1962-ben egy szeptemberi napon valami lezuhant az égből a Wisconsin állambeli Manitowoc városában. A rejtélyes fémdarab közvetlenül a helyi Rahr-West Művészeti Múzeum előtt csapódott az úttestbe, olyan erővel, hogy megrepesztette az aszfaltot. Először két rendőr közelítette meg a tárgyat, amelyről azt gondolták, hogy egy szemétszállítóról eshetett le. Közelebb érve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy valami teljesen szokatlan dologgal állnak szemben. A fémdarab ugyanis olyan forró volt, hogy senki nem tudta megérinteni, így a rendőrök inkább lerugdosták az úttestről.

Rövidesen azonban elkezdett terjedni a híre, hogy egy évekkel korábban fellőtt szovjet műhold nem megfelelő pályája miatt belépett a légkörbe és a számítások szerint valahol az Egyesült Államok északi területén csapódhatott a földbe. A történet elemeit gyorsan összekapcsoló rendőrök ezért visszatértek a fémdarabhoz, majd átadták azt a Smithonian múzeum munkatársai részére. Bár a szovjetek először egyszerű „cirkuszi mutatványnak” tartották a műholdjuk megtalálásáról szóló híreket, végül átvették a darabot az amerikaiaktól.

Újságcikkek a becsapódásról

A Wisconsinban lezuhant fémdarab egykor a Szputnyik-4 névre keresztelt műhold része volt, amelyet 1960-ban küldtek Föld körüli pályára a Bajkonur űrállomásból. A fellövés a szovjet űrprogram addigi legambíciózusabb vállalkozása, a Vosztok-program keretében történt. A Szputnyik-4 fedélzetén ugyanis számos olyan létfenntartó és kommunikációs technológiát teszteltek, amelyeket a rákövetkező évben felküldött – és az első űrhajóst, Gagarint szállító – Vosztok-1 űrhajóra szántak. A Szputnyikon így egy játékbaba is helyet kapott és a tervek szerint nem csak a világűrbe való kilövést kellett volna túlélnie, hanem utána a Földre történő visszatérést is.

Négy nap keringés után a visszatérő kabin le is vált az egység többi részéről és megkezdte a visszatérést. A fékezőrakéták begyújtásakor azonban a kabin pozíciója nem volt megfelelő, így a légkörbe való visszatérés helyett ismét pályára állt a Föld körül. Ez azonban egy alacsony, elliptikus pálya volt, így mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy csak idő kérdése, hogy mikor fog ténylegesen lezuhanni a bolygóra.

Erre végül két évvel később került sor. Az űreszköz, amely nem rendelkezett még hőpajzzsal, nagyrészt elégett a Föld légköre okozta természetes fékeződés következtében. Ennek során azonban néhány kisebb darab levált és a strapabíróbb anyagból – például rozsdamentes acélból vagy titániumból – készült részek túlélhették a zuhanást. A számítások szerint az összesen 7 tonnás Szputnyikból mindösszesen kb. 45 kg maradt meg a földet érés pillanatában. A darabok szétszórva érkeztek meg, többségük valószínűleg a Michigan-tóba zuhanhatott. Az egyetlen megtalált darab a Manitowocban lezuhant rész volt, amelynek becsapódási helyét ma egy fémgyűrű őrzi az úttestbe süllyesztve.

Az eset, bár kétségtelenül ritka, egyáltalán nem példa nélküli. Az 1957-ben pályára állított első űreszköz, a Szputnyik-1 kilövése óta eltelt majdnem hatvan év alatt összesen 6 ezer tonna űrszemét vészelte át a légköri utazást és hullott le a Föld legkülönfélébb pontjain. Bár ezek legtöbbször valamelyik óceánba érkeznek (az űrügynökségek érthető okokból igyekeznek is arrafelé terelni saját eszközeiket), előfordultak már hasonló, lakóövezetben történt becsapódások is.

Az első amerikai űrállomás, a Skylab hat évnyi szolgálati idő után tért vissza a légkörbe és 1979 júliusában az ausztráliai sivatagba csapódott. A zuhanás közben levált kisebb darabok azonban szétszórodtak a környékbeli házak fölött. Számos ausztrál így a mai napig birtokában lehet egy-egy apró űrhajótöredéknek. Hasonló eset volt, amikor 1980-ban a szovjet Kozmosz-749 szonda egy darabja zuhant le egy dél-angliai golfpályára – egy „új lyukat” ütve így a talajba.

A legnagyobb veszélyt hordozó becsapódás 1978-ban történt. A radioaktív központi egységgel rendelkező Kozmosz-954 Kanada fölött hullott darabjaira, uránnal terítve be Yukon egy részét. Az eset nyomán meginduló akció sikeresen begyűjtötte a sugárzó anyag egy jelentős hányadát, de nem sikerült megtalálni az összes lehullott darabot.

A legvalószínűtlenebb és legszerencsétlenebb eset azonban kétségtelenül egy oklahomai nőé volt. Lottie Williams 1997 januárjában egy este éppen a parkban sétált barátaival, amikor egy fénycsóvát látott keresztülhúzni az égbolton, majd valami erősen a vállának ütközött. A Williamst eltaláló, kólásdoboz nagyságú fémdarab egy Delta-2-es hordozórakétából levált törmelék volt, amely így mindmáig az egyetlen Földre hulló űrszemét, amely eltalált egy embert. A bizonnyal halálra rémült nő szerencsére megúszta az esetet és az ijedtségen túl nem szenvedett semmiféle komolyabb sérülést.