Április 29 és május 5 között zajlik az egyhetes IPBES üléssorozata Párizsban. Ökológuskutatók a tudomány és hagyományos tudásrendszerek összefogását sürgetik az ENSZ üléssorozatán.

Az IPBES egy ENSZ hátterű szervezet, amely tavaly adta ki értékelését az összes ENSZ régióra arra vonatkozóan, hogy milyen állapotban van az élővilág. A Föld természeti állapotáról szóló értékelésre a kormányok tudósokat kértek fel, mely információk a döntéshozók kezébe kerülve hatalmas lehetőséget rejt az emberi jóllétet is egyre jobban veszélyeztető pusztítás megfékezésére és az élővilág megóvása érdekében. A csúcstalálkozón a legfontosabb feladat a globális tanulmány elfogadása: az eredmény május 6-án kerül napvilágra. A MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatói jelentős szerepet vállalnak a feladatokban.

Az IPBES, a biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó tudósokat tömörítő kormányközi világszervezet az emberiség tudásrendszereinek szintézisét tűzte ki céljául, amellyel új utakat tör annak érdekében, hogy minél jobban megalapozza a fenntartható fejlődéshez szükséges döntéseket. IPBES-ben a magyar kutatóknak, ezen belül is az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak kiemelt szerepe van, legtöbb szakértői bizottságában, illetve vezetői paneljében is dolgoznak hazai kollégák, az Ökológiai Kutatóközpontból Dr. Török Katalin, Dr. Molnár Zsolt, Dr. Báldi András vesznek részt a párizsi plenáris ülésen.

Kulcs a túlélésben a bennszülött és helyi tudás

Az IPBES nem csak a tudomány tudását szeretné használni a biológiai sokféleség, a természet és a természet ’szolgáltatásai’ kapcsán, hanem azt a tudást is, ami évezredek, évszázadok alatt jött létre azon helyi (bennszülött, tradicionális) közösségekben, akik a tájak erőforrásait igen gyakran fenntartható módon használják. Ezt a tudást többféleképpen nevezzük: hagyományos ökológiai tudásnak, vagy bennszülött és helyi tudásnak.

Molnár Zsolt ökológus szerint a tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet: tudásrendszerek összefogására van szükség. A kutatócsoport állítása szerint a tudományos kutatás nem elég ahhoz, hogy hatékony és etikus javaslatokat fogalmazzon meg az emberiség jóllétét biztosító természeti erőforrások védelme, felhasználása kapcsán.

Molnár Zsolt vizsgálja egy tehén legelését Kunpeszéren fotó: Molnár Ábel index.

Az 1992-es rió-i Biológiai Sokféleség Egyezmény megalakulása óta e helyi, hagyományos tudást egyre gyakrabban ismerik el mint a természet egyfajta bölcs hasznosításának tudástárát, sőt gyakorlati tapasztalatok tárát. A természet védelme kapcsán nagyon hasznos a pásztorok, hagyományos gazdálkodók, halászok tudása is. Más szavakat, más fogalmakat használnak, mint a tudomány, de a tudományhoz hasonlóan tesztelnek, ellenőriznek, így tudásuk megbízhatóvá válik.

A világ egyik legrangosabb tudományos szaklapjában, a Science-ben tavaly megjelent egy tanulmány, ami fordulatot szeretne előidézni az ember és a természet viszonyában, mégpedig azért, mert ez a kulcsa annak, hogy milyen állapotba hozzuk magunk körül a bolygót- mondta el Molnár Zsolt, botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a cikk egyik társszerzője.

pásztorok a hortobágyi híd előtt

A tudósok más világnézetből, más kulturális szemüvegen át látják a világot, mint azok, akik a világ kevésbé urbanizált részein, az elődeiktől örökölt, évszázados tudás alapján még ma is viszonylag „hagyományos” módon művelik a tájat, legeltetik a Hortobágyon vagy a szavannákon a jószágaikat vagy halásznak egy kis horvát vagy indonéz szigeten. Méghozzá azért, mert ebből élnek. Ezt a tudást hagyományos ökológiai tudásnak hívjuk.
A cikk a tudomány és a hagyományos tudásrendszerek összefogását sürgeti, méghozzá újfajta módon. Korábban a hagyományos ökológiai tudást gyakran úgy vették figyelembe a tudósok, hogy a helyi emberek tudását tulajdonképpen átkódolták a tudomány logikájába, így azonban sok ökológiai és kulturális tartalom elveszett.
A megjelent cikk azt javasolja, hogy használjunk különböző „szemüveget”, perspektívát, amikor az ember természettel való együttműködését vizsgáljuk. A tudomány a saját adatait a saját logikájával, míg a hagyományos tudás hordozói az ő tudásukat az ő saját logikájuk szerint tehessék be a közös tudásba. Szerencsére már egyre több módszert fejlesztettek ki arra, hogy azután e két tudásanyagot közös lépésekké lehessen formálni.
Molnár Zsolt kutatócsoportja hazánkban, Erdélyben, a Szerémségben és Mongóliában vizsgálja pásztorok és gazdálkodók hagyományos gazdálkodását, ill. azt az ökológiai tudást, amire ez a gazdálkodás alapoz. Mint hangsúlyozza, ez a tudás ugyan régi, de nem elavult. A modern világunkban számos esetben ez a több száz éves tudás az egyik alapja a globális változásokhoz való alkalmazkodásnak.

Nyitókép: Kis József hortobágyi pásztor 2013.  Kép Bajomi Bálint
Lásd még: A biodiverzitás kulcsa a pásztorok kezében van