Március idusa közeledtével évről évre újraébred a magyarok szabadságvágya és vele együtt a remény, hogy ez nem hiú ábránd, hanem megvalósítható célkitűzés. Ahhoz viszont, hogy ezt el is érjük, jól és a maga valóságában kell ismernünk a múltat, hiszen őseink hibáktól sem mentes cselekedeteiből csak tanulhatunk, a felületes tudás viszont téves következtetések levonásához vezet. Sajátos helyzetünkből adódóan ez a megállapítás a Székelyföldön történtekkel kapcsolatban hatványozottan igaz, hiszen mi jelenleg is a létünkért küzdünk, és vértelen szabadságharcot folytatunk.

Jelen írásunkban a Makk-féle összeesküvés néven elhíresült katonai szervezkedés tervének, hátterének, esélyeinek és következményeinek az elemezésére törekedtünk. Ebbéli igyekezetünk okát pedig az első megtorlások évfordulójának közelgő időpontja, a történteket övező homály és a rájuk rakódott téves értesülésréteg, valamint a hozzájuk kapcsolódó és kapcsolt események indokolják.

Az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot a túlerő leverte ugyan, de a szabadságvágyat elfojtani nem tudták, az hamu alatti parázsként izzott minden magyar kebelben. A bécsi udvar által a félelemkeltés céljával elrendelt sorozatos megtorlások pedig nemhogy gyengítették, éppen ellenkezőleg, erősítették az ellenállást, mely a megoldatlan társadalmi gondokból fakadó és egyre nagyobb méreteket öltő nyomorral küszködő tömegekben is jó táptalajra talált.

A székely vértanúk emlékműve a marosvásárhelyi Postaréten (1875)

A forradalmak és felkelések következtében a Habsburg Birodalom meggyengült és eladósodott, az általa leigázott népek közül pedig az olaszok és a lengyelek egyre inkább mozgolódtak, miközben az élesedő érdekellentétek miatt a török–orosz háború kirobbanása is elkerülhetetlenné vált. Már csak az volt a kérdés, hogy mikor fog ez megtörténni? Mindezzel egy időben a törökországi kényszerlakhelyét elhagyható Kossuth – diadalmenetnek is beillő angliai és amerikai körútján – nagysikerű és élénk visszhangot kiváltó szónoklatokat tartott Európa helyzetéről, a magyar kérdésről és ennek megoldási lehetőségeiről, ügyünk mellé állítva a két ország civil társadalmát és vezető rétegét egyaránt.

Kossuth tervei

A magyar politikusnak és társainak pontos ismereteken és valós helyzetelemzésen alapuló elképzeléseik voltak Magyarország jövőjét illetően. Hogy elejét vehessék egy újabb cári beavatkozásnak, úgy döntöttek, megvárják az orosz–török háború kirobbanását, majd a megfelelő pillanatban egy Habsburg-ellenes felkelést robbantanak ki a birodalomtól elszakadni vágyó Olasz-, Lengyel- és Magyarországon. E szétszórt lázadások elképzelésük szerint az egymás területén állomásozó, de az elnyomott nemzetek fiaiból összeállított hadtestek hazahívásával és átállításával végül felszabadító háborúkká alakultak volna. Ez cseppet sem volt túlzás, ugyanis ezek a csapatok jelentős katonai erőt képviseltek, hiszen csak Olaszországban 40 ezer jól képzett és felszerelt magyar katona tartózkodott.

Váradi József kopjafája és emlékköve a nevét viselő sepsiszentgyörgyi általános iskola udvarán

Elgondolásai megvalósítása érdekében Kossuth kapcsolatot létesített az érintett lengyel és olasz vezetőkkel, köztük Giuseppe Mazzinivel, az osztrákok által leigázott római köztársaság száműzött elnökével, de tárgyalt a szintén hazája elhagyására kényszerült Nicolae Bălcescu és Ion Ghica havasalföldi forradalmárokkal is.

Erdély jövőjét egy föderális, vagy­is szövetségi államszerkezetből álló Magyarország keretében képzelte el, melyben szerb, szlovák, román egyaránt jól érezné magát. A horvátoknak szintén e megoldást ajánlotta volna, nem zárva ki azonban a teljes különválás lehetőségét sem. A nemzetiségi kérdés ilyetén rendezésén túl azonban nem feledkezett meg a társadalmi igazságtalanságok felszámolásáról sem, így bevezette volna az általános választójogot, az állami birtokok feloszlatásával pedig a felszabadító háborúban részt vevő katonákat, nincstelen zselléreket jutatta volna földhöz. Az erdélyi és más katonai határőrvidékek parasztságát a kincstári legelő- és erdőterületek tulajdonosaivá akarta tenni.

A Gálffy–Horváth–Török-féle összeesküvés

Amint már említettük, a hazai ellenállás is egyre izmosodott, melynek élére végül Makk József tüzérezredes, a pákozdi csata egyik hőse állt, aki Törökországban felkereste Kossuthot, és együtt kidolgozták a fegyveres felkelés tervét. Ennek eredményeként 1851. június 25-én Kossuth írásos meghatalmazást ad neki a mozgalom megszervezésére, mely fegyverek és hadifelszerelések beszerzésére és a hadsereg újraszervezésére is kiterjed. A bukaresti központú és legmélyebb gyökereket Erdélyben eresztő szervezkedés célját Magyarország függetlenségének visszaállítása képezte.

Váradi József és Bartalis Ferenc sírja a református vártemplom udvarán

A székelyföldi szervezet irányításával az ezredes Török János kollégiumi tanárt bízta meg, aki a szabadságharc alatt századosi rangban irányította a marosvásárhelyi ifjak katonai kiképzését. Ő a maga során Háromszék élére a teleki Horváth Károly földbirtokost, Csíkszékre Veress Ignác csíksomlyói pátert, Udvarhely- és Bardocszék élére Gálffy Mihály ügyvédet, Aranyos- és Marosszék élére pedig Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokost nevesíti.

Mivel ez utóbbi a császári udvar fizetett besúgója volt, az elnyomó hatalom szervei a kezdetektől követik a fejleményeket, és csak az alkalmas pillanatra várnak, hogy a résztvevőkre lecsaphassanak. Végül Veress Ignácot Pesten veszik őrizetbe 1851 decemberében, és már januárban, Pozsonyban fel is akasztják. A székelyföldi mozgalom többi vezetőjét 1852 januárjában tartóztatták le, és 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten akasztották fel őket.

Váradi és Bartalis szervezkedése

A hamarosan kirobbanó orosz–török háború reményében a menekülni kényszerült Makk, székelyföldi parancsnokként 1853 augusztusában, Háromszékre küldi Váradi József volt szabadságharcos főhadnagyot, aki szintén egy fegyveres felkelés megszervezésére kapott megbízatást. Váradinak sikerült is egy 40–50 főből álló csapatot toboroznia, akiket október 3-án a Kormos-patak felső folyásánál található farkasmezői erdőbe vezényelt, és ott felfegyverzett.

A halálra ítélt Váradi és Bartalis utolsó éjszakájukat az egykori Székely Huszárezred parancsnoksági épületében, a mai Lábas Házban töltötték
Az orosz–török háború kitörése késlekedett, de a napok teltével a hírek mentek, így az élelmiszerhiánnyal is küszködő kis csapatot az osztrák katonaság körbekerítette. A túlerő miatt nem bocsátkoztak harcba, azonban menekülés közben a szétszóródott kötelék nagy része hamarosan fogságba került, Váradi ellen pedig hajtóvadászat indult. Végül 1854. február 14-én esett fogságba, és még azon év április 29-én, a sepsiszentgyörgyi Őrkő alatti vesztőhelyen hű emberével, Bartalis Ferenccel együtt kötél által vesztette életét. Ugyanaznap Marosvásárhelyen szabadcsapatának másik két tagját, Bertalan László és Benedek Dániel bibarcfalvi kisbirtokosokat is kivégezték.

Bedő Zoltán

* * *
Székelyek és madarak

Czegő Zoltán

Odalenn száz kémény füstölög.
A Kárpátok csendes harmatban áll.
Óvnak szalonnát, esznek sütőtököt.
Tavaszra spórol, kit halál nem talál.

Én népem, én népem, én igen nagy népem.
Biblia­ s Mária-rágó nemzetfoszladék,
kit csak a közelmúlt vághatott így képen,
hogy ámul tétlen: a gaz mit hozna még?

Beszél sáskával, cinegével, fönn varjúsereg.
Dédeli állatait. Őt csak az állat szánja.
Görnyeszti öröm is: elsőfű csikója hempereg.
A csűrben jobbra vár jó szekere, szánja.

Csíksomlyó nyergében Jézus üldögél
ős aggodalomban összecsombolyodva.
– Itt már a próba is megfáradt, de az alany él,
kiterítve, és rávicsorog az életfa odva.

A varjak mind halott harangok.
A jelbeszéd. Csak ez maradt nekünk.
De rám rikácsol a sereg és szavamon fog.
– A hálamise templomaidból hova tűnt?

– Hiába szólítasz így ma már,
hogy mi itt fönn mind szabad madarak.
Hol rab az ember, nincs szabad madár.
Tízünk közül egy, ha az maradt.

– Járjuk a sorsunk. Van, aki aláhull.
Nem kunyerálunk madáreledelt.
Van, ki már nyáladzva rikácsol volláhul.
Már a madár-szabadság is útra kelt.

Székely Hírmondó