NÁNDORFEHÉRVÁR ELESTE

 1521. AUGUSZTUS 29-ÉN

1520. szeptember 22-n meghalt Szelim szultán, és utóda fia, I. Szulejmán lett. Az új oszmán uralkodó követet küldött a magyar udvarba Behram csausz személyében. Az ajánlatot nem fogadták el, a követet fogságra vetették. Ennek következtében Szulejmán 1521 májusában Magyarország ellen támadt. Bevették Szabácsot és Zimonyt, és július elején körülzárták Nándorfehérvárat. A felmentő sereg nagyon nehezen gyűlt össze, II. Lajos 200 lovassal kelt útnak, de a főpapok és bárók nem követték. A király még csak Tolnánál járt, amikor a vár 66 napi ellenállás után elesett. A szultán és a király ekkor hazavonult.

Az ország kulcsfontosságú erődje az oszmánok kezére került. A magyar végvárak elhelyezkedése következtében szabaddá vált az út egészen Budáig, Szulejmán nem is várakozott sokáig...

MOHÁCSI CSATA

1526. AUGUSZTUS 29-ÉN

A mohácsi csata vagy mohácsi vész (törökül Mohaç savaşı vagy Mohaç meydan savaşı) 1526. augusztus 29-én zajlott le a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között, magyar vereséggel. A Mohács határában megvívott csatát a későbbi történetírásunk úgy emlegette, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg a mohácsi csata a magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete.

Nándorfehérvár 1521-es eleste után Szulejmán szultán kivárt. Tehette: a Magyarországról jövő hírek szerint csak kevesen voltak, akik felismerték a veszély nagyságát. Köztük volt Tomori Pál, a kalandos sorsot megélt kalocsai érsek. Tomori egyszerre volt ízig-vérig katona és elmélyülten imádkozó ferences barát. Maga az utóbbit, a szerzetességet tartotta fontosabbnak. Az érsekséget, amellyel együtt járt a hadakozás kötelessége is, csak a pápa parancsára fogadta el. Szent Ferenc rendjének barna csuháját hadvezérként, a kolostor csendjének elhagyása után sem vetette le soha többé. Ez a különös, csuhában járó hadvezér igyekezett felkészülni a török támadásra. 1523-ban egy had élén győzelmet is aratott a törökök felett. Újra megszervezte a dunai hadihajósokat, naszádosokat is. Erőfeszítései mégis kárba vesztek, mert az uralkodó nem tudott pénzt adni a katonaság és a várak fenntartására.

II. Lajos (1516—1526) korántsem volt annyira tehetetlen uralkodó, mint apja, II. Ulászló. Fiatal kora ellenére igyekezett megerősíteni hatalmát. Külföldi szövetségeseket keresett. Feleségül vette a német császár öccsének, Ferdinándnak a testvérét, Máriát. A házasságtól elsősorban a török elleni fegyveres és pénzbeli segítséget remélt. Reményében azonban csalatkoznia kellett. Ferdinánd ugyanis Ausztria anyagi erejét a francia királlyal harcoló V. Károly császárnak tartotta fenn.

Tomori Pál már 1525 őszén értesült arról, hogy a következő évben a szultán seregeivel megtámadja az országot. Ennek ellenére nem történt semmi a védelem megerősítésére. Így 1526 tavaszán, amikor a törökök csakugyan megindultak, sebtében kellett a magyar hadat összeszednie. Tomori javasolta, hogy a Száva, majd ennek átlépése után a Dráva mocsarainál állítsák meg az ellenséget, de ezzel elkéstek.

Brodarics István kancellár szerint, aki részletes leírást készített az eseményekről, a gyülekező csapatokhoz Budáról induló királyt egy baljós jel rémisztette meg. Nem messze a fővárostól, az uralkodó hátaslova kimúlt. A magyar katonaság két hadseregbe volt beosztva. A nagyobbik Tomori Pál parancsnoksága alatt lassan vonult a Duna mellett dél felé. A másik, valamivel kisebb, Szapolyai Jánossal, az erdélyi vajdával az élen Erdélyt védte. A vajda egymás után kapta az ellentmondó parancsokat, hogy csatlakozzon a fősereghez, vagy maradjon távol. Végül az utóbbit választotta. II. Lajos és tanácsadói a Mohács környéki vidéket választották ki a csata színhelyéül. Úgy tűnt, hogy a meglehetősen széles síkságon könnyen föl lehet állítani a hadat. A király mintegy 25 000 katonájával szemben a szultán legalább 60 000 ember felett parancsnokolt. A török sereg felszereltsége is jobb volt.

1526. augusztus 29-én a magyar had már hajnalban fölsorakozott, és várta a török támadást. Tomori hosszú vonalban állította fel a katonákat, azért, hogy ne keríthessék be őket. Két szélre a gyorsan mozgó, szablyával felszerelt lovasságot, középre pedig a gyalogságot rendelte. Hiába várakozott azonban a magyar sereg, a török had csak délután érkezett meg a csatatérre, s megkezdte a táborverést.Tomori, attól tartva, hogy emberei kimerülnek a várakozásban, támadást vezényelt. A magyar vitézek meg is indultak. A sereg jobb szárnya félresöpörte az ellenséget és véres rendet vágva nyomult előre. A szultán azonban számított erre. Lassan vonta vissza embereit, s a már győzelmet remélő magyar lovasok így hamar elszakadtak a gyalogosoktól, és nem hallhatták Tomori parancsait sem. A magukra maradt gyalogosokat csakhamar körülvették a törökök. Mohács síkságát hamarosan sok ezer lemészárolt magyar gyalogos katona vére borította el.

Látva a gyalogosok vesztét, a sereg többi része megriadt. Egyre többen próbálták az életüket futással menteni. A könnyűlovasok közül ez sokaknak sikerült is, de a nehézlovasságból csak nagyon kevesen élték túl az ütközetet. Sokan közülük, mivel nem ismerték a terepet, a csatamező szélén lévő mocsárba tévedtek, ahol lovaikkal együtt elmerülve fulladtak meg. Ez történt a királlyal is: II. Lajos, aki alig töltötte be életének huszadik évét, a Csele-patakban lelte halálát.

A török a győzelem másnapján megindult Buda felé. A várost könnyen bevette, ám nyolc nap elteltével kivonult onnan. Ennek okát nem tudjuk pontosan, talán Magyarország megszállásának költségeit sokallotta a szultán. Arra is számított, hogy akad olyan uralkodó, aki az ő hűbéreseként foglalja majd el a trónt (ekkor még a törökök sem tudták, hogy II. Lajos meghalt).

BUDA TÖRÖK KÉZRE KERÜLÉSE

1541. AUGUSZTUS 29.-ÉN

A Magyar Királyság fővárosának, Budának a oszmán-török által végrehajtott bevételére 1541. augusztus 29-én került sor. A várat majdnem három hónapig ostromolta egy osztrák sereg, amikor július végén megérkezett a szultáni sereg a vár alá és elűzte onnan a németeket. Ezután a török sereg elit egységei, a janicsárok bevonultak a várba, mialatt a katonaság nagy része és a magyar főurak és Izabella királyné a fiával együtt Szulejmán sátrában volt.

Buda ostroma

Bővebben: Buda ostroma (1541)

A király halála után Ferdinánd Isztambulban érvényesíteni akarta magyar trónigényét, de Fráter György, a király tanácsosa rögvest királlyá tette a csecsemő trónörököst a rákosi országgyűlésen. Ferdinánd nem nyugodott bele, s Erdélybe küldött biztosai kötelezni akarták a rendeket, hogy tegyenek hűséget a Habsburgoknak. Közben Szulejmán is jelezte, hogy kész fegyveresen Magyarországra jönni, hogy megvédje János Zsigmond trónját. Ferdinánd Wilhelm von Roggendorf vezetésével 1541 tavaszán egy 20 ezer fős sereget küldött Buda elfoglalására. A várban volt Izabella királyné és a kisfia. Az asszony megrémült, de Fráter György és Török Bálint kitartott, mert tudták, hogy közel a török sereg. Július 10-én a kb. félszázezer fős szultáni sereg előhada megérkezett a vár alá. Ekkor a várvédők is kitörtek és elűzték von Roggendorfot, s katonái egy részét beszorították a Dunába.

Csellel a várba

Augusztus 29-én a szultán sátrába kérette Izabella királynét, a magyar főurakat, Török Bálintot és Fráter Györgyöt a csecsemő királlyal együtt. Közben az őrség java része is kivonult a várból. A sátorban tudatta Izabellával, hogy védnökségébe veszi Budát. Neki és fiának meghagyja a Tiszántúl és Erdély országrészeket, amelyet évi 10 ezer arany fejében kormányozhat. Mialatt a szultán a magyar főurakkal tárgyalt, addig egy nagy csapat janicsár vonult fel a várba. A Szombat-kapun jutottak be, az őrség nem tett semmit, mivel azt mondták, hogy csak meg kívánják szemlélni a várat. A janicsárok összeszedték a fegyvereket, majd eljutottak több kulcsfontosságú pontra. Megszállták a bástyákat és a kijáratokat. Ekkor a katonák is észbe kaptak, de a janicsárok eddigre már kezükben tartották a fontosabb helyeket. Az őrség egy részét megölték, a többit ártalmatlanították. A főbb várfokokra rögvest kitűzték a lófarkas zászlót és Nagyboldogasszony-templom tornyára is.

A vár előtt álló magyar csapatok, Fráter György és a többi főúr is döbbenten szemlélték, hogy Buda török kézre került, napra pontosan tizenöt évvel a mohácsi csata után. Török Bálintot többet senki nem látta Magyarországon, útja a szultán sátrából a Héttoronyba vezetett.