Sokszor nem csak az emberekre mondhatjuk azt, hogy mennyit ártanak az állatoknak, hanem magára a természetre is. A cikkünkben is egy ilyen jelenségről fogunk beszámolni, ugyanis egy folyó rendszeresen halálra égeti a mit sem sejtő állatokat.

Mi a folyó különlegessége?

Az Amazonas esőerdőinek mélyén még mindig ismeretlen, lenyűgöző csodák bújnak meg, melyekről egyedül a különböző, eltűnőben lévő törzsek történetei adnak hírt. A forró folyóról a perui és brazil esőerdőkben élő Asháninkák ősi történeteinek egyikében esett szó, ők Shanay-timpishkaként (“a nap melegével felforralt”) hivatkoznak rá, megjegyezve, hogy a folyam egy óriási kígyó, Yacumama (a vizek anyja) szájából indul. A történet teljes egészét tudományos bizonyítékok és leírások hiányában legendának tekintették, még a harmincas évek néhány jelentése ellenére is.

A geológusok szerint a folyó létezése kizárt volt, hiszen óriási mennyiségű geotermikus energiára van szükség a folyó egyes szakaszainak felmelegítéséhez, ez pedig több, mint hétszáz kilométerre a legközelebbi aktív vulkántól közel lehetetlen.” – olvasható a 24.hu oldalon

A legenda

„Mikor Peruba megérkeztek a spanyol konkvisztádorok, megkérdezték az inkákat, hogy van-e esetleg a közelben még egy ilyen civilizáció, amit meghódíthatnak, esetleg még több arany rejtőzik-e a környéken. Az inkák bosszúból azt válaszolták, hogy menjenek Amazóniába, ott rengeteg aranyat fognak találni, sőt, egy egész aranyvárost, Eldorádót is.

A spanyolok azonnal bevetették magukat a dzsungelbe, de jó részük sosem került elő onnan újra. A visszatérők elképesztően erős sámánokról, a Napot eltakaró óriási fákról, embereket egészben lenyelő kígyókról és egy igen forró vizű folyóról meséltek.” – írják a 24.hu portálon

Már a kutatók is felfigyeltek rá

„A tudományos leírásra egészen öt évvel ezelőttig kellett várni, mikor a geotermiával foglalkozó tudósok egyike, a Peruban született Andrés Ruzo egy rokonlátogatás alatti ebéden megemlítette a nagyapjától számtalanszor hallott legendát, hozzátéve, hogy szerinte ez merő képtelenség, nagynénje azonban kijelentette, nem, Andres, én voltam ott, sőt, úsztam is abban a folyóban. Nagybátyja megerősítette a történetet, hozzátéve, hogy a folyót egy erős sámán őrzi, akinek feleségével a nagynéni kimondottan jóban van, így egy nagy esőzés után még fürödhetett is a vízben. 2011-ben végül Ruzo és nagynénje együtt indultak el a folyóhoz, ahol a fiatal tudós megbizonyosodott a történet igazságtartalmáról: az alig 6,4 kilométer hosszú folyó tényleg egy, kis túlzással akár kígyófejnek is nézhető sziklából ered, hőmérséklete pedig a legtöbb pontján 50 és 90°C között változik, noha néhol már majdnem eléri a forráspontot. „ – számol be róla a 24.hu

Közbe kellene avatkozni?

Már-már filozófikus kérdés is lehet, hogy szerinted bele kellene szólni a természet dolgába? Amennyiben az állatok szemszögéből nézzük, akkor természetesen nekik nem túl jó ez a helyzet. Ugyanakkor, már annyira beleszóltunk a természet világába, hogy lehet jobb volna hagyni érvényesülni az ő törvényeit. No meg, ha megint emberi kéz avatkozna be, akkor megint számos újabb kérdés ütné fel a fejét. Például az, hogy mégis hogyan lehetne ebbe beavatkozni? Továbbá mi a garancia arra, hogy valóban sikeres lesz a beavatkozás és számos állat meg tud ez által menekülni. Egy azonban biztos, a folyó egy igazi természeti jelenség, egy természeti kincs.

Forrás: 24.hu

Szerző: Márton Molly