1905. június 1-én nem a megszokott módon kezdődött a Magas-Tátrában a nyári idény, a hegység akkori látogatói ugyanis egy új közlekedési eszközzel, mégpedig trolibusszal juthattak le Ótátrafüredre. Ez sosem látott újdonság volt, melynek még az újságok sem tudták a nevét. Néhányan angolul omnibus-nak nevezték, a Karpathen Post c. lap viszont „elektrische Bahn ohne Shienen”, vagyis sín nélküli elektromos vonatként írt róla. Ez az eszköz igazából a trolibusz elődjének tekinthető, hiszen elektromos vezeték szolgáltatta a működéséhez szükséges energiát, de nem síneken futottak, mint a vonatok, hanem az országúton.
A Poprád és Ótátrafüred között közlekedő tömegközlekedési eszköz akkoriban a világon egyedülálló újdonságnak számított, az akkoriban legismertebb tátrai településnek korábban nem volt távolsági összeköttetése Popráddal. Tátralomnicra akkor már létezett a Poprádról a Kő-patakon (Studený Potok) át közlekedő vasúti szárnyvonal, és a Csorba-ti is elérhető volt Csorbáról (Štrba) a fogaskerekű vasúttal, csak Ótátrafüred nem volt elérhető. Két poprádi vállalkozó, Matejka Vince és Krieger Vilmos azonban úgy döntött, hogy ezen változtatni szeretnének.
A vállalkozók 1904 februárjában nyújtották be a pálya megépítése iránti kérelmet Szepes vármegye illetékes hatóságához, melyet az jóvá is hagyott. Miután megkapták a koncessziót, három hónap alatt sikerült kiépíteni az oszlopokat, majd kifeszíteni az elektromos vezetéket. A trolibusznak a poprádi állomás közelében lévő egykori Tátra Hotel előtt volt az alsó végállomása, ahonnan a nyomvonal az akkor még önálló Felkán és Nagyszalókon keresztül vezetett Ótátrafüredre. A 13,8 km hosszú pályán két darab, a drezdai Karl August Stoll cégtől származó kocsi közlekedett. A jegyért 1 koronát kellett fizetni, és amikor az út nem volt túlságosan sáros, hepehupás, az utazás kb. 75 percig tartott. A trolibusz a hivatalos menetrendje szerint június 1. és október 15-. között közlekedett.
Az első szezonban a trolibuszok gond nélkül közlekedtek, ez azonban nem jelentette azt, hogy nem okoztak problémát. Éppen ellenkezőleg, a jármű ugyanis nem egy alkalommal kellemetlen kalandokba keveredett. Abban az időben ugyanis egyre nagyobb számban jelentek meg a Tátra látogatói között a magyar arisztokrácia tagjai az ország minden részéről. A főurak leginkább saját hintójukkal, konflissal utaztak és éppen ez okozott problémát, a keskeny utakon ugyanis nem nagyon volt lehetőség arra, hogy az urak hintói kényelmesen elférjenek az elektromos vezeték miatt viszonylagosan pályához kötött trolibuszok mellett.
Gyakran előfordultak kellemetlen szituációk, és egyre sokasodtak a lovas hintók tulajdonosaitól érkező panaszok. A Kereskedelmi Minisztérium ellenőrizte, és kezdetben támogatta is a trolibusz közlekedését, de azt beszélték, hogy a trolibusz többször összetűzésbe keveredett Izabella főhercegnővel. A főhercegnő lovai ugyanis állítólag „allergiásak” voltak az új közlekedési eszközre. Az egyik elektromos járművel történő találkozás alkalmával állítólag a lovak megbokrosodtak, és a hintó a főhercegnővel együtt az árokba borult. Ezt követően a Habsburg család latba vetette befolyását, és amikor 1906-ban a trolibusznak lejárt a szerződése, nem hosszabbították meg azt.
A fentiek ellenére azonban ez a fajta közlekedési lehetőség felkeltette az emberek érdeklődését, és a vállalkozók ezt követően a villamos vasút kiépítésére összpontosították figyelmüket. Két évvel később aztán már vasúti pálya vezette Poprádról Ótátrafüredre, amelyet később siklóvasút formájában egészen a Tarajkáig meghosszabbítottak.
Kommentáld!