A tengeri csillagok közeli rokonaiként ismert kígyókarúak több ezer egyedének vizsgálata precedens nélküli betekintést enged a mélytengeri élővilág gazdagságába és változatosságába.

A sekély vizekkel vagy a szárazfölddel ellentétben a mélytengerekben annál nagyobb a biológiai sokszínűség, minél közelebb található a terület a sarkvidékekhez: a biodiverzitást ebben az esetben nem a hőmérséklet, hanem az elérhető táplálék mennyisége befolyásolja.

Egy nemzetközi kutatócsoport a tengeri csillagokkal rokon kígyókarúak globális elterjedését vizsgálta. Kutatásuk felhívja a figyelmet a tengerfenék biológiai sokszínűsége védelmének fontosságára, az élővilágot ugyanis jelentősen fenyegeti a mélytengeri halászat és a természeti kincsek kizsákmányolása. A tudósok eredményeiket a Nature szaklapban mutatták be.

A mélytengerek egyedülálló élővilágát eddig csak kevés régióban kutatták - írja Skipton Woolley, a Melbourne-i Egyetem szakértője és kutatócsapata. A mélytengeri életterek ugyanakkor a Föld felszínének több mint felét lefedik. A tenger fenekére lesüllyedő szerves anyagok a szénkörforgás fontos részét képezik. 

A kutatók megvizsgálták a kígyókarúak (Ophiuroidea) elterjedését a partok menti sekély vizektől kezdve a kontinentális selfen - a kontinensek körüli kis vízmélységű, kis lejtésű tengeralatti területen - át a mélytengeri vizekig. Az adatok több mint 1500 expedíció eredményeit foglalták össze. 

Megállapították, hogy a sekély vizek közül az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati része térségében, valamint a Karib-tengerben, a nulladik és a 30. szélességi fok közötti területeken a legnagyobb mértékű az élővilág sokszínűsége. Ezt elsősorban a hőmérséklet befolyásolja. A mélytengerekben ezzel ellentétben a legnagyobb faji sokféleség a sarkvidékek irányában, a 30. és 50. szélességi fok között figyelhető meg.

Tengerisün és kígyókarú az Antarktiszon. (Fotó: AFP)

A biodiverzitás mértéke a szénvegyületek formájában rendelkezésre álló kémiai energiával, tehát a táplálékkal arányosan növekszik. A szakértők szerint ugyanakkor a kontinensek peremének közelében is nagyobb a biológiai sokszínűség. Ez alátámasztja azt az elméletet, hogy a sekélyebb vizek folyamatos utánpótlást biztosítanak a mélytengeri területek számára.

A földrajzi szélességi fokok fokmértékben adják meg egy adott területnek az Egyenlítőtől mért északi vagy déli távolságát. Mértéke nullától kilencven fokig terjed.