Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek.

Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is... szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért. 

Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok mar nem tudnak felülről segíteni.

Megszületnek.

Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák.

Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen.

Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet.

De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről.

Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetűket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.

Nem tudom.

Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában. Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod.

Lehet, hogy angyal.

Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.

Ő sem tudja, hogy angyal.

Nem emlékszik rá.

Csak érzékenyebb.

Finomabb.

A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent.

Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet.

Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az.

Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul.

Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana.

Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek.

Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek.

,,Nem idevalók"

Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva.

Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet.

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni.

Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű.

Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés.

Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik.

Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék.

Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet.

Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság.

A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá.

Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek.

Az ember is ezt teszi amikor vidám.

Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne.

Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk.

Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora.

Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő.

Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota.

Átsuhant már benned ez az élmény?

Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne.

Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 

Müller Péter