Nagy valószínűséggel az egyik legelterjedtebb édesvízi rákfaj a vörös mocsárrák (Procambarus clarkii), mely egyike a hazánkba újonnan az akvaristák által bekerült idegenhonos rákoknak, ezért is esett rá a Magyar Természettudományi Múzeum választása áprilisban a hónap műtárgyaként.

A természetközeli élőhelyeket veszélyeztető tényezők között napjainkban az egyik legjelentősebb és egyre nagyobb problémát az idegenhonos, inváziós fajok terjedése jelenti, ami a biológiai sokféleség csökkenését, az ökológiai folyamatok átalakításával az élőhelyek elszegényedését eredményezi. Az inváziós fajok terjedését elsősorban a növény- és állatfajok szándékos betelepítése, véletlen behurcolása okozza, továbbá a klímaváltozás helyi folyamatai is elősegítik. Külön veszélyt jelentenek azok a hobbiállatok, melyek a természetes élőhelyekre kijutva parazitáik, betegségeik terjesztésével az őshonos fajok legyengülését, esetleg elhullását okozzák. Az inváziós fajok jelenlétének hátterében sokszor a megunt házi kedvencek jó szándékkal történő helyi élőhelyre juttatása áll.

A vörös mocsárrák ehető, édesvízi tízlábú rák (Decapoda), lassú folyású vagy álló vizek lakója. Kifejlett példányai 15–20 cm hosszúak is lehetnek. A fej és a tor összenőve pontszerű kiemelkedésekkel borított fejtort alkot, testét vékony, de erős külső kitinpáncél védi, ezt a növekedése miatt időnként levedli. Feje elöl kihegyesedő, nyélen ülő szemei jól mozgathatóak. Öt pár járólába közül az első pár erőteljes ollóvá alakult át, amellyel megragadja táplálékát. Keskeny és hosszú ollóit világosabb skarlátvörös kiemelkedések borítják. Potrohán további öt pár úszóláb található. Kifejlett állapotban a potroh felső oldalán sötét, ék alakú mintázat húzódik végig. Természetben a színe barnásvörös vagy vörösesfekete, akváriumokban előfordul narancssárga, kék és fehér változata is. Agresszív, erősen territoriális állat, őrzi a területét más rákokkal vagy egyéb állatokkal szemben is. A 21–27°C fokos vizeket kedveli, az alacsonyabb hőmérséklet korlátozza a tenyészidőszakot. Optimális körülmények közt a petés nőstény kb. 500 petét hordoz, hidegebb körülmények közt kevesebbet.  A  nőstény a farok alatt hordja a petéket, amelyekből a rákok – a hőmérséklettől függően – 4-8 hét alatt kelnek ki.

Territóruimuk védelme érdekében, valamint a párzási időszakban gyakran harcolnak egymással, ilyenkor előfordul, hogy elveszítik az ollójukat. Ha egy hímnek nincsenek meg az ollói, akkor párzásképtelen lesz, mert nem tudja a nőstényt megragadni. Ilyenkor meg kell várni, míg a második, vagy harmadik vedléssel – ez lehet akár 3–4 hónap is – új ollói nőnek. Vedlés előtt 3–7 nappal a rákok abbahagyják a táplálkozást, sokkal aktívabbak és agresszívebbek lesznek. Vedlés során az oldalukon fekszenek, először a fejüket, majd az ollóikat és a lábaikat, legvégül pedig a farkukat szabadítják ki a régi páncélból, majd búvóhelyet keresnek és pihennek, mert ilyenkor sérülékenyek. Vedlés után gyakran megeszik saját levedlett páncéljukat, hogy visszanyerjék a beépített ásványi anyagokat.

A vörös mocsárrák éjszaka aktív. Mindenevő: vízi növényekkel, algákkal, gerinctelenekkel, dögökkel és korhadt növényi részekkel táplálkozik. Ha túlságosan elszaporodik, drámaian csökkentheti a vízi növények és állatok bőségét és sokféleségét az édesvízi ökoszisztémákban. Szereti a felásható talajt és a sötét, zárt búvóhelyeket, átalakítja a fizikai környezetét, és ezzel befolyásolja egyes erőforrások elérhetőségét más fajok számára – az ilyen típusú fajokat hívjuk ökoszisztéma-mérnököknek.

Aljzatfúró, ásó tevékenységével meggyengítheti a gátakat. Eredeti otthona az Amerikai Egyesült Államok déli és Mexikó északi része. Az egyik legelterjedtebb édesvízi rákfaj a világon. Kiválóan alkalmazkodik az extrém környezeti feltételekhez, így a szennyezett vízhez is. Viszonylag gyorsan nő, jól tolerálja a szárazabb környezetet és ideiglenesen kiszáradó vizeket is, képes akár négy hónapig is kibírni ilyen körülmények között úgy, hogy beássa magát a talajba. Az őshonos élőhelyéhez hasonló éghajlaton, így a Mediterráneumban vagy Kína egyes részein rendkívül gyorsan terjed, és kiszorítja az őshonos rákfajokat.   Már a 18. század óta tenyésztik, mára a rákfarmok több mint 48 ezer hektárra terjednek ki.

Csak és kizárólag engedéllyel tartható 2016 óta az idegenhonos inváziós fajokra vonatkozó uniós rendelet alapján. A szabályozás azokra a fajokra összpontosít, amelyek emberi beavatkozás következtében kerülnek az Unióba. (Az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendelete (2014. okt. 22) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről.)

Európában először Spanyolországban bukkant fel, ahova étkezési célokra hozták be az 1970-es évek elején. Gyakran rizsföldeken tenyésztik őket, mert így költséghatékonyabb a földterület kihasználtsága.  1981-ben már észlelték Portugáliában, azóta megtalálható többek közt Cipruson, Olaszországban, Mallorcán, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban.

Vörös mocsárrák (Procambarus clarkii)  az első példány a múzeum Rákgyűjteményéből kép: György Zoltán  További képek >>>

Magyarországon 2014-ben találták meg először, majd 2015-ben már számos Dunába torkolló Pest megyei patakban találtak stabil állományokat az MTA-ÖK Duna-kutató Intézet munkatársai. Halfaunisztikai vizsgálataik során megállapították, hogy azokban a patakokban, amelyekben a vörös mocsárrák megtalálható, a Dunához közeli torkolati szakaszainak kivételével a patakok halfaj-együttesei eltérnek azon vízfolyásokétól, ahol előfordulása nem igazolt. Nyugat-Európában végzett hasonló kutatások eredményei is azt bizonyítják, bizonyos inváziós Decapoda fajok megjelenésével párhuzamosan az általuk meghódított vizek fajegyüttesei megváltoznak. Gyűjteményünk első vörös mocsárrák példányait tavaly év végén kaptuk, Weiperth András gyűjtötte őket az érdi Sulák-patakban.
A nemzetközi kisállat-kereskedelem is dinamikusan fejlődik, a halak mellett a rákok kereskedelme is jelentős, tartásuk az utóbbi évtizedekben egyre népszerűbb. A háziállatként tartott rákok egy része kijutott a kerti tavakból, vagy a feleslegessé vált állatokat kitették a természetbe. Ez is hozzájárult a gyors elterjedéséhez Európa szerte.

Az Európába újonnan megtelepedő rákfajok általában Észak-Amerikai eredetűek, és fertőzöttek a rákpestissel, azaz az Aphanomyces astacinevű gomba által okozott betegséggel. A beteg egyedeknek megváltozik a viselkedése, nappal is aktívak, elvesztik a végtagjaikat, végül elpusztulnak. A rákpestis a legpusztítóbb rákbetegség a nem észak-amerikai eredetű rákok számára. Nem meglepő, hogy a rákpestis is egyike a legrosszabb inváziós fajoknak. A kereskedelemben kapható rákok a White spot-betegség (White spot disease, WSD) vírust is hordozhatják - írta a múzeum blogján.