Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben.  Egy nap egy barlangra lett figyelmes.  Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott!  Tizenkét egyforma kis suhancot látott ott egy padkán ülni egymás mellett, szép sorjában.  Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap.  Meg is kérdezték az öreganyót:

     – Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek?

     Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:

     – Mind a tizenkét hónap igen szép.  Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!

     Akkor a tizenkét suhanc felállt, és így szólt az öregasszonyhoz:

     – Gyere csak közelebb, kedves öreganyó!  Add csak ide nekünk a kosaradat és a kendődet! –  Színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal.  Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé.

     Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján.  Most is bekopogott hozzájuk.

     – Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském, ehhez a sok pénzhez? - érdeklődött ravaszul.

     Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak.

     A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára.  Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc.  Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak.  A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:

     – Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! – A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel.  Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták.

     Nagy nehezen sántikált haza  a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát.  Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyerekét.  A gyermekek és a vénasszony nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst- és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske.  A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:

     – Mit tettél velem?!Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték

     Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak: - Én azt mondtam, hogy mindkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt.  És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy rossz valamennyi hónap.  

Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz – aszerint, hogy ki mit vár tőlük.