10 éves álmom vált valóra azzal, hogy ismét visszatérhettem télen a Tátrába. Akkor zöldfülűként verődtem egy csapathoz, most én szerveztem az egész utat és feleségem, valamint két kisfiunk is velünk tartott. Ezzel az írással első sorban azoknak szeretnék néhány tipped adni, akik még nem jártak a magyar turizmus bölcsőjében, vagy magas hegyen és ezt télen terveznék pótolni.
A Tátra bár területében kisebb, mint a Mátra, legmagasabb csúcsa több, mint két és félszer akkora, így mindamellett, hogy lélegzetelállító látványt nyújt már messziről is, bizony halálosan komolyan kell venni. Ormai és völgyei, mint a tengeri nimfák hívogatnak, ám végzetes fenyegetést tartogathatnak a vakmerő vándornak. Ahogy nekiláttam az út tervezésének, tíz éves emlékeim leporolásának és aktualitásokkal történő kifényesítéséhez, fekete hétvége szállt a hegységre, három ember halálát okozva azon a részen, ahova első napi utunkat terveztem. Egy ember kicsúszott, kettőt lavina sodort el. Bár vettem részt elméleti lavinaoktatáson, az ünnepek alatt kicsit jobban beleástam magam a témába. Szerencsére a Tátrában a lavinajelentések könnyen elérhetők, emellett külön lavinatérkép is rendelkezésre áll. A térkép megnyugtatott. Az első napi cél a Téry-menedékház volt. Valójában a 18 km-es túra utolsó néhány száz métere számít csak lavinaveszélyes terepnek. Abból is csak a legkisebb 1-es besorolásúnak, így ez az útvonal igen kevés rizikóval rendelkezik, de azért kíváncsian vártuk az időjárás-, és lavinajelentést.
Elérkezett az indulás előtti utolsó hét és nem a legjobb kilátásokat hozta. Az utunkat megelőző hétvégén még olvadt, majd egész héten havazott, mérsékelt széllel. Ez a legveszélyesebb felállás, hiszen a nappali felmelegedés megolvasztja a havat, ami éjjel jégréteget képez. A később havazásból, vagy a szél munkájából kialakuló hóréteg ezen a jégpáncélon megcsúszva válhat lavinává. Szerdától minden nap egy fokozatot emelkedett a lavinaveszély egészen hármasig. Optimizmussal tettük meg péntek este, munka után a négy és fél órás autóutat Nagyszalókra az Aplendszálló egyik faházába. A 12 személyes felszerelt faházikó 39.000 forint volt 2 éjszakára, a ház mellett étterem és fizetős szauna is van.
Az utóbbi évben igen sok tapasztalatot szereztem a különböző hőmérsékletekben számomra megfelelő öltözet terén. Bár végtelen különböző tippet lehet olvasni, én ezeket mellőzném, hiszen olyan különböző mindenki, hogy ezt a legjobb kitapasztalni. Kemény bakancsokat képtelen vagyok betörni, így egy olcsóbb, puha textilbakancsra esett a választásom, amit indulás előtti nap alaposan lefújtam impregnálóval. Dupla zoknit vettem azért, hogy a hőt minél jobban bent tartsam. Így ha a bakancs külseje hideg marad, és nem olvad meg rajta a hó, akkor biztos nem ázik be. Alulra sínadrág, felülre egy pólót, egy melegítő felsőt, egy cipzározható vékony felsőt és egy vízálló széldzsekit találtam megfelelő választásnak. A táskába azért még bedobtam egy kapucnis pulóvert. Egy pár túrabotot vittem magammal és első bevetése volt a Chainsen Snowline Trail típusú csúszásgátlójának, mely ezen a túrán nem sok hasznot hozott - bár ez nem a termék hibája, hiszen nem ilyen utakra lett tervezve. A csúszásgátló mellett egy stabilizátort is most használtam élesben először, így étvágygerjesztőnek lássunk rögtön egy rövid videó összefoglalót:
A szállástól (Nagyszalók) autóval mindössze 10 perce van Ótátrafüred, ahol 6 € ellenében egész nap parkolhatunk jóformán a turistaúton is akár, de vonat is jár óránként 1,5 €-ért. A parkolóból gyalog indultunk, de később kelők a siklót is igénybe vehetik, ami felviszi őket Tarajkára. Itt már több éve rendezik a nem hivatalos jégfaragó világbajnokságot, melynek keretében egy felfújható dómban egy kápolnát is berendeznek. Minden mű ingyenesen megtekinthető, és az én várakozásaimat mindenképp felülmúlták. Győztest nem is tudnék választani, hiszen hol a humor, hol a mondanivaló, hol pedig a precíz munka váltott ki elismerést.
Tovább indulva először lementünk a vízesésekhez, ám be kell vallanom, hogy ezek nem nyújtottak átütő látványt. A folyót javarészt hótakaró borította, a vízesések meg inkább egy élménypark csúszdáihoz hasonlítanak, mintsem nagy, függőleges dolgokhoz. Tovább haladva azért szerencsére találkozhatunk egy látványosabb résszel is és a Téry-menedékházhoz ez kitérőt se jelent. A Zamkovszky-menedékháznál lettünk figyelmesek a túrázók felszereléseire. Kemény talpú bakancsok, hágóvasak, kötelek és csákányok. Valószínűleg bárki ki tudta volna válogatni a túrázók közül, hogy kik vannak velem egy csoportban. Tisztán emlékszem, hogy 10 éve, mikor ugyanilyen körülmények között jártam itt, még simán beleolvadtunk a túrázók közé. Most volt egy hölgy, aki meg is szólt, hogy hágóvassal illene menni. Nehéz kérdés. Természetesen könnyebb és biztonságosabb lett volna valamivel a haladás az utolsó szakaszon. Jégcsákánnyal a kezemben vígabban ugráltam volna a nyomokban és lavinajeladóval a zsebemben talán nem is néztem volna fel annyiszor a meredek sziklák között pihenő hóra. Ugyanakkor jó volt kicsit szenvedni a hóban. A trail csúszásgátló terepfutásra lett kiképezve, így nagyon kis tüskékkel rendelkezik. A jégen megfogta a lábam, de jelen esetben ilyen szinte nem is volt, ellenben a néhol már térdig érő hóval. Hágóvas nélkül ki kellett rugdosni magunknak a lépcsőfokokat a hóban. Minden lépésért meg kellett küzdeni az 50%-os meredekségű lejtőn. Felelőtlenség? Nem vágom rá, hogy nem az, de azt se, hogy igen. Tíz éve, mikor még kamasz voltam és vakmerő, lefele csúsztam ezen a lejtőn gatyafékkel. Máig nem felejtem el mennyire jó volt - életem csúszdázása. Most csak azért nem tettem meg, mert féltem, hogy a hó a kabátom alá megy. Mivel korán sincs nagy jártasságom a magas hegyek világában, mindenkinek azt tanácsolom, hogy minden védőfelszerelést és segítséget használjon. Viszont ha valakinek nincs rá lehetősége (leginkább anyagi), akkor azt mondom, hogy csak ezért ne tartsa távol magát a belépő szintű téli utaktól. Vannak halálos kicsúszások és lavinaáldozatok. Ezért elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a képességeinkkel, és ha hágóvas nélkül indultunk el, akkor forduljunk vissza, ha az utolsó emelkedő inkább hasonlít egy jégpályára, mint egy pihe-puha dunyhára. Ha nincs nálunk lavina jeladó, ne szerpentinezve rohangáljunk a lejtők alatt a szűz hóban, hanem az egyenes, kitaposott úton menjünk lehetőleg egy felszerelkezett társaság közelében.
Az előbb említett menedékháztól még kényelmes út vezet a Kis-Tarpataki-völgyben, majd az utolsó egy kilométeren emelkedik az út közel 400 métert. Ezt az egy kilométert az egész csoport 1 óra 20 perc alatt tette meg. Ebből több, mint fél óra állás volt. Hágóvassal és kevesebb felszereléssel is szerintem 45 percet biztos lehet rá számolni. Fent a menedékházba be se mentünk, hogy ne izzadjunk le még jobban és feleslegesen se húzzuk az időt. Útközben -4 fok volt a legmelegebb, a menedékháznál -12 fok volt. Kis mozgással könnyen fel lehetett melegedni. Lefelé már csak 20 perc volt a meredek szakasz. Ótátrafüredről oda-vissza kevesebb, mint 8 óra volt az egész út. 18 km, 1200 méter emelkedéssel.
A szálláson igénybe vettük a szaunát és nagy vacsorát csaptunk. Másnap összepakoltunk és a Hernád-áttörést vettük célba. Álomszép hóeséssel indított a nap, az utak mesebeliek voltak. A kanyonba vezető turistaúton mi préseltük az első lábnyomokat, de az egész úton nem találkoztunk másokkal. Természetesen belépőt se kellett fizetni, mint nyáron. Ide jött feleségem is, hátán fél éves kisfiunkkal és két és fél éves kisfiam is. Rajta testheveder volt és az én beülőmhöz volt rögzítve. Mi csak egy kis részt vállaltunk így is, utána visszafordultunk, mivel ez a szakasz két irányban járható. A többiek bejárták az egészet és fent jöttek vissza. Nulla fok körül volt a hőmérséklet, az út járható volt, de csúszós, ide is csúszásgátló, picit bizonytalanabbaknak via-ferrata szett ajánlott. Összességében tehát minden természetszeretőnek ajánlom, hogy egyszer nézze meg a Tátrát télen. Megfelelő felkészültséggel és határaink kellő ismeretében olyan élményekkel lehetünk gazdagabbak, amiket nagy kár lenne kihagyni. Bővebb információért nyugodtan lépjetek kapcsolatba velem az Ösvényjáró oldalon keresztül, illetve minden oldalkövetésért ésmegosztásért nagyon hálás vagyok!
Köszönet a cikkért,a fotókért és a trackért Szolnoki Jánosnak!
Kommentáld!