Az erdőkben hullatott avar nem csak a talajra juthat, hanem a felszíni vizek, főként patakok, tavak felszínére is, így biztosítva szénforrást és energiát a vízben élő mikroorganizmusok számára, főleg olyan esetekben, ahol kevés növény található a víz felszínén.

Az avar lebontása többlépcsős, nagyon bonyolult és időigényes folyamat. Az ősszel lehulló avar a vízbe kerül, majd a levél vízoldható vegyületei egy nap alatt kioldódnak, ekkor akár tömegének 25 százalékát is elveszítheti.

A lebontás következő szakaszai a mikrobiális, majd a bakteriális lebontás, mely az előzővel egyidejűleg is megindulhat. Ezekben a szakaszokban látványos változás következik be a levél szerkezetében, amit már szabad szemmel is könnyen észrevehetünk. A különböző fafajok levelei eltérő mértékben bomlanak. Például a tölgy avar a nagy lignin tartalma miatt sokkal nehezebben és lassabban bomlik le, mint a fűz.

Az lebontás utolsó szakaszában a vízben élő makrogerinctelen szervezetek aprítják a gombák és baktériumok által előkészített avart.

Télen a szárazföldön a mikroorganizmusok aktivitása lecsökken, így nem tudják olyan mértékben bontani az avart, mint melegebb időszakban. Ezzel szemben a vízi gombák a hidegebb időszakot részesítik előnyben, ekkor sokkal intenzívebben képesek működni, mint nyáron.

A lebontásban résztvevő gombák mennyiségét ma már könnyen meg tudjuk határozni. A fonalas gombák egyik fő alkotója az ergoszterol, ami az elsődleges szterol a sejtmembránban. Nem található meg az edényes növényekben és az állatokban. A gombákban található ergoszterol mennyisége tehát alkalmas a gombák mennyiségének (biomasszájának) becslésére, mivel köztük szoros korreláció áll fenn. Az ergoszterol viszonylagos kémiai instabilitása miatt gyorsan lebomlik a sejt halála után, így alkalmas az élő sejtek mennyiségi meghatározására.

A kihelyezett avarcsapdák a felülről hulló (a) és az oldalról besodródó (b) avar mérésére

A vízbe hulló avar mennyiségét is meghatározhatjuk. Ehhez a patak fölé és partjára kihelyezett ún. avarcsapdákat kell alkalmaznunk. Ezek nem mások, mint egy egyszerű fém vagy fa keretre erősített zsákok, amik könnyedén átengedik a vizet. A csapdákból 10 darabot egy adott hosszúságú patakszakaszra véletlenszerűen kihelyezünk, majd a keret méretének és a patakmeder területének ismeretében kiszámítható az éves avar behullás a patak 1 négyzetméterére vonatkoztatva. Természetesen a csapdákba hullott avart megfelelő időközönként üríteni kell, és az avarfajtákat szétválogatva a pontos összetétel is megmondható.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi történik akkor, ha túl sok avar hullik a patakba? Hogyan tud ez lebomlani? Ilyen eset nem nagyon fordulhat elő, hiszen ha jobban belegondolunk, akkor láthatnánk olyan területeket, ahol az avar kupacok évekig felhalmozódnak. Az avar állandó mozgásban van, a szárazföldről a patak medrébe fújja a szél, onnét a sodrás kisodorhatja a partra, vagy messzire elviheti magával. Tehát ahhoz, hogy a természet által le nem bontható mennyiségben halmozódjon fel, valami drasztikus eseménynek kell bekövetkeznie.

Az avar bontásában aktív részt vállaló tegzesek.

Írta és fényképezte: Kucserka Tamás