A téli madárvédelem korántsem merül ki a madarak táplálék- és vízutánpótlásának biztosításában. Ennél jelentősen többet tehetünk az odúköltő énekesmadarakért azzal, ha odúkat is telepítünk az etetők közelébe. Ezek a fajok ugyanis a közhiedelemmel szemben nem csak a költési időszakban használják a fák üregeit, épületek hasadékait.

A cinegék és verebek téli túlélési stratégiájának fontos részét képezi a szélvédett, hőmérsékletileg kiegyensúlyozottabb éjszakázóüregek akár közös használata is. Ezért az új odúk telepítésének legjobb időszaka a szeptember-november. Általános javaslat, hogy az odúk röpnyílása lehetőleg ne észak felé nézzen, mert ezeknél nagyobb esély van a beázásra, ami a hideg széllel együtt hátrányosan befolyásolja az odúk mikroklímáját, különösen télen.

A lakott területeken leggyakrabban használ „B” (cinegék, nyaktekercs és verebek számára) és „D” (seregély, csuszka, füleskuvik, búbosbanka számára) típusú odúk telepítése esetében kihelyezési magasságnak a 2–3 m tökéletesen megfelel.

Fotók videók és hasznos információk az odúkról, és a költőládákról >>>

Ezek az odúk függesztettek, drót és szükség esetén kampó segítségével faágra, ágcsonkra akasztva telepíthetők. Ha lehet, az odúk támaszkodjanak a fa törzséhez, de ha ez nem megoldható (például nagyobb bokorban), az sem baj, a madarakat a fészkelő- és éjszakázóhely lengő mozgás nem zavarja. Természetesen a télen kihelyezett odúkat tavasszal nem kell áthelyezni, már csak azért sem, mert ezeket a madarak már ismerik, így nagyobb az esély arra, hogy bele is fészkelnek.  Ezért is fontos szempont, hogy - a nyári költési viselkedésre, a saját terület védelmezésére gondolva - ne zsúfoljuk tele odúkkal az etető-itató közvetlen környékét, de erre nincs is szükség! Ha 4–5 odút 30–40 m-es, kisebb odútelepet néhány száz, nagyobbat 500–1000 m sugarú körben telepítünk az etető köré, akkor ezek egész évben ki tudják szolgálni a madarak igényeit.

Amit nem árt tudni a kistestű madarak téli éjszakázásának kihívásairól

A kistestű (veréb méretű) madarak normál testhőmérséklete emberi szemmel nézve rendkívül magas, 41-43 C° között alakul. A nem vonuló fajok, mivel nincs rá szükségük, nem halmoznak fel jelentős mennyiségű, zsír formájában tárolt energiatartalékot. Ráadásul a fizika egyik törvénye miatt minél kisebb egy test mérete, a tömegéhez képest annál nagyobb a felülete - azaz télen a kisebb madarak több hőt veszítenek. Ezért ezeknek a madaraknak a túlélésében alapvető fontosságú, hogy a rövid téli nappalokon, amikor gyakran még nyolc órájuk sincs a táplálkozásra, annyi élelmet találjanak és tudjanak elfogyasztani, ami biztosítja számukra a nappali anyagcsere szükségletet és a leghidegebb éjszakai órák átvészelését. Ebben segíthetünk nekik a téli madáretetéssel.

A nagy forgalmú etetők máról holnapra történő, télközepi felszámolása éppen azért jelent problémát, mert az ezt követő napokban nagy az esélye annak, hogy az üres etetőnél hoppon maradt madarak a nappal fennmaradó óráiban nem találnak elegendő élelmet. Ilyenkor, ha az éjszakai hőmérséklet -10 C° körül vagy ez alatt alakul, nagy az esélye annak, hogy az éhező, legyengült madarak hajnalra megfagynak.

A széncinege gyakori téli éjszakázó vendége a "B" és "D" típusú mesterséges madárodúknak (Fotó: Orbán Zoltán).

A téli éjszakázás sikerét nem csak az éjszakai hideg és a nappal megszerezhető táplálék befolyásolja. A mérsékelt övben további hátrányt jelent, hogy a többségében lombhullató fásszárú növényzet, a levelét vesztett csupasz ágak gyakorlatilag semmiféle szélvédelmet nem nyújtanak. Ez a szél hűtő hatása miatt különösen kritikus kérdés. Röviden összefoglalva, a jelenség azt jelenti, hogy azonos hőmérséklet emelkedő szélsebesség mellett az idő előrehaladtával egyre hidegebbnek érződik, amikor a melegvérű élőlények több energiát használnak fel normál testhőmérsékletük fenntartására. 
A legszélsőségesebb klasszikus példa a hőérzetcsökkenés mértékére a déli sarkon költő császárpingvineké, melyek fészkelési időszakában nem ritkák a -60 C°-os hőmérsékletű és 110–120 km/h-s szélsebességű napok, ami a tollazat szigetelőképessége és a test energiaellátása szempontjából közel -100 C°-os környezetnek számít. Szerencsére a térségünkben közel sincs ilyen szigorú téli időjárás, de mesterséges odúk kihelyezésével, a nem odúköltő madárfajokra is gondolva örökzöld fák és bokrok ültetésével, borostyán falra futtatásával jelentősen növelhetjük a nálunk telelő kistestű fajok túlélési esélyét.  

További információ: Orbán Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kommunikációs munkatárs