Vannak az életben olyan dolgok, amelyekre az ember csak negyven éves kora után lesz fogékony.

Bükk (Fagus silvatica)

Ilyen a németek precizitása, Beethoven egyetlen hegedűversenye, talán még a gombás pacal is (amitől nemsokára úgyis eltilt a háziorvosunk). És ilyen a botanikában a bükkösök szeretete. Mindeme dolgokban az a közös, hogy szeretetükhöz élettapasztalat, a kis részeket és az egészet egyként kezelő látásmód, valamint tisztelet és némi alázat szükségeltetik. Hogy miért mondom mindezt? Mert a bükkösök nem csábítanak erdei hancúrozásra, számháborúzásra, de még kiabálásra sem. A novemberi ködben pedig a csupasz fatörzsoszlopok egyenesen rémálomba illőek. Hozzá kell tegyem, ezek inkább a montán bükkösök lehetnek, nálunk nincs sok belőlük, tekintve, hogy a 800 méter körüli magasságot kedvelik. Szép állományai vannak a Kékes környékén, Bánkút körül és a Börzsöny legmagasabb csúcsain.

A szubmontán bükkösök azért már nem olyan szigorú jelenségek elegyesebb mivoltukkal. Lelopakodnak már 350 méterre is, mint a Szinva-patak völgyébe Alsóhámornál, de szép hegyi juharral elegyes állományai vannak magának a Szinva forrásának környékén is, holdviola, és farkasbogyó tömegekkel.

 
Pirítógyökér (Tamus communis)

Léteznek ezen kívül még alacsonyabban lévő extrazonális (zónán kívüli)bükkösök Dél-Zalában a Szent-Mihály hegyen. Egy picike és egyetlen ilyen növénytársulás a pofók árvacsalánnal és a hármaslevelű szellőrózsával a Dráva fölött, amely aztán a vasúti sín másik oldalán egy ártéri ligeterdőbe folytatódik. Igaz, Belső-Somogyban megjelennek savanyú homokon is a bükkösök, amelyekben az a szép, hogy lágyszárú növényzetükben egyaránt találhatóak hegyi elemek, mint a völgycsillag és a farkasboroszlán, illetve atlanti-mediterrán fajok, mint a pirítógyökér és a szúrós csodabogyó.

Erdészeti kutatók szerint a bükkös lesz a klímaváltozás első áldozata. Hogy mi nő majd a helyükön? Remélem nem valami keszekuszaság zöld juharral, bálványfával meg sok szúrós bokorral. De komolyan mondom, három éve egy nagyon száraz augusztusban hallottan sóhajtozni és nyögni a bükkfákat Mátraháza körül is. Nem tudom mi adta ki ezeket a hangokat, de világosan ki lehetett hallani belőlük, hogy szenvednek.

Babérboroszlán (Daphne laureola) örökzöld cserje.

A bükkfás leltárban külön rovatot érdemel, a Bánd fölött található nyugat-középhegységi bükkös formáció, elsőként a babérboroszlán miatt, másodsorban a tízezres nagyságrendű tiszafa állománya miatt, ez utóbbiak nem ám olyan sínylődő letörpült példányok, mint a bükki Szinva-szurdok oldalában, hanem szép nagy, lucfenyőszerű egyedek. Ilyen sűrű és lokális előfordulás elég rejtélyes dolog. Esetleg valami középkori méregkeverő cég ültette ide nyersanyagnak, mivel a tiszafa minden része mérgező, áltermésének piros húsának kivételével.

A Tobán-hegy bükkfái alatt a bókoló és a törpe keltikével lehet találkozni. Ha szeretnénk felismerni a védett Corydalis intermediat, javaslom, hogy koncentráljunk a virágzathoz képest csuda nagy, szíves murvalevélre és még véletlenül se olvassunk el létező tíz oldalas tanulmányokat a kérdésről, mert a végén már az ibolyával is össze fogjuk keverni. Közben egy gyors kertészeti oldalvágás: sokáig nézegettem gyanakodva a kerti szívvirágot, hogy mire is emlékeztet engem, míg végül rájöttem, hogy ő is egy túlméretes távol-keleti keltike tulajdonképpen.

A végére hagytam a kedvencemet, a sziklai bükköst. Véleményem szerinti legszebb és leggazdagabb megjelenését a bükki Jávor-hegyen tanulmányozhatjuk. Ha végigmegyünk a hegy felső kétharmadában lévő dózerúton, akkor egy hűvös időszaki botanikai örömnövényzet fogad bennünket. Kezdetnek az út mindkét oldalán haranglábak tömege havasaljai rózsával, majd tarka nádtippanos következik, ami egy sziklásabb részen zöld fodorkásba csap át enyves aszattal, fehér acsalapuval, valamint karéjos vesepáfránnyal és hármaslevelű macskagyökérrel. Egyes növényfotósok sportív alapon szeretnek olyan képeket készíteni, amelyen nem egy, hanem két védett növény van. Nos, itt egy szélesebb objektívval egyszerre ötöt lehet közülük lekapni egyszerre, ami nyilvánvalóan abszolút magyar rekord lenne.

Kis légykapó (Ficedula parva) vonuló madár,  a hím torka vörös.

A montán bükkösök madárvilága és egyáltalán a faunája nem olyan gazdag, de úgy gondolom, az itt található fajok különlegessége kárpótol ezért.

A Hámori-tó körül elég gyakori például a kis légykapó, amit egy írásomban lepukkant vörösbegyhez hasonlítottam, amiért is egyes madarászok engem neveztek el egy kivágott fa földfeletti csonkjának, illetve a rajta növő, élősködő, kemény termőtestű gombafajnak, hogy finoman írjam körül a dolgot. Illetve van fehérhátú harkály itt-ott a Bükkben és Börzsönyben, amitől az ornitológusok izgalomba jönnek (Fokozottan védett!), valamint kék galamb és örvös légykapó.

A bükkösökben él továbbá a fekete ciripelőfutó, ami nagy csigákat marcangol szét, de egyéb futrinkafajok is kedvelik nyirkos, hűvös avart. A lapos kékfutrinka, a zempléni futrinka és a sokszínű futrinka például.

Zöld fodorka (Asplenium viride)

Egyszerűség és szépség. A bükkösöket nyugodtan tekinthetjük a természet gótikus katedrálisainak, égbetörő formáival. És a természet templomainak megnézésére minden évszakban jó alkalom adódik. Tavasszal a geofitonok virágos szőnyege, nyáron a havasi reliktumfajok és a reggeli párás, jó illatú levegő, ősszel a gombák és a lombszínező szépség okán, télen pedig a természeti formák szépsége nyűgöz le. Sajnálatos módon az erdészet is hasonló vonzódást érez irántuk, bár ők leginkább felköbözve, teherautón szeretik látni a fákat. A bükk pedig,zöld azt figyeltem meg, kimondottan rosszul viseli az állomány megbontását, a szélső fák két év alatt elszáradnak a mikroklíma változás miatt. Úgy vettem észre, még egy emberi tevékenységnek ad teret a bükkfák kérge: simasága okán, a legalkalmasabb arra, hogy bicskával összefirkáljuk, főleg női nevekkel véssük tele. Hogy ez mennyiben segíti elő az illető hölgy szerelmi hajlandóságát, az még további kutatásokat igényel.

Írta: Molnár Péter 
Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor