Csanády György életrehívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – az ország szétszakadásának nyomasztó élménye közepette – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.

 

 

A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából.

A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagyáldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.

 

Mihalik Kálmán még ugyanebben az évben, néhány hónappal később meghalt. Temetéséről aláíratlan szerkesztőségi cikket közölt az Új Élet, a Székely himnusz teljes szövegével együtt. „Amíg koporsóját a sírba eresztették, jóbarátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerezte székely Himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy az kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is" – írta az Új Élet, hozzátéve, hogy az egész gyásznép énekelt. Mivel a lap szerkesztője maga Csanády György volt, valószínűsíthető, hogy ő maga adta az új címet a versnek.

 

Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.

 

Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya  szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.

 

Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések.

 

A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.

 

Az eredeti szöveg

Ki tudja merre, merre visz a végzet

Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Segítsd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcától zajló tengeren.

Fejünk az ár ezerszer elborítja,

Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!

A közszájon forgó változat

Ki tudja merre, merre visz a végzet

Göröngyös úton, sötét éjen át.

Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén.

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

A régi Székely himnusz

A régi himnuszt Bartók Béla jegyezte fel. Körülbelül 1320-ban keletkezhetett.

 

Hej, én édes jó Istenem,

Oltalmazóm, segedelmem,

Vándorlásban reménységem,

Ínségemben légy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,

Vándorlegény vándorbotját,

Vándor székely reménységét,

Jézus, áldd meg Erdély földjét.

Vándor fecske hazatalál,

Édesanyja fészkére száll,

Hazajöttünk, megáldott a

Csíksomlyói Szűz Mária.

		Csanády György sírja