A körülbelül ötezer éves szövevényes, édesvízi mocsárvilág a felfedezők előtt sokáig rejtély volt, megközelíteni nem merték, csak Dél-Florida őslakói, a szeminol indiánok lakták, nevük spanyolul szökevényt, vadságot jelent, a tájat pedig „füves víznek” hívták az 1800-as évek végéig, addig ugyanis fehér ember nem merészkedett a területre. Rettegtek az aligátoroktól és féltek a moszkitók által terjesztett betegségektől. Az indiánok cölöpökön álló kunyhóik tökéletesek voltak a mocsári életre. Vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat.

A terület mára a mezőgazdasági hasznosítás miatt 80 százalékát elveszítette, ám még így is az Egyesült Államok második legnagyobb nemzeti parkja. Az északi részen található mezőgazdasági területet, zömében cukornádültetvényeket, 2300 kilométer hosszú gát és csatornarendszer védi a víztől. A 6105 négyzetkilométer kiterjedésű Nemzeti Parkot 1947. december 6-án alapították. A terület világviszonylatban is érték, így1976. október 26-án felvették a Nemzeti Bioszféra Rezervátumok közé majd 1979. október 24-én felkerült az UNESCO Világörökség listájára is. 1987. június 4-dike óta egyike a világ legfontosabb élőhelyeinek.1993-tól a Veszélyeztetett Világörökségi Helyszínek közétartozik.

Az Everglades agyagos, tőzeges talaja a Florida aljzatát felépítő mészkőrétegen fekszik. Ez  mészkőréteg a földtörténeti újkorban keletkezett, majd erre rakódott rá 1-2 méternyi agyag és tőzeg. A száz kilométernyi széles, az Okeechonee-tóból érkező, Kissimmee folyó valaha gyorsan áthaladt a mocsáron, egészen a floridai öbölig, ma viszont ezt a 200 kilométeres távot igen lassan teszi meg. Szélessége már csak 80 kilométernyi, átlagos mélysége 15 centiméter.

Időjárása trópusi nedves, így nyáron sok a csapadék, minden nap záporok, zivatarok vannak, míg az év másik felében kevesebb az eső. A páratartalom mindig magas, a júliusi középhőmérséklet 30 Celsius-fok körül alakul, a januári 18 fok. Az éves csapadékmennyiség 160 centiméter.

Télisás Cladium jamaicense

Legjellemzőbb növénye egy télisás faj, Cladium jamaicense (sawgrass). Ezeknek időnkét tűzre van szükségük, hogy megújulhassanak, ilyenkor a felhalmozódott szerves anyag hamarabb lebomlik. Tüzeket általában villámcsapások okoznak, ilyenkor a tűz csak a felszínt égeti le, így a gyökérzet épségben megmarad. A magas vízállás nem jó sawgrassnak, mivel ha gyökere hosszú ideig oxigén nélkül marad, akkor elpusztul, ha viszont sűrűn nő, akkor jó fészkelő helye az aligátoroknak.

A kiemelkedő szigeteken többek között a következő növények jelennek meg: mahagónifák, broméliák, orchideák, páfrányok, mangrovefák és mocsárciprusok. Peripyton, az algákból álló növényi massza a tápláléklánc alja, ezt eszik a lárvák és a mintegy 275 halfaj. Az aligátor 1961 óta teljes védelem alatt állt, mivel majdnem kipusztult. Mára az állomány annyira felszaporodott, hogy habár még védett, de újra vadászható. A terület másik érdekes, kedves faja a floridai lamantin, mely szintén védett, mivel sok egyed lelte halált a csónakok propellerei miatt. Él itt még virginiai szarvas, floridai nyúl és puma is (floridai párduc).

Snowy egret, hókócsag, (Egretta thula)

Négyszáz madárfajt jegyeztek fel, melyek életben maradásához Guy Bradley-nek (1870-1905) a mocsár első vadőrének, nagy szerepe volt, mivel az 1800-as években sorra lőtték a madarakat és adták el a tollakat egy New Yorkban működő kalapgyárnak. A madártollal díszített női kalapok annyira népszerűek voltak a századfordulón, hogy a kócsagos toll 28 grammja 32 dollár volt, ami drágábbnak számított akkor, mint az ugyanekkora tömegű arany. A kapzsiság nem ismert határokat és ezrével pusztították a madarakat. 1901-ben már törvényben kellett szabályozni a madarak kilövését és 1902-ben már őrt is állítottak szolgálatba a madarak védelme érdekében.  Guy Bradley az Everglades őrzőjeként hajójával folyton járta a vizet, hogy tájékoztassa a vadászokat, halászokat az új törvényről. A kócsag, gém, íbisz madárállomány növekedésnek indult, bár az illegális vadászatok nem szűntek meg.

Tüskéspók (Gasteracantha cancriformis)

Egy háborús veterán, Captian Walter Smith többször is életveszélyesen megfenyegette Guy Bradley-t, majd végül megölte. Ő volt ez első, aki életét áldozta a természetvédelemért. Ezek után Smith kapitány hazament, majd közölte a feleségével, hogy megy Key Westre és feladja magát, de befolyásos politikai kapcsolatai miatt nem ítélték el. Guy halála után pár évvel  az USA minden államára kiterjedően, betiltották a védett madarak tollkereskedelmét, így megmenekült az Everglades madárvilága.
A klímaváltozás nagy hatással lehet az Evergladesre. Az alacsony tengerszint feletti magassága miatt, ha a tenger vízszintje megemelkedik, akkor a térség ökoszisztémája könnyen felborulhat, több faj kipusztulhat. Az édesvízi élőhelyeknek ugyanis nincs toleranciája a sós vízzel szemben, így annak betörése megöli az adott társulást. Ezt jól lehet látni, mikor időnként a hurrikánok miatt viharhullámok csapnak be a területre, részlegesen pusztítva az élővilágot.

Pond apple (Annona glabra) aligátrok, teknősök eszik mikor érettsárgán lehullik a termés.

Nyáron és az őszi hónapokban a sok eső és a magasabb páratartalom miatt a szúnyogállomány jelentősen felszaporodik, így a nemzeti park csak részben látogatható, mivel egyes helyein annyi a vérszívó, hogy képtelenség odakint tartózkodni. Legendák is keringenek arról, hogy az éjszakára kint hagyott lovakat, teheneket reggelre a szúnyogok megölték, mert kiszívták a vérüket, vagy épp az őrületbe kergették őket. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, mikor bemerészkedtem egy árnyékos helyre, hogy lefotózzak egy lepkefajt. A fotó nem sikerült. A kalandvágyók felülhetnek az airboatra, mely a mocsár belsejébe visz.

Az airboat létrehozásában nagy szerepe volt az este dolgozó valamikori békavadászoknak. Johnny Lamb egy éjszaka 34 kilónyi békacombot gyűjtött össze. Az 1930-as évek elején, a gazdasági válság idején, ez volt a munkája. Hatalmas területet kellett bejárnia lábon, mert a túl sekély vízen a csónak nem ment. Munkájuk könnyebbé tételére Johnny Lamp és barátja Russell Howard megépített egy lapos fenekű hajót, amit egy 75 lóerős repülőpropellerrel hajtottak. Nem ők voltak azonban az elsők, akik építettek az Evergladesen airboatot. Az 1900-as évek elején Glenn Curtiss telente Miamiba utazott, hogy vadászhasson az Evergladesen. A békavadászokkal ellentétben neki volt bőven pénze, hogy egy modernebb közlekedései járművet építsen, mely fél tucat fő kényelmes, széltől védett utazást tette lehetővé – hajóját Scooternek nevezte el. Mára a modern airboatok száma eléri a háromezret az Evergladesen. Ezeket használják vadászatra, halászatra, turisták szállítására.

Az Everglades Nemzeti Park alapítója, a kertész Ernest „Tom” Coe (1866-1951), akinek nevét egy látogatóközpont is viseli. Coe hatvan évig Connecticutban élt, majd Miamiba költözött, és azonnal beleszeretett a mocsárvilágba. Látta annak értékeit, illetve a pusztítás mértékét. Húszéves munkája eredményeként jött létre a nemzeti park. Egyedül bejárta többször is a területet hajóval, gyalog. Sokszor a földön aludt, fejét pálmalevelekkel védve a szúnyoghadtól. 1928-ban megszervezte az Everglades Trópusi Természetvédelmi Egyesületet. Ragaszkodott a trópusi jelzőhöz, mivel a klíma közel trópusi, illetve ezzel akarta kifejezni a terület egyediségét az Egyesült Államokon belül. Sorra kereste fel a befolyásos politikusokat, akiknek ajándékokat küldött és meghívta őket egy-egy túrára. 1930-ban volt is egy, politikusok részvételével zajló nagy terepszemle. Autóval, hajóval és léghajóval járták be a területet. 1947. december 6. óta immár hivatalosan is létezik az Everglades Nemzeti Park, ami nem jöhetett volna létre Ernest Coe állhatatos munkája nélkül. 1997-ben a 105. Kongresszus elismerte Coet az Everglades atyjának.

Ma illegális a Nemzeti Parkban található őshonos növények és állatok engedély nélküli pusztítása, gyűjtése. Jelenleg, a védelem mellett a terület megőrzése a világ legdrágább környezetvédelmi kísérlete.

Írta és fényképezte: Lenner Ádám