A Haast-féle sas körülbelül 500 évvel ezelőtt halt ki, amikor a betelepülő polinézek kihalásig vadászták a potenciális prédaállataikat, és erősen lecsökkentették a rendelkezésre álló élőhelyeket. Mielőtt a polinézek megérkeztek a szigetre 750 évvel ezelőtt, a terület legnagyobb lakói a madarak voltak (pl. a moa és a Haast-féle sas). Új-Zéland még a kréta időszakban, több mint 65 millió évvel ezelőtt elkülönült a többi kontinenstől. Ennek eredményeképpen, az emlősök hiányában a madarak töltötték be azokat az ökológiai fülkéket is, amelyeket általában a nagyemlősök népesítenek be. A Haast-féle sas azonban ritka az ősmaradvány anyagban, mivel soha nem fordult elő nagy számban. Csak a Déli-szigeten éltek, és valószínűleg soha nem volt egyszerre ezernél több költőpár a területen.

Elképzelhető, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának legendás madarával, a pouakaival. A hatalmas madár a legendák szerint lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, és képes volt egy kisgyereket megölni. 

Forrás: múlt-kor portál