TERMÉSZET BARÁTI KÖR

Az októberi hosszú hétvége első napján egy nem túl korai indulás után háromnegyed 10-kor menetrend szerinti autóbusszal érkeztünk meg Julcsival a Késmárki-Zöld-tóhoz vezető turistaút kiindulópontjaként ismert Fehér-víz (Biela voda, 925 m) nevű parkolóba. Autónkat Tátralomnicon hagytuk, hiszen erre a napra egy olyan körtúrát terveztünk, melynek útvonala a Zöld-tavat és a Nagy-Morgást érintve Tátralomnic felett, a Kő-pataki-tónál ér véget.

Utunk első része felhős időben, itt-ott szitáló ködben vezetett, kevés megörökítésre váró kilátással, így aztán 12 óra 15 perckor meg is érkeztünk a Zöld-tó (Zelené pleso, 1545 m) partján álló Zöld-tavi menedékházhoz (Chata pri Zelenom plese, 1551 m). Ennek a 7,7 km hosszú útnak a nagy része erdőben vezet, így a tóig nem sok látnivaló készteti megállásra az embert. A menedékház közelében aztán ritkul az erdő, és szerencsére éppen akkor kezdett szétoszlani az addigi zárt felhőzet, így amikor már volt mit fotózni, lehetett is mit fotózni. Ekkor azért még a felhőké volt a főszerep, melyek azonban a széllel harcolva még izgalmasabbá, varázslatosabbá tették a látványt.

Az időjárás a nap folyamán pontosan az előrejelzéseknek megfelelően alakult, így azt kaptuk, amit vártunk. Eleinte, még az erdőben haladva végig az aljnövényzetet fürkésztem, megörökíteni való légyölő galóca reményében. Ám ha az ember nagyon szeretne valamit lefotózni, az annál inkább nem mutatkozik. Így voltam aznapi másik titkon remélt tervemmel, mégpedig a Brocken-hegyi kísértettel. Titokban bíztam benne, hogy ha már nem lesz szikrázó napsütés, a többrétegű felhőzetnek és az azon átszűrődő napsütésnek köszönhetően a hágó közelében talán sikerült megörökíteni egy ködkísértetet. Nos, sem mesebeli gomba, sem ködkísértet nem volt aznap…

A Zöld-tavi menedékházban egy korsó tea elfogyasztásával átmelegítettük fázós csontjainkat, és azon hezitáltunk, hogy menjünk-e tovább a tervezett úton, vagy induljunk vissza a parkolóba. Végül is úgy döntöttünk, hogy megnézzük, milyen az út a Nagy-Morgás-hágó felé, aztán ha nem lesz járható, legfeljebb visszafordulunk. Ennek aztán, mint ahogy legtöbbször lenni szokott az lett a vége, hogy meg sem álltunk a hágóig…

A kicsiny Késmárki-Fekete-tó (Čierne pleso, 1579 m) teljesen árnyékba burkolózott, így gyorsan magunk mögött hagytuk, majd kisvártatva megérkeztünk az út technikailag legnehezebb részéhez, a láncokkal biztosított vályúhoz. A menedékháztól alig találkoztunk turistákkal, itt azonban egy egész turistacsoport jött velünk szemben, így aztán amíg elengedtük őket, volt idő felvenni a hágóvasat. A jól letaposott havas úton a hágóvas mindenképpen nagyobb biztonságot jelent, főleg azoknak, akik kevésbé biztosak a saját léptükben.

Miután elengedtük magunk mellett a fiatalokból álló csoportot, jó tempóban letudtuk a láncokat, majd megkezdtük a nem túl meredeken, de folyamatosan emelkedő szerpentinezést a hágó felé. Ahogy emelkedtünk, fokozatosan egyre tágabb kilátás nyílt a magunk mögött hagyott Zöld-tavi-völgyre, valamint a völgyet övező magashegyi katlanokra, az azokat határoló csúcsokra. Balról jobbra haladva a Nagy- és a Kis-Papirusz-völgy, majd a Vörös-tavi-völgy töltötte ki a látóhatárt, zárlatukban szebbnél szebb csúcsokkal, mint pl. a Vörös-tavi-csúcs, a jelzett turistaúton is elérhető Fehér-tavi-csúcs, na és természetesen a számtalan tátrai mondában szereplő Karbunkulus-torony.

Ahogy közeledtünk a hágóhoz, egyre erősödött a szél, ez azonban nem akadályozott minket a haladásban. A szélnek, a szélben táncoló felhőknek köszönhetően viszont a Nagy-Morgás-hágóba (Sedlo pod Svišťovkou, 2023 m) érkezve nem mindennapi látványt sikerült megörökíteni. Egy fiatal pár haladt néhány méterrel előttünk, akik így pár perccel előttünk értek fel. Ennek köszönhetően mi még a szerpentin utolsó métereit tapostuk, amikor ők már a hágóban fotózták egymás. Én pedig őket, mégpedig háttérben a szél által ördögi sebességgel forgatott felhőkkel és kék éggel…

Valamivel fél 3 előtt érkeztünk meg a hágóba, és bár terveztük, az akkor éppen napfényben fürdőző Nagy-Morgás (Veľká Svišťovka, 2037 m) csúcsára idő hiányában ezúttal nem mentünk fel. Szerettük volna ugyanis elérni a Kő-pataki-tótól lefelé induló utolsó felvonót, mivel az onnan még előttünk áll 900 méter szintkülönbségű, meglehetősen barátságtalan terepen, a sípályákat többször keresztező utat nem volt sok kedvünk feltérképezni.

Így aztán néhány fotó után az időközben ránk telepedő felhőkben megkezdtük a Kő-pataki-tó felé vezető nem túl meredek és nem is túl hosszú ereszkedést. Várható volt, hogy a nagyrészt déli fekvésű hegyoldalon kevesebb hó lesz, mint a felfelé vezető úton volt, és ez végül így is lett. Jó tempóban ereszkedtünk lefelé, miközben hosszú időn keresztül egy magányosan legelésző zergén kívül senkivel sem találkoztunk.

Már a Kő-pataki-tó közelébe jöttek szembe az első turisták, akik szintén magyarok voltak, majd a délutáni időpont ellenére egyre több szembe jövővel találkoznunk. Mivel ekkor már fél 4 körül járt az idő, el is gondolkodtam rajta, hogy ők vajon hová indulnak ilyen későn. Bár még az őszi óraátállítást megelőző napon voltunk, de 6 órakor már ekkor is besötétedett. Ha csak a Nagy-Morgásra terveztek felmenni, majd onnan vissza, akkor biztosan nem érik el az utolsó felvonót, vagyis sötétben kell lemenniük. Ha a Zöld-tóig terveztek eljutni, az a télies körülmények között, a havas turistaúton éppen hogy beleférhet 6 óráig, de aztán még onnan is le kell jutni valahová. Hacsak nem alszanak fent a házban…

Mi viszont időben megérkeztünk a Kő-pataki-tóhoz (Skalnaté pleso, 1751 m), amely tiszteletünkre teljesen felhőbe burkolózott. Még a tó felett, a Hunfalvi-kilátó közelében ablakszerű rés nyílt a felhőkben, és előbb a Lomnici-csúcsra, majd a csúcsot a Késmárki-csúccsal összekötő Villa-gerincre nyílt néhány másodpercig tartó kilátás.

Annak ellenére, hogy ezen a napon sem légyölő galócát, sem ködkísértetet nem sikerült fotózni, mégis élményekkel teli napot hagytunk magunk mögött. Még a téli zárlat előtt, de gyakorlatilag télies körülmények között sikerült feljutnunk a Nagy-Morgás-hágóba, sőt, még az utolsó, lefelé induló felvonót is elértük. A 13 km-es távon felfelé 1175, lefelé pedig 345 méter szintkülönbséget tettünk meg. Fontos tudni azonban, hogy az útnak a Zöld-tótól a Kő-pataki-tóig vezető szakasza a téli zárlat idején (november 1-től június 15-ig) nem járható. A nyári időszakban viszont azok is szép túrát tehetnek itt, akik testi adottságaiknak köszönhetően (pl. fájós térd, ízületek) nehezebben tolerálják a hosszú, lefelé vezető gyaloglást.

Lejegyezte: Nagy Árpád

Címkék: