Szerző: Bakos Réka

A háziméhek igen fejlett, táncos kommunikációval tájékoztatják egymást a méhlegelő térbeli elhelyezkedéséről. A tánc pontos információt ad a lelőhely távolságára és irányára vonatkozóan. A méhtánc jelenségét Karl von Fisch osztrák etológus fejtette meg több évtizedes munkával. A méhek tánca különös jelrendszer, mozdulatok sorozatából áll, „térképet rajzol”. A lelőhely távolságától függően kétféle tánc különíthető el: a körtánc és a riszáló tánc.

A körtáncot akkor használják, amikor a lelőhely a kaptár szomszédságában van, 100 méteren belüli röpkörzetben. A felderítő ilyenkor egyszerűen köröket fut a kaptárban, több-kevesebb irányváltással. Az irányváltás annál gyakoribb, minél magasabb a talált táplálék cukortartalma.

Ha a méhek a kaptártól 100 méternél távolabb bukkannak „legelőre”, akkor bonyolultabb, potrohriszálós tánccal mutogatják el a többieknek, hogy merre kell menni. A kaptárba érkező méh ilyenkor nyolcasra emlékeztető alakban járja táncát. Először a nyolcas középső, egyenes szakaszát táncolja egy kb. 2-3 centiméteres szakaszon, miközben a potrohát jobbra-balra rázza különböző sebességgel. Az egyenes vonalnak a függőlegessel bezárt szöge megegyezik a forrás irányának Naphoz viszonyított szögével. (Ha a méh riszáló járása pontosan felfelé mutat a lépen, a talált forrás a Nap irányában van. Ha a méh riszálása lefelé mutat a lépen, a táplálék a Nappal pontosan átellenes irányban található. Ha a táplálékforrást jelentő virágok a méhkaptár és a Nap között bezárt vonaltól 60 fokkal balra találhatók, akkor a riszáló tánc a lép függőleges irányától 60 fokkal balra fog eltérni). A potrohrázás száma korrelál a távolsággal (több rázás – nagyobb távolság), a tánc időtartama pedig a táplálékforrás minőségével korrelál (hosszabb tánc- jobb minőségű forrás). A felderítő méh többször is elismétli egymás után a térképet rajzoló táncát, amit a társai előbb megfigyelnek, majd maguk is átvesznek és eltáncolnak, mielőtt kirepülnének. A „szaglásnak” és tapintásnak is van szerepe, különösen a közeli táplálék felkeresésében.

A délkelet-ázsiai törpeméh (Apis florea) vízszintes felületen táncol, a szabadon függő lép kiszélesedő tetején. A táplálékforrást találó dolgozó tánca vízszintes séta potrohriszálással, ahol a séta iránya pontosan a táplálékforrás felé mutat. Az óriásméh (Apis dorsata) dolgozói a függőleges lép napos oldalán táncolnak, az irányt már a függőlegessel bezárt szög jelzi.

A fullánktalan méhek közül néhány Trigona faj zümmög, izgatottan rohangál, és szagmintát ad át. Ez a típusú kommunikáció sem irányról, sem távolságról nem ad információt. A figyelők kirepülnek, és hasonló illatot keresnek. Van olyan Trigona faj is, amelyik feromonnal jelöli a táplálékot, illatösvényt (rágótövi mirigy váladéka) készít a táplálékforrásig, szagmintát ad a figyelőknek. A rohangálás, lökdösődés intenzitása a táplálék minőségével arányos, de a távolsággal nem.

A szintén fullánktalan méhek alcsaládjába tartozó Melipona fajok jellegzetes zümmögő hangot adnak, aminek hossza a táplálékforrás távolságával arányos. Az irányt rövid kirepülésekkel mutatják meg, feromon ösvényt is hagynak. Így a magasságot is jelzik, tehát háromdimenziós helymeghatározást alkalmaznak, ami igen fontos elterjedési területükön, a trópusi esőerdőkben.

A tánc előnye a feromonösvénnyel szemben, hogy előbbit a vetélytársak nem fedezhetik fel. A Trigona spinipes rendkívül agresszív méh, ezek saját szagösvényüket követik, de csak akkor, ha a táplálékforrásnál kevés társuk van jelen. Ha a táplálékforrás már foglalt, akkor a Melipona rufiventris méhek által lerakott szagösvényt követik, és elzavarják, megölik a Melipona méheket.

Poszméheknél primitív, de kellőképp hatékony, csupán a táplálékforrás létét jelző toborzórendszer alakult ki. A táplálékkal visszatérő dolgozó izgatottan szabálytalan köröket fut a fészekben, lökdösi társait, rezegteti szárnyait, majd megszabadul cipelt terhétől. A hozott táplálékot számos dolgozó megvizsgálja, a kolónia gyűjtési aktivitása nő (időegység alatt kirepülő dolgozók száma).

A fészekbeli viselkedéssel akár egyetlen poszméh képes toborozni a kolónia összes gyűjtő feladatot végző dolgozóját, melyek indulását a hozott táplálék minősége váltja ki, és egy feromon (eukaliptol, ocimén monoterpének és farnezol szeszkviterpén keveréke, amit az V-VII. potrohszelvények háti lemezén bocsátanak ki) is ingerként szerepel, amit az izgatott mozgás, szárnyrezegtetés jobban szétterjeszt.

A rohangálás nem ad információt a táplálék helyéről, a dolgozók nem mutatnak preferenciát kirepülési irányban.

A háziméhekre jellemző, a táplálék minőségéről, irányáról és távolságáról is információt nyújtó vagy a fullánktalan méhek bizonyos csoportjánál megfigyelt, háromdimenziós helymeghatározást lehetővé tévő kommunikációs rendszerek léte indokolt egy olyan trópusi környezetben, ahol azok kialakultak. Ám a poszméhek mérsékelt és hideg égövi állatok, ahol a táplálékforrás kevésbé mutat csoportosult eloszlást, ez pedig nem tette indokolttá költséges kommunikációs rendszer kialakulását.