A sóstói erdő értékét nem is elsősorban az ott található fajok adják, hanem az, hogy közel van a városhoz, így könnyű megközelíthetősége lehetőséget ad a városlakóknak, hogy sétálva-kirándulva fedezzék föl az erdő titkos zugait.

Erdei pinty és a fenyőpinty

Számomra egy-egy élőhelyet egy-egy madárfaj testesít meg, így ahogyan a mezőkön a mezei pacsirta, a vizes-nádas területeken a nádirigó, úgy az erdőkben az erdei pinty a cégér.

A kis, verébtermetű madárnak különösen a hímje kerül gyakran szem elé, amint az erdei ösvényeken szedeget vagy a keréknyomokban maradt vízből iszik, s könnyen felismerhetjük vörhenyes altestéről, kékesszürke fejéről.

 A tojó kevésbé színes, hiszen a tojásokon ülve ez előnytelen volna számára. Májusban rendkívül erős és nagyon szép, dallamos hangja meghatározó az erdőben. Eredetileg kifejezetten erdőlakó volt, de mára már megtelepedett a parkokban, nagyobb kertekben és fasorokban is.

Április közepétől június végéig kétszer is költhet. 8-10 cm átmérőjű fészkét csak a tojó építi fák vízszintes elágazódásaira mohából, zuzmóból, majd a szőrrel bélelt fészekbe tojja 4-5 tojását. A hím sem lopja a napot: míg a tojó építkezik, ő énekszóval hirdeti, hogy ez a birtok az övé.

 A tojások 2 hetes kotlás után fölrepednek, és a fiókák is nagyjából ugyanennyi idő múltán hagyják el a fészket. Itt is, mint a legtöbb fészekhagyó madárnál, a fiókák még nem repülnek túlságosan jól, mégis a fészek elhagyása fontos számukra, hiszen egy esetleges ragadozó így már nem a teljes fészekaljat pusztítja el, csak néhány lassúbb fiókát.

 Ha ilyen „fészekből kiesett” madárfiókát találunk, ne akarjuk megmenteni: ott van a szülő, hordja az élelmet, még akkor is, ha éppen mi nem látjuk,vissza fog térni.

Általános iskolában azt tanuljuk, hogy többek között van rovarevő és magevő csőrtípus. Sok gyerek ezt úgy értelmezi, hogy ezek kizárólagos használatúak, pedig ez nem így van! Lám, az erdei pintynek kúpos magevő csőre van, fiókáit mégis –azok magasabb tápértéke miatt- rovarokkal eteti (míg például a nyáron rovarevő cinege ugyanazzal a csőrrel télen napraforgómagot bont).

A hazai állomány jelentős része sajnos Olaszországba húzódik télire, ami nem igazán szerencsés a számára, mert bár Olaszország Uniós ország, magasról tesz a természetvédelmi szabályokra és etikára, így nem véletlen, hogy az Olaszországból származó gyűrűzési adataink 64%-a lelövésből, illetve étkezési célú pusztításból származik. Érdekes a latin neve is, hiszen a Fringilla coelebs azt jelenti: „nőtlen pinty”. Ez utal arra, hogy a hímek télére nagyobb csapatokba verődve alig mozdulnak el eredeti fészkelő helyükről, míg a tojók lényegesen messzebb vonulnak dél felé, s onnan sokszor különböző gombás és más betegségekkel térnek vissza.

Téli vendégként érkezik egy másik pinty faj is a fenyőpinty, mely szintén feltűnő jelenség mustársárga begyével és kékesfekete fej-és hátoldalával. Őt talán könnyebb is megtalálni, mint nyári társát, az erdei pintyet, hiszen télen a lombozat nem zavarja a rálátást. Róla részletesebben nem írok, hiszen igazából hazánkban csak átvonuló, bár gyakoriak az áttelelő csapatok is.

szerő:Petrilla Attila , biológia földrajz szakos tanár