Az emberiség történelmében sok olyan népi hiedelemmel találkozunk, amelyek valamilyen növénnyel függenek össze. Annak ellenére, hogy többségük még a régi pogány időből származik, a mai napig fennmaradtak azt jelezve, hogy az emberek bíznak a növények csodálatos erejében.

Sok babonában a növények segítségével, titkos erőkkel szövetkezett az ember. Nagy volt a „varázslatos” növények kultusza, a primitív törzseknél pedig a mai napig is megmaradt.

Számos esetben a növény segítségével próbáltak az emberek elrejtett kincsek után kutatni. Ilyen volt például a boglárkafélékhez tartozó békabogyó, s egy másik növény is a vérehulló fecskefű. Feltételezték, hogy a narancssárga színű nedvében, amit a növény sérülésekor kiválaszt, van elrejtve a négy természeti elem, a víz, a levegő, a tőz és a föld.

Sok más növényről azt is tartották, hogy felfedik a Föld rejtett kincseit. Ilyen volt például a kankalin vagy a kutyatej. A szlávok a közönséges mogyoró ágát is használták kincsek keresésére.

Sokkal közkedveltebbek voltak azok a növények, amelyeket a rossz szellemek elűzésére vagy előidézésére használtak. Ilyen volt például a foltos kontyvirág, amit a babonás emberek a padló alá rejtettek, hogy a rossz szellemek ne tudjanak bejutni a házba. Vagy a csecsemők bölcsőjébe rakták, hogy megvédjék őket a rossztól.

Említést érdemelnek azok a növények is, amelyek a Szent János kultusszal állnak összefüggésben. A népi hiedelem szerint a gyógynövényeknek és a mágikus képességű növényeknek a hatóereje éppen június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén - holdtöltekor -a legnagyobb. Ilyen például a seprőzanót, amit holdtöltekor szedtek, s azokat a helyiségeket fűtötték ki vele, ahol kísértetek tanyáztak.

A 17. és a 18. században Európa-szerte ismert szlovák füves-emberek a különleges gyógynövényeken és olajokon kívül magukkal hordták a „csodatevő János kezet” is, ami gyógyító erővel bírt. Ez a kéz nem más volt, mint az ismert erdei pajzsika gyökértörzse, amely alakjával egy kicsit az emberi kézre hasonlított.

A növényekkel való gyógyítás egyedős az emberiséggel. Sok, mai növényi hatóanyagot már a régi népek gyógyítói is ismertek és használták. Philippus Aureolus Paracelsus svájci orvos, természettudós a növények körében megalkotta az úgynevezett jelrendszert. Ennek alapján a piros levelű és virágú növények ellátják a vérzést, a fehér virágúak megakadályozzák a légutakban a váladékképződést, a sárga virágú vagy sárga nedvet ontó növények hatásosak a sárgaság ellen.

Azok a növények, amelyeknek a levele szív alakú, alkalmasak a szívbetegek, a vese alakúak pedig vesebántalmak gyógyítására. A növények gyökerei, melyek emberi alakra emlékeztetnek, kivételes varázserővel rendelkeznek, és minden bajt orvosolnak. Ilyen célra használták a szerecsengyökeret vagy más néven az embergyökeret, az erőgyökeret vagy ázsiai ginszenget.

Az emberek sok gyógynövényt ismertek, amiket abban a reményben használtak, hogy varázs és gyógyerejükkel segítenek a különféle bajokon. Természetesen a régmúltban még nem sejtették, hogy mi is a növények gyógyhatásának valódi oka. Ma már tudjuk, hogy ez a vegyi összetételtől függ, de a régmúlt embere mindennemű gyógyhatást ismeretlen erőknek tulajdonított.

http://www.szepzold.hu