Hogyan lesz egy természetvédőből természetfilmes?
Még ma sem tartom magam filmesnek. A filmezés úgy került elő, mint a természetvédelem eszköze. Egy bizonyos pillanatban, tíz év fáradozás után a Kapor- és Csendes-völgy (Tichá dolina, Kôprová dolina) védelmében tudatosodott bennem, hogy ha egy területet meg akarok védeni, azt ne magam miatt védjem meg, ne azért, mert én úgy akarom – mintha az enyém lenne az egész Csendes- és Kapor-völgy. Ez így nem működik. Egy terület csak akkor lesz tartósan védett, ha azt az emberek is akarni fogják. Akkor egyetlen politikus sem engedheti majd meg magának, hogy ennyi embert magára haragítson egy, az ő szempontjából viszonylag lényegtelen ügy miatt.
Hogyan keletkezett a „Strážca divočiny” (A vadon őre) című film?
Azon gondolkodtunk, hogyan győzhetjük meg az embereket arról, hogy a vad természet milyen elképesztően szép, melyet meg kell védenünk. Elhatároztuk, hogy forgatunk egy filmet a Csendes-völgyről, főszereplőnek pedig a medvét választottuk, és ez nagy siker lett. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy a Kapor- és Csendes-völgy ma fokozottan védett rezervátum, és kiterjedésében ez a legnagyobb érintetlen védett terület Szlovákiában.
Miért éppen a medvét választotta?
A medve egy karizmatikus, hatalmas állat, egy olyan „gleccserbolha”, amelyik úgy él a területén, hogy azt nem sajátítja ki. A másik ok az volt, hogy talán a Csendes-völgy az egyetlen olyan terület Szlovákiában, ahol még természetes módon él. Nem jár a kukoricaföldekre, mert messze vannak, a füvön legelészik, senki sem eteti, nincs semmilyen hulladék, amit fölfalhatna. Ha ugyanis a medve megtanul az embertől táplálékot elfogadni, akkor ezt azután célzottan keresni fogja. A Csendes-völgyben életem során körülbelül ezer éjszakát töltöttem el, sosem alszom sátorban, de egyszer sem történt meg velem, hogy a medve a hátizsákomból kivette volna az elemózsiát. Biztosan megérzi, hogy ott valami ehető található, de nem akarja megszerezni, nem csalogatja.
A „Strážca divočiny” című film állítólag még a külföldi alkotók figyelmét is felkeltette...
Megnézték az ORF és a BBC filmesei is, és annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, hogy eljönnek a Tátrába, hogy ők is forgassanak valamit a medvékről. Aztán pár nap múlva elmentek azzal, hogy ez így nem megy. Hogy ez túlságosan igényes.
Nincsenek hozzászokva, hogy azokkal a módszerekkel dolgozzanak, ahogyan mi. Mi teljes eredetiségre törekszünk, nem használunk állatkerti állatokat, és nem etetjük a vadon élőket sem azért, hogy le tudjuk őket filmezni. A legszebb külföldi dokumentumfilmek úgy keletkeznek, hogy a filmesek elindulnak a világ legszebb részeire, elmennek az afrikai Serengeti nemzeti parkba, vagy az amerikai Yellowstoneba, és kényelmesen, az autóból forgatnak. Ez nálunk nem megy. Nem mehetsz autóval az erdőbe, és nem használhatsz helikoptert. Ezen felül nálunk kevesebb állat is van, és azok sokkal ijedősebbek.
A Yellowstone-ban nem ijedősek?
Nem, mert ott nem folyik vadászat, ezért az ott élő állatok nem félnek az embertől. A filmesek autóval közlekednek az utakon, és tíz méterre tőlük ott áll egy bölény, vagy egy farkas. Telemetriával is megfigyelik őket. Elég ha a falka egyetlen tagján nyakörv van, és tudják, hogy fél tizenkettőkor az ösvényen egy farkasfalka fog áthaladni. Odamegy egy autóbusz és húsz autó, és a turisták nézelődnek. Európában nem találhatók olyan nagy és olyan jól védett területek, mint máshol a világban. Az európai védett területek kisebbek, az állatok kijárnak onnan, és kontaktusba kerülnek vadászokkal.
Hogy telik egy természetvédő átlagos napja?
Ha nem kell pénz után rohangálnom, igyekszem minél többet a terepen lenni. Különböző emberekkel megyek az erdőbe, szinte sosem egyedül. Amúgy pedig a természetvédelem főleg adminisztratív munka. Van a „Vlk”' (Farkas, http://www.wolf.sk) nevű erdővédő csoport, és más természetvédő szervezetek, ezekkel kapcsolatban nagyon sok az adminisztratív tennivaló. Ha például a vadászok ki akarnak lőni egy medvét, akkor a Környezetvédelmi Minisztériumához kell folyamodniuk kivételes engedélyért, mi ezzel kapcsolatban nyilatkozhatunk, érvelhetünk mellette vagy ellene. Többnyire ellene.
Meg tud élni valaki a természetvédelemből?
Ha projekteket ír, támogatásokért folyamodik – főleg Svájcból és Norvégiából – akkor igen. A legtöbb szervezet így működik. Nálunk még nem alakult ki annak a fejlett rendszere, hogy az emberek hogyan járulhatnak hozzá – rendszeres átutalásokkal például – a kormányon kívüli szervezetek tevékenységéhez. Ez lenne az ideális, mert ekkor ezek a szervezetek függetlenek lehetnének. Ha támogatásért folyamodunk, kicsit mindig alkalmazkodunk annak az elvárásaihoz, aki azt nyújtja. Tehát nem a természetvédelemből élek, egész életemben mint önkéntes tevékenykedtem, csak egy rövid időszakban pénzért. Jelenleg filmezésből élek, és a természetvédelmet ismét önkéntesként végzem.
Kifizetődik a dokumentumfilmek gyártása abból az összegből, amennyiért a televízióknak el lehet adni?
Ha a költségeket fedezni akarjuk, akkor a világpiacra kell forgatni, és a dokumentumfilmeket mindenütt sugározni kell. A TV-k számára történő filmeladásnál kedvezőbb koprodukcióban megegyezni. Mindeddig csak a természetvédelem miatt forgattunk filmeket, egy éve határoztam el egy társaság megalapítását, és olyan filmek gyártásába kezdtem, amiből meg is tudok élni. A külföldi piac magas követelményeket támaszt, megtanultuk például, hogy a filmeken nem látszhatnak az emberek. Ez egy részlet, de ha nem tartjuk be, nem lesz sikerünk a konkurenciával szemben.
Min dolgozik jelenleg?
Karol Kaliský, Jozef Fiala és Adam Baštek operatőrökkel közösen egy három részes dokumentumfilmet forgatunk. Az első rész a zergékről, mormotákról és hiúzokról fog szólni, a második a Belá folyóról, a harmadik az öreg cirbolyafenyvesekről, ahol ezeréves fák is találhatók. Feltételezem, hogy a filmek 2015-re elkészülnek." (A szerk. megjegyzése: közben elkészültek, ez egy régebbi riport)
Ezeréves cirbolyafenyők? Mátyás király hársfája a bajmóci kastély parkjában körülbelül 700 éves, és védett természeti érték.
A Tátrában van egy cirbolyaerdőnk, amely az egyik legrégebbi Európában. Többször olvastam, hogy valahol Szicíliában él egy olajfa, amely több ezer éves, máshol meg egy hasonló gesztenyefa. De mindenütt csak egyetlen fa. Itt több száz is van.
A szakértők is megerősítették a fák életkorát?
Ezzel van egy kis probléma. A fák belül üregesek, nem lehet megszámolni az évgyűrűket. Ugyanez az oka annak is, hogy nem lehet a fákból mintát venni és szénizotópos módszerrel meghatározni, hogy mikor keletkeztek. De van otthon egy elszáradt cirbolyafenyőnek egy 12 cm vastag ága, amely hétszáz éves. Nem egy nagy fáról származik, a törzse átmérője körülbelül fél méteres volt, úgy becsülöm, hogy ez a fa kilencszáz éves lehet. Rögtön mellette nőtt viszont egy másik cirbolyafenyő, másfél méter vastag törzzsel.
Az körülbelül hány éves lehet?
Az a fejlődés körülményeitől függ. Az a cirbolyafenyő, amelyiknek az ága otthon van, rossz körülmények között fejlődött, ez azt jelenti, hogy nem nőtt nagyra. Ha a mellette lévő fenyő ugyanilyen rossz körülmények között fejlődött, akkor a másfél méteres törzsátmérő mellett kétezer éves is lehet. De ha alatta kicsit mélyebb a talaj, akkor a fa gyorsabban fejlődik, és akkor nem olyan idős.
Miért odvasak ezek a fák?
Extrém körülmények között fejlődnek, a törpefenyves határán, a sziklákon, ahol csak két centiméteres talaj van, erős szelek fújnak, és rövid a vegetációs időszak. Néhány száz év alatt a fa tizenöt méteres körzetben az összes tápanyagot kimeríti. Ezért egy bizonyos idő után aztán belül elkezd korhadni, a fa szétesik, és visszatér a talajba, vele együtt a szükséges ásványok, a nitrogén, nátrium és kálium.
Ez úgy hangzik, mint valami kannibalizmus.
Lényegében az. A fa fölfalja magát. (Mosoly.) De ha nem tenné, nem növekedhetne ilyen sokáig.
Említette, hogy gyakran különböző emberekkel jár a terepre. Kikkel például?
Legtöbbször tudósokkal, biológusokkal, főiskolai tanárokkal, esetleg újságírókkal. Minél több embert akarok fellelkesíteni a természettel kapcsolatban. Sokszor maguk jelentkeznek, tudják, hogy ismerem a helyeket, és sokat tudok az erdőről. Ez mindkét irányban előnyös. Ők általában egy szűkebb terület specialistái, egy adott helyszínre kell eljussanak, én viszont sok információhoz jutok tőlük. Ezekből a megbeszélésekből születnek a filmek forgatókönyvei. Voltam például Tomáš Derka hidrobiológus társaságában, két napon keresztül forgattuk a köveket a Belá patakban, és egy olyan rovart is mutatott, amelyet senki sem ismer. Több tucat faja él ott a tiszavirágoknak, kérészeknek és tegzeseknek. Ennek kilencven százalékát nem tudom felhasználni a filmben, túlságosan szakmai, de nekem segít megértenem, hogy hogyan működik a folyó élővilága, és ezeket az ismereteket később egészen más módon mesélem el.
A tudósok támogatása egyéb természetvédelmi tevékenységnél is fontos, ugye?
Bizonyára. Azáltal, hogy személyesen megismerjük egymást, együtt járjuk az erdőt, látják ahogyan a szélkatasztrófa után az erdő megújul, vagy hogy ezeréves cirbolyafenyők élnek, azután pedig saját szakmai szempontjaik szerint is támogatni fognak.
Megváltozott-e a természetvédelemmel kapcsolatos álláspont az évek során, amióta ezzel foglalkozik?
A nyilvánosság és a tudósok oldaláról egészen biztosan. Tizenöt évvel ezelőtt senki sem tudta volna elképzelni, hogy Szlovákiában egy nagyobb kiterjedésű beavatkozás mentes terület létrejöhessen. Vagy hogy a szélvész utáni állapotot hagyjuk meg természetes fejlődésében. Ez ma realitás. De azt nem hiszem, hogy az erdészek erdővel kapcsolatos álláspontja megváltozott volna.
Melyek a beavatkozás mentes területek?
Sok kisebb is van, de a beavatkozás mentesség gyakran kérdéses. Sokszor tesznek kivételt, például kutatási okból, ami nem egyszer destruktív beavatkozás, vagy a fakitermeléssel, vadászattal kapcsolatban. Hivatalosan ez Szlovákia területének 1,8 százaléka, de reálisan ennél sokkal kevesebb.
A Csendes- és Kapor-völgy a természetvédők többéves küzdelme után beavatkozás mentes övezet lett, korábban milyen státuszban voltak?
A Tátrai Nemzeti Parkhoz tartoztak, természetvédelmi területek voltak, de folyt fakitermelés, vadászat, és egyéb tevékenység, például buldózerrel igazgatták a patakmedret. A völgyek exkluzív vadászterületként funkcionáltak. Emlékszem, hogy valamikor Gašparovič urat is láttuk errefelé.
Milyen alapon lehet kivételes engedélyhez jutni?
A törvény nagyon szerencsétlenül szabályozza ezt, oly módon, hogy végül az egészről egy minisztériumi hivatalnok dönt. Csaknem korlátlan hatalma van, kivételt tehet akár annak alapján is, hogy aznap éppen hogy aludt, vagy milyen az aktuális politikai garnitúra. Ezért lehetséges, hogy a természetvédelmi területeinken sípályák és szállodák vannak. Hosszú távon keresztül akarjuk vinni, hogy a rezervátumokban ne lehessen kivételt tenni. 2002 előtt például a TANAP természetvédelmi területein mindenütt folyt fakitermelés, még a legszigorúbban védett területeken is.
Nem mondom, hogy a Tátrában fakitermelést kell folytatni, de a fára szükségünk van.
Nincs ezzel semmilyen probléma. Határozzuk meg a szabályokat, hogy ez az erdőgazdaság, ahol folyhat fakitermelés, ez pedig a természetvédelmi terület. Talán nem kell tíz természetvédelmi terület, elég csak három. Abban egyezzünk meg, hogy Szlovákia területének hány százaléka legyen védett, legyenek ezek a valahol a hegyekben, ahol a fák nőnek, a maradékon pedig folyhat erdőgazdálkodás."
Ez logikusan hangzik, miért nem működik mégsem?
Mert az erdészek nem akarják elveszíteni a természetvédői imázsukat, mivel ez valójában egy ipari ágazat. Szlovákiában 200 éve van erdészet, amely ténylegesen beavatkozott a természetvédelembe. A kezdeti időkben még kevesebb erdő volt, és korlátozás nélkül vágták a fát, főleg a bányavárosok körül. Selmecbánya több tíz kilométeres körzetében nem nőtt semmilyen fa. Megszületett az ötlet, hogy szabályozni kellene a fakitermelést, az erdészek végezték a faültetést, és fogták el vadorzókat. De már akkor volt ennek egy ipari alaphangja: ültessünk fákat, hogy legyen faanyag. Az iskolában végül azt tanították nekünk, hogy ha nem lennének erdészek, nem lennének erdők sem, „mert ezt mind mi ültettük”. De ez értelmetlen. A mi éghajlati sávunkban az erdő nem igényli, hogy gondoskodjanak róla. Ha valahol megszüntetik a talajművelést vagy a legeltetést, akkor automatikusan terjedni kezd az erdő.
Ez talán azzal függ össze, hogy az ember természetes igénye, hogy alakítsa környezetét, és az igényeihez igazítsa azt?
Ez az az elv, hogy „gondoskodjunk róla, hogy szép legyen”. Őseink hozzászoktak, hogy küzdjenek a vad természettel a túlélés miatt, hogy juhokat legeltessenek. A farkas ellenség volt, a medve ellenség volt, az erdő ellenség volt. Ez mélyen belénk gyökerezett, ezért sokan nehezen fogadják el, hogy az erdőnek az a legjobb, ha az ember nem gondoskodik róla. Jön a kéregszú, és úgy érezzük, hogy küzdenünk kell ellene. Ha azt mondom az erdésznek, hogy bízza a természetre, mert az tudja a legjobban, akkor azzal érvel, hogy hogy ezt az erdőt ő ültette, és meg kell védenie a tűzvésztől és a szútól. Olyan, mintha azt mondanám neki, hogy az egész hiábavaló. Ha az erdészek elismernék, hogy ez egy ipari ágazat, és a társadalom hét és fél millió köbméter fát vár tőlük évente, akkor minden egyszerűbb lenne, és fair vita alakulhatna ki.
Erik Baláž (42 éves)
Egy gyengébb kondíciójú embernek nem könnyű vele túrára indulni. Bruno D’Amicis olasz természetfotós is panaszkodik könyvében, hogy ez sokszor neki is túl nehéz volt. Nem bírtuk jobban mi sem, de ezekért a lebilincselő erdei történetekért megérte.
Három éven keresztül készítette Bruno D’Amicis olasz fotóssal együtt a „Posledná pevnosť” (Utolsó erőd) című könyvét. Tizenöt év megfigyeléseit és a medvék életéről szerzett ismereteit írja le benne. Megfigyeléseit főleg a Csendes- és Kapor-völgyben végezte.
Több természetrajzi dokumentumfilmet forgatott, az elsők között a „Posledná pevnosť” c. könyv alapján 2000-ben elkészült „Strážca divočiny” (A vadon őre), majd 2013-ban a „Vlčie hory” (Farkasok hegye) című filmet.
Három részes dokumentumsorozatot forgatott a tátrai őserdőkről, ennek első része a zergékről és hiúzokról, a második a Belá patakról, a harmadik a cirbolyafenyvesekről szól.
Feleségével, Zuzanával két gyermekük van, Ela és Matej.
Fordította: Pálossy László.
Kommentáld!