Ádám, Éva napja

 A téli napfordulóhoz kapcsolódó, évkezdő ünnepkör jelentős naptári ünnepe, Luca után a legjelentősebb, legnagyobb ünnep a karácsony. A népi ünneplésben pogány, egyházi, népi, félnépi, más népektől átvett vagy kalendáriumi eredetű szokások, dramatikus játékok ötvöződtek.

Ádám, Éva napja egyúttal karácsony böjtje, vagy mint Szlavóniában mondják „szenvedője”, a bánáti székelyeknél „szenvede”, másutt „bőved este”, Baranyában „béved este”, és sok helyen „szenteste”.

E napon estig böjtöltek. Nem volt szabad enni, noha előre sütöttek, főztek az ünnepre. ZENTÁN  hajnalban gyúrta a gazdasszony a csíknak a tésztát. Úgy, lisztes kézzel kimegy a kertbe, sorban megrázza a gyümölcsfákat, hogy teremjenek. Kupuszinán – Silling István adatai szerint – Ádám, Éva napjának reggelén megfőzik a nagyszemű babot, a „lalosbabot”. Amikor megfőtt, leszűrik, megsózzák, enyhén megpaprikázzák. Kenyér nélkül fogyasztva egész nap rájárnak. A maradékot a karácsonyfa alá teszik.

Azt tartották, ha valaki sok lalosbabot fogyasztott, akkor sok pénze lesz a következő évben. A szoba négy sarkába is kellett tenni a babból, hogy minden oldalról jöjjön pénz a házba. Zenta-Újfaluban diót tettek a szoba négy sarkába, hogy az eltévedt családtagok hazataláljanak. Topolyán is meg még sokfele csak az éjféli mise után ettek húsfélét, kocsonyát.BÁCSTŐSZÖN  is bableves, mákos tészta járja, de a tésztából egy keveset az asztalra is szórnak. Ezt majd belekötik a mosogatórongyba. A mosogatórongyban levő bab és tészta hulladéka a jószágok gyógyítására alkalmas. Ha a kisbabának szúrása van, rá kell tenni a rongyot a beteg helyre.

A szlavóniai református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) a nagyon öregek emlékezete szerint valamikor árpakásás levest főztek. Ez úgy készült, hogy feltették vízben az árpakását, belevagdalták a disznó máját, tüdejét, mert akkortájban volt a disznóölés. Ha megfőtt a kása, berántották, ecetezték, tojást kevertek bele. Volt, amikor malacot sütöttek karácsonyra. Ilyenkor Ádám, Éva napján egész nap zsíros kenyeret ettek, mert nyárson sütötték a malacot, és a csurgó zsírt kenyérrel fogták fel. Este nem is voltak éhesek.

Lőttek verebeket is, megtisztították, nyársra húzták, a malac alatt megsütötték. A karácsonyra sütött kalácsból is vágtak, befőttet szoktak még asztalra tenni. A csillagok feljöttéig nem volt szabad zsíros ételt fogyasztani, noha a reformátusoknál nincs böjt. Vacsora után almát, diót öntöttek az asztalra a gyermekeknek. Az ételmaradékot ott hagyták az asztalon, a morzsákat is, csak a terítőt hajtották rá, hogy a tyúkok a kert fele menjenek, ne az utca felé.

Mostanában Szlavóniában a vacsora savanyú leves disznófejből, bennefőtt tojással, tormával. Disznótor óta tartogatják erre az alkalomra a disznó veséjét, máját. Van még véres hurka, kolbász. Újabban csirke-, nyúl-, galambhús is kerül az asztalra, de nem teszik fel az egészet, csak egy keveset. Karácsonyi cipó és „süledék”, kelt kalácsok dióval, mazsolával egészítik ki a vacsorát, meg befőtt. Sok helyen a mézből eltesznek egy kis üvegbe, hogy a fogzó gyerek ínyét megkenhessék vele, és megkönnyebbüljön a gyerek.

Vacsora után szoktak a szegényeknek vinni mindenféle ennivalóból. Összeszedték „a csirkecsontokat is, elvitték a hangyabolyba, hogy annyi legyen a csirke, mint a hangya. A szemetet nem viszik ki, hogy a varjúk ne vigyék el a csibéket. Ilyenkor két cső kukoricát vittek be a konyhába, ledobták. Minden jószágnak adtak belőle. A csibéket is behívják, kapnak a karácsonyi gabonából.

A székelyeknél a gazdák most fogták be utoljára a lovakat a kocsiba. A gazda délelőtt ellátta a jószágot, takarmányt, tüzelőt készített be, kitakarította az istállót, segített az asszonynak. Az asszonyok főztek.

A pásztorok is korán keltek. A reggeli teendők közé tartozik a pásztoroknál arra figyelni, ki érkezik elsőnek a házba, gyermek-e vagy felnőtt. A gyermek növekvő szerencsét hoz, a felnőtt pedig hanyatlást. Ha ezen a napon, illetve a két karácsonyi napon született fattyúbárány, azt érdemes volt meghagyni apaállatnak vagy anyának. Az ilyen apaállat után nem volt annyi nyomorult, torzszülött, mint a falkabeli apáktól. A betegségek sem tizedelték meg a falkát.

Szerémségben a csordás, kondás, sorra járja a házakat, ünnepet köszönt. Kolbászt, hurkát, húst kap ajándékba a jókívánságokért.

Gunda Béla leírása szerint Satrincán a gazdasszony kihúz egy szál vesszőt abból a kötegből, melyet a pásztor magával hozott. A pásztor „megsuprikálja” a vesszővel az asszonyt. Ha kanász, akkor azt mondja: rö, rö, rö, ö, oh! Ha csordás, akkor: mu, mu, mu! A csordás vesszői egyágúak, a kondáséi többágúak, hogy minél több malac legyen. A gazdasszony ezután bedobja a vesszőt a kuckóba. Majd az aprószenteki suprikáláskor az apa végigvesszőzi vele a család tagjait.

Délután három óra fele vitte be a gazda a szobába a szalmát, de előbb beköszöntötte az ünnepet. Sok helyen az ünnep idején a szalmán aludtak. A szalma bent maradt nyolc napig. Zentán, Horgoson is. Szlavónia falvaiban is sok szalmát visznek be, abból tesznek az asztalra és az asztal alá. Negyednapon ezt a szalmát a gyümölcsfákra akasztják, hogy jobb legyen a termés. A legtöbb helyen az asztal mindegyik lábára kötözött a gazda egy-egy csomó szénát, hogy a gonosz elkerülje a házat. Az asztal alá szakajtóban búzát, rozsot, zabot, árpát, kukoricát helyez el a gazda, hogy biztosítsa a bő termést. Szlavóniában kölest, zabot, búzát, kukoricát vegyítenek össze, s ezt terítik az asztal alá. Elősegíti majd a szaporodást, ha kap belőle az aprójószág.

Bekerült még az asztal alá a mángorló, a nyújtófa, a balta, a kalapács, a harapófogó is, hogy szerencséje legyen a szerszámok gazdájának. A mángorló pedig gyógyító eszköz lesz, a beteg hátat vasalják meg vele. A balta fokával a fekélyes, torokgyíkos beteget érintik, nyomkodják meg. Székelykevén még hámot is vittek be a szobába a jászol jelképeként. A kisgyerekek letérdepeltek előtte, és imádkoztak.

Általában mindenfele karácsony estéjéig minden kölcsönkért dolgot visszaadtak tulajdonosának, az adósságot is megfizetik. Nem szabad haraggal lefeküdni, ki kell békülni. Mosott ruha se maradjon kint a kötélen, mert megdöglik a jószág. A szemetet sem szabad kidobni. Zenta-Újfaluban egészen János-napig nem ajánlatos kisöpörni a szobát. Akkor összeszedi a lány egy szakajtóba a szemetet, éjfélkor kiviszi az udvarra, kifordítja a szakajtóból, rááll a szakajtóra. Amerről megszólal a kakas, arról jön a kérő.

Az András-napi gallyak mellé odakerültek a kemence vállára a kerti vetemények magvait tartalmazó zacskók.

A gyümölcsfák törzsére is kötöttek szalmacsóvát, a reggeli harangszó előtt pedig megrázták a fákat. Szerencsét hozott az is, ha valaki legyet fogott, mert majd méhrajt fog be a nyáron – tartják Szlavóniában.

Estefele, mikor a csillagok feljöttek, a szépen megterített asztalnál a gazda ünnepköszöntése után fogyasztották a vajjal berántott bablevest, a mézes mákos gubát, esetleg mákos csíkot. A mákos guba úgy készült, hogy hüvelykujjnyi vastagra és tepsihosszúságúra hagyott kenyértésztából rudakat sütnek, majd 2–3 centi hosszúra eltördelik, forró vízzel, kis olajjal leforrázzák, meghintik mákkal, mézzel. Fokhagymát is okvetlen kellett enni mézbe mártva a boszorkányok ellen. Diót is kellett fogyasztani. Tizenháromszor kellett mézbe mártogatni. Diótörés közben az illető egészségére következtethettek. Ha egészséges volt a dióbél, egészséget jelentett. A vacsora előtt mindenki kapott egyazon almából egy-egy gerezdet, hogy együtt maradjon a család, ha valaki messze földre vetődne is, hazataláljon. Végül következett a kompót, a főtt aszalt szilva, dió és kalács, amelyet Szerémségben Jézuska-kalácsnak neveztek. Ez egy gömbölyű fonott kalács piros szalaggal körülkötve, a tetején almával. Három napig állt az asztalon megszegetlenül, csak azután fogyasztották el. Egyes helyeken csak újévkor.

A vacsora után maradt morzsát, csontot, szemetet nem dobták ki, mert varázs- és gyógyerővel bír. Ezzel füstölték meg a tehén tőgyét, hogy több teje legyen. A csirkék is kaptak belőle, hogy egészségesek legyenek. Szlavóniában a síró gyereket, a beteget is, de a beteg lovat is ezzel füstölik meg, hogy ne bántsa a boszorkány. Egy piros almát dobtak a kútba, hogy aki iszik a kútvízből, egészséges legyen. Satrincán az első falatot félreteszik egy tányérra az angyalkának. Még a fokhagymából is tesznek a tányérra. A vacsora alatt a gazdasszony, ha már leült, nem kelhetett fel, mert nem fognak ülni a kotlói.

A karácsonyi abroszból vetik majd a tavaszi búzát.

Vacsora végeztével a gazda egy kosár diót hozott be, odaöntötte az ajtóhoz. A gyerekek kapkodták a diót. A maradék fokhagymából a székelykeveiek a kisgyerekek kabátjának a felső zsebébe tettek egy gerezdet, hogy ne bántsa őket a gonosz, a kígyó. A boszorkány ellen az istállóablak sarkába is tettek a megmaradt fokhagymából.

Este az eladólány kinyitotta az utolsó Luca-cédulát, megtudta a jövendőbeli nevét. Késő este ólmot öntöttek hasonló célból. Székelykevén, ha nem volt udvarlója a lánynak, elvitt az éjféli misére egy szál mákos tésztát, beletette a szenteltvíztartóba. Ahány mákszem volt a tésztán, annyi udvarlója lesz. A csúzai anyák délután öt órakor kiviszik a szemetet, meghallgatják, merről ugatnak a kutyák, mert majd onnan jönnek a lánykérők. A zentai lányok, legények is az éjféli misén lopva mákos csíkot tesznek a szenteltvíztartóba. Ha valaki kiveszi, a lány férjhez megy, a legény megnősül még abban az esztendőben. Ha a lány feláll a szemétdombra, és figyeli a kutyaugatást, amelyik irányból hallja, arra megy majd férjhez. Az éjféli mise idején, ha belekiabálja a lány a szabad kéménybe szeretője nevét, akkor az eljön érte, és hűséges lesz hozzá.

A karácsonyfa régen nem volt fenyőfa, hanem tüskés koronafaág, feldíszítve az almáriumra került a lucabúzával együtt. Szlavóniában este kilenc óra fele jöttek az angyalok. Három-négy lány felöltözött ruhába, fátyol, koszorú a fejükön, kezükben vessző, amivel megvesszőzik a gyerekeket.

Karácsonyfa helyett rozmaringágra kötöztek almát, szőlőt, diót, gyertyát, kis csengőt. Újabban fenyőt díszítenek. A fenyőfa alá kerül a lucabúza meg az ajándékok. A fa alatt van még egy mogyorófavessző, amivel a gyerekeket fegyelmezik. A gyerekek általában mindenféle hasznos ajándékot kaptak, inget, csizmát, lajbit.

Vacsora után a felnőttek kártyázni szoktak, mézes pálinkát iszogattak, ami egész nap ott állt az asztalon. Éjfélkor mentek misére vitték a háromlábú lucaszéket, hogy felismerjék a boszorkányokat. Ha valaki megbotlott a templomajtó küszöbén, akkor egy éven belül kiterítve fekszik – hitték Csantavéren. Éjfélkor, a harangszókor az állatok is megszólaltak, egymás közt vagy dicsérték a gazdát, vagy panaszkodtak a bánásmódra. Csantavéren, ha jászol alá feküdt este a ló, akkor éjfélkor meg fog szólalni, hitték az öregek.

Kupuszinán, mikor véget ért az éjféli mise, a kántor még orgonált egy darabig. Nem éppen szent énekeket játszott. Ez volt a dikica. A hiedelem szerint azért orgonált a kántor, hogy az éjféli misén részt vevő boszorkányoknak legyen mire táncolniuk az oltáron. Míg azok táncolnak, addig a hívők hazaérhetnek, a boszorkányok nem árthatnak nekik az éjszaka sötétjében. Aki ilyenkor a templomban marad, és a zene hallatára a lábával veri a taktust, az is boszorkány.

Zentán és környékén ez a nap haláljósló. Ebéd után a család legöregebb tagja háromszor odavágja az evőkanalat az ajtóhoz, ha a kanál mind a háromszor a fejével kifele állt meg a földön, akkor abban az évben meghal az illető.

A nap időjárása mindenfele termésjósló, és bajt, szerencsétlenséget jósoló is. Azt vélték, ha szép az idő éjjel, akkor dús termés lesz. „Karácsony éjszakáján, ha esik földre hó, ez reménységet ad, hogy lészen minden jó.” Ha keletről fúj a szél, a marhák dögét, ha nyugatról, emberek halálát, ha délről, sok betegséget, északról jó esztendőt hoz. Székelykevén, ha valamelyik állat beteg volt, összefogtak ezen a napon kilenc legyet, beeresztették őket egy nádszálba, a nádszál végét bedugták. Ha  ezzel megérintették a beteg lovat, jobban lett. Utána kiengedték a legyeket. Bácsszőlősön most kell vetni a mákot, hogy jó termés legyen.

A nap legnagyobb eseménye mind a gyerekek, mind a felnőttek számára a kántálás, a kóringyálás.

A gyerekek már jóval előbb gyakorolták a kántálást, kóringyálást vagy bőcsőzést. A vojlovicai székelyek, a bácskaiak kántálnak, Muzslán kóringyálnak, a Muravidéken, a bánáti Magyarittabén „köszöntik” a karácsonyt, Szlavóniában „eláldják” a karácsonyt.

Lámpagyújtás előtt a gyerekek nekiindultak a falunak. Két-három gyerek alkotott egy csoportot. A remélt adományoknak összegyűjtésére tarisznya volt a vállukon. A gyerekek odaálltak az ablak alá és valamelyik bekiabált: Meghallgatják-e az angyali vigasságot?” Ha igenlő választ kaptak, rázendítettek a Mennyből az angyal… kezdetű énekre, utána a Krisztus Jézus született, örvendezzünk… kezdetű következett. Mikor befejezték, egyszerre köszöntek. A házbeliek meg diót vagy még valami mást, esetleg pénzt adtak ki az ablakon, de előbb megkérdezték, hogy hányan vannak, így járták sorra a rokonságot a gyermekcsoportok. Sokszor késő éjjel vetődtek haza. Utána vagy lefeküdtek, vagy elmentek az éjféli misére. Régen Bezdánban, Kupuszinán, Doroszlón, Gomboson a bőcsőzés volt divatban. A kislányok kettesével járták a falut. Mindketten fehérbe öltöztek, egy kis bölcsőt vittek, melyben kikeményített párnák között feküdt a Jézuska. A meglátogatott házban az asztalra tették a bölcsőt, meg-meg ringatták, és énekeltek. A székelykevei gyerekek este találták meg a színes papírokkal, pántlikával karácsonyfává feldíszített gyümölcsfaágat, alatta egy almával.

Ma már naplementekor, esti harangszókor megkapják a gyerekek a szépen feldíszített fenyőfát, alatta az ajándékokkal.

Észak-Bánátban tudunk még a karácsonyi maricákról, gólyákról. A legények gólyának öltöztek, kelepeltek, nagyokat csíptek a lányokon, néha illetlenkedtek is. Nemcsak az utcán jártak, hanem a házakba is bementek.