Tsutomu Yamaguchi a világ egyik legszerencsésebb embere.

A 93 esztendős férfi, aki ma már szinte miden idejét kerekesszékben tölti, egyike azoknak, akik túlélték, amikor az Egyesült Államok atombombát dobott két japán városra: Hirosimára és Nagaszakira.

Japánban az atomtámadás túlélőit "hibakushának" nevezik - vagyis a robbanás által érintett embereknek. Yamaguchit eddig is úgy ismerték szülővárosában, Nagaszakiban, mint az atombomba-támadások túlélőjét, de néhány nappal ezelőtt egy hivatalos okmányt is kiállítottak részére arról, hogy Nagaszaki bombázása előtt túlélte a hirosimai atomtámadást is. Előbbiben súlyos égési sérüléseket szenvedett, és átmenetileg a látását is elveszítette.

A sorsát évtizedeken keresztül méltósággal viselő Tsutomu Yamaguchit azon a két rettenetes augusztusi reggelen teljesen váratlanul érte az atomtámadás, ahogyan mindkét japán város civil lakosságát is. Az idős férfi 16 éven ált élt bekötözve súlyos égési sérülései miatt.

Most azért döntött úgy, hogy megszólal, mert haldoklik. Rákos. Ugyanebben a betegségben halt meg többszázezer társai is. Yamaguchi ezért elhatározta: beszél arról a két szörnyűséges napról.

- Azt akarom, hogy az utánam jövő generációk is tudják, mi történt velünk - mondta az idős férfi. Meggyőződése: az összes atomfegyver használatát örökre be kellene szüntetni.

- Mivel abban a csodában részesültem, hogy túléltem az atomtámadást, az a feladatom, hogy átadjam igaz történetemet a világon élő embereknek. Senkinek sem szabad elfelejtenie azt a pusztítást, amelyet az a két atombomba végzett dél-Japán városaiban, még akkor sem, ha háborús időkben vetették be azokat.

Az első reggelen becslések szerint 140 000 ember halt meg Hirosimában, Nagaszakiban pedig további 70 000. A világ soha sem feledheti el az áldozatokat és azoknak az embereknek a tragédiáját, akik túlélték a halálos csapást, amely után többszázezer ember halt meg az atomsugárzás okozta betegségekben - főként rákban.

Yamaguchi családja különösen érintett volt. Egyetlen fia, Katsutoshi, aki még kisbaba volt az atomcsapás idején, 2005-ben hunyt el, 59 évesen. Ő is rákos volt. Yamaguchi lánya, Naoko - az atomcsapás után fogant - sugárzástól betegedett meg. Yamaguchi felesége tavaly, 88 éves korában hunyt el máj-és veserákban.

Az akkori amerikai elnök, Harry S. Truman parancsa, hogy nukleáris támadást intézzenek Japán ellen 1945 nyarán, nyilvánvalóan felgyorsította a háború befejezését. De az a nap Yamaguchi számára azt jelenti: a japánoknak túlságosan nagy árat kellett fizetniük ezért.

1945 sorsdöntő nyarán Yamaguchi 29 éves volt, műszaki rajzolóként dolgozott. Olajtartályhajókat tervezett a Mitsubishi gyárban, Nagaszakiban. Családos ember volt, egy kisfiú, apja. Katsutoshi abban az évben, februárban született. Májusban Japán azért harcolt, hogy megvédje olajszállító tartályhajóit az ellenséges tengeralattjárókkal szemben a Csendes-óceánon.

Halálos felhő Hiroshima felett. Az ameriaki hadsereg felvétele

Yagamuchi két kollégájával, Akira Iwanagával és Kuniyoshi Satóval dolgozott. Azt mondták nekik: Hirosimába kell menniük egy új munka miatt. Csodálatos módon mindhárman túlélték az atomtámadásokat - méghozzá mindkettőt. A három férfi augusztus elejére befejezte munkáját Hirosimában, és éppen vissza akartak utazni Nagaszakiba. A sors azonban közbelépett.

Augusztus 6., hétfő volt.

Korán reggel a három férfi elhagyta a munkások részére fenntartott szállást, és elindult a hirosimai vasútállomásra, hogy hazautazzon. Először buszra szálltak, de útba kellett ejteniük a hajógyárat is, ahol korábban dolgoztak. Útközben azonban Yamaguchinak eszébe jutott, hogy otthagyta az egyik iratát a szálláson, ami nélkül nem utazhatott. Ezért leugrott a buszról, visszaszaladt, magához vette az iratot, míg két kollégája elment a hajógyárba.

Yamaguchi újra buszra szállt, hogy csatlakozzon két társhához. A végállomáson szállt le, ahonnan gyalog félórányira van a Mithsubishi Hajógyár. Ez reggel negyed 9-kor történt.

- Nagyon tiszta, nagyon szép reggel volt, semmi különöset nem észleltem – idézte fel. - Ahogyan sétáltam az utcán, egyszer csak egy repülőt hallottam. Csak egyet. Felnéztem az égre, és megláttam a B-29-es bombázót, amint kidob két ejtőernyőt. Néztem az égen az ejtőernyőket, és hirtelen egy hatalmas villanást láttam az égen. Olyan volt, mint a magnézium villanása. És ez elfújt engem.

Az amerikai bombázó, az Enola Gay - amelyet Paul Tibbets pilótaezredes anyjáról neveztek el - 13 kilotonna urániummal dúsított atombombát dobott le. A bombát Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. A Little Boy 609 méterrel a város felett robbant. Yamaguchi körülbelül 3 kilométerre lehetett a robbanás epicentrumától.

-Nem tudtam, hogy mi történt - mondta. - Azt hiszem, elájultam. Amikor kinyitottam a szemem, minden sötét volt, semmit sem láttam. Azt gondoltam, hogy meghaltam, de végül a sötétség kitisztult és rájöttem: élek. Amikor a zaj és a robbanás lecsillapodott, láttam egy gomba alakú felhőt a város fölött.

Az első, amit tettem: ellenőriztem, hogy meg van-e mindkét lábam és tudom-e mozgatni őket. Arra gondoltam: ha itt maradok, meg fogok halni. Kétszáz méterrel feljebb volt egy óvóhely. Bemásztam. Már volt ott két fiatal diák. Azt mondták, hogy nagyon csúnyán megsérültem. Ekkor fedeztem fel, hogy az arcom egyik fele megégett, ahogyan a karjaim is.

Tsutomu Yamaguchi két órát töltött az óvóhelyen. A sebesült, de még mindig elszánt férfi ezt követően elindult a hajógyárba. Útja hatalmas, elpusztított területen át vezetett. A férfi örömmel fedezte fel, hogy két munkatársa, Iwanaga és Sato csodával határos módon szintén túlélte a robbanást.

Nem tudván, mit tegyenek, elhatározták, hogy visszatérnek a szállásukra a város másik végébe. Ahogyan a romokon keresztül botladoztak, rémülten látták, mi történt. Megszámlálhatatlan sok test hevert szanaszét, a legtöbb épület összedőlt. A legélesebben Yamaguchi még ma is egy gyerekre emlékszik, aki csendben szenvedett.

- Nem sírtak. Egyáltalán nem láttam könnyeket. A hajuk leégett, teljesen meztelenek voltak. Mindenütt megégett embereket láttunk, sokan meghaltak közülük, sokan pedig haldokoltak. Senki nem beszélt. Senki nem mondott egy szót sem. Nem hallottam emberi szavakat, sem kiabálást, csak a város zajait - idézte fel.

Tsutomu Yamaguchi a világ egyik legszerencsésebb embere.

A három férfi átvágott a városon. Látták, hogy a folyón holttestek lebegnek. Holttestek szőnyegén botladoztak. A szállásuk is megsemmisült, úgyhogy egy álmatlan éjszakát töltöttek egy légitámadások ellen épített óvóhelyen. A következő reggelen elindultak, hogy megnézzék a vasútállomáson: járnak-e a vonatok.

Rémálom volt. - Voltak olyan dolgok, amikre nem mertem ránézni - emlékezett vissza Akira Iwanaga. - Emberi belső szervek lógtak mindenütt, nyelvek és szemek. Láttunk egy anyát gyermekével a hátán. Megháborodott az elméje. A gyerek, akit a hátán cipelt, halott volt, de nem tudom, hogy ezt a nő tudta-e. Ha az ember teljesen tudatánál van, nagyon rettenetes ezeket a dolgokat látni - tette hozzá.

Végül a három férfi megérkezett az állomásra. A vasúti közlekedés nem szünetelt. Amikor találtak egy Nagaszakiba közlekedő vonatot, még nem tudták, hogy a borzalmaknak nincs vége. Az állomáson Sato elveszítette két társát. Egyszer csak egy fiatalemberrel találta magát szemben, akinek az ölében egy furcsa ruhaköteg volt. A fiatal férfi sokkot kapott.

- Kérdeztem a fiatalembert, mi az az ölében. Azt mondta: egy hónappal ezelőtt nősült, de a felesége tegnap meghalt. Hazaviszi a testét a szüleihez- mesélte Sato.- Ekkor a fiatalember felállt, felemelte a ruhát, és megmutatta a felesége fejét. Minden borzalom ellenére a három férfi végül biztonságban megérkezett Nagaszakiba.

Míg két társa hazafelé vette az útját, Yamaguchi a kórházba ment, hogy égési sérüléseit megmutassa egy orvosnak. A doktor azt mondta neki, a bal fülében a dobhártya megsemmisült. A kötelességtudó mérnök augusztus 9-én szerdán reggel a gyár nagaszaki részlegében jelentkezett.

- Kötéseket viseltem. Az emberek nem látták sem a szememet, sem a számat, sem az orromat. Amíg ki nem nyitottam a számat, a saját anyám sem ismert fel, de mindenképpen jelenteni akartam az igazgatómnak, aki Hirosimába küldött. Az igazgató nagyon mérges volt. Azt mondta: "Egyetlen bomba nem pusztíthat el egy egész várost!

Nyilvánvalóan megsérültél, és emiatt nem tudsz tisztán gondolkodni !"- mondta. Ebben a pillanatban az ablakon át egy másik hatalmas villanást láttam. Az egész irodát mintha elfújták volna. - Segítség, Segítség! - kiabált az igazgató. Én pedig rájöttem: ugyan az történik,
mint két nappal korábban Hirosimában.

Mivel nagyon dühös voltam az igazgatóra, kimásztam az ablakon és elmentem. Magamon kellett segítenem. A második amerikai B-29-es bombázó, a Bockscar egy 25 kilótonnás plutónium bombát dobott Nagaszakira. Ez volt a Fat Man, vagyis a kövér ember. Nagaszaki északi részére hullott 11 óra 2 perckor. Kétszer olyan magasan robban a város felett, mint a Little Boy.

Yamaguchi körülbelül 3,5 kilométerre volt a robbanás epicentrumától. Sato távolabb tartózkodott: aznap a nagaszaki hajógyár másik részlegében volt. - Az emberek azt kérdezték tőlem, mi történt Hirosimában, mert hallották a szóbeszédet. Elmeséltem nekik, hogy láttam egy hatalmas villanást. Amikor a villanást megláttam, tudtam, hogy mi fog történni. Ösztönösen belevetettem magam a vízbe - mondta Sato.

És ezzel megmentette a saját életét. Egyetlen karcolással megúszta. Iwanaga az atomtámadás pillanatában a külvárosban tartózkodott, és habár házának ablakai, kitörtek, nem sérült meg.
Bár Yamaguchi csak kisebb sérüléseket szenvedett - az üveg megvágta és horzsolások borították -, a robbanás leszakította kötéseit. Megpróbált hazajutni a családjához.

A kórházat, ahol előzőleg sebeit ellátták, teljesen elpusztította a bomba. Yamaguchi kisfiával és feleségével lerombolt házuk mögött próbált menedéket építeni magának. A férfit magas láz gyötörte, alig volt öntudatánál, és nagyon félt attól, hogy meghal. Kísérteties csend volt.

- Egy hétig maradtam ott a családommal - mesélte Yamaguchi. - Nem tudom, mikor volt éjszaka, mikor nappal. Aztán egy napon, augusztus 15-én hallottam, hogy emberek sírnak körülöttünk. Mindenki Hirohito császár beszédét hallgatta Japán kapitulációjáról.

- Semmit nem éreztem - mondta Yamaguchi. - Nem éreztem sem sajnálatot, sem örömet. A szörnyű sérülésekkel, amelyeket annak az évnek az augusztusában szerzett, több mint hatvan éven keresztül kellett együtt élnie. Ahogyan sok-sok éven át további 206.000 túlélőnek is.

Yamagochi 60 éves lánya, aki még mindig vele él, azt mondta: - Egészen tizenkét éves koromig apám kötéseket viselt. Az anyja szintén "bőrig ázott" a Fekete Esőként emlegetett radioaktív esőben, ami a két bombázást követte.

Nem sokkal később Yamaguchi ismét munkába állt a Mitshubisinél. Iwanaga jelenleg Nagaszakiban dolgozik tisztviselőként. Sato a helyi önkormányzat tagja a közeli Amakusa szigeten. Soha egyikük sem vett részt az atombomba ellenes demonstrációkon. Yamaguchiról azt mondta a lánya: az apján lévő sebhelyek a bátorság jelvényei.

Amikor azt kérdeztük Yamaguchitól, gondolkodott-e már azon, hogy miért volt annyira szerencsés, azt válaszolta: nem tudja. Csak annyit tud, hogy minden túlélő hatalmas szenvedéseken ment keresztül. Yamaguchi látta, ahogyan köröz a halál - és megérte, hogy elmondhassa a saját történetét, amiről úgy véli: a világnak soha nem szabad elfelejtenie.